A 2018 októberében megrendezett Hello, WMN! kerekasztal beszélgetés résztvevője volt blogunk állandó szerzője, Józsa Balázs. A beszélgetés témája ezúttal az volt, hogy miként tudjuk gyermekeink alkalmazkodását elősegíteni a környezethez, vagyis mennyi beleszólásunk van abba szülőként, hogy milyen sorsa lesz a gyermeknek abban a világban, amelyben a mi segítségünkkel és a mi általunk nyújtott minták és stratégiák mentén kellene eligazodnia. A beszélgetés hamarosan felkerül a Youtube-ra, de mi addig is összeszedtük, hogy gyakorlatunkban milyen pszichológiai tényezők tűnnek hangsúlyosnak. Józsa Balázs és Juhász Dániel gyermekpszichológusok írása következik.

Először is, itt a beszélgetés videófelvétele: 

Mint a videóból is kiderül, a téma és a beszélgetés apropója leginkább az volt, hogy a XXI. században gyakorlatilag generációról-generációra olyan mértékben változik meg a környezet, hogy a szülőknek nem könnyű lépést tartani mindezzel, illetve az információs kor okozta ingeráradat is nagy kihívás elé állítja őket. Egyszerűen nehezebb fókuszálni a figyelmet, miközben rengeteg digitális eszközön keresztül árad felénk az információ. Saját magunk számára is szűrnünk kell az információt és természetesen gyermekeink számára is, ráadásul sok az ellentmondó üzenet. Ha például gyermeknevelési kérdésekben szeretnénk receptekhez jutni, tanácsokat kapni, különféle forrásokból ellentétes információkkal szembesülünk pillanatok alatt. Emiatt sok szülőnek nehéz az eligazodás.

Április 13. és 15. között megrendezésre kerül a XXII. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok, amely hazánk legnagyobb szabású pszichológiai konferenciája. A "léleklabirintus" jegyében a látogatók több tucat előadás és workshop közül válogathatnak a háromnapos rendezvény során, amelyen kiváló hazai szakemberektől hallhatnak a pszichológiáról. Beharangozóként a számunkra egyik legérdekesebb és legfontosabb program előadójával, Balázs Judit pszichiáterrel készítettünk interjút előadása kapcsán, amely a fiatalkori öngyilkosságok rizikó- és védőfaktorairól fog szólni. Nem könnyű téma, de beszélnünk kell róla.

Merthogy erről lehet, sőt, fontos, sőt, kell is beszélni. Nemcsak azért, mert hazánkban az európai átlagnál jóval több öngyilkosság történik, hanem azért is, mert a témával kapcsolatban rengeteg félreértés, tévhit uralkodik, amelyek nehezítik, hogy ez a szám csökkenjen. A cél pedig nyilvánvalóan az, hogy öngyilkosságok egyáltalán ne történjenek. A szuicidum, illetve a szuicid magatartás kapcsán nem csak egyéni problémáról, hanem az egész társadalom felelősségéről kell gondolkodnunk, mondja el Balázs Judit gyermek- és ifjúság-, valamint felnőtt pszichiáter szakorvos, kutató, az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének vezetője, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház oktatási és kutatási igazgatója.

Balázs Judit kiemeli, hogy nemcsak a szakemberek és kutatók, hanem

mindannyian tudunk tenni azért, hogy megelőzzük azt, hogy valaki megpróbáljon véget vetni az életének.

"Igaz, hogy nehéz témáról van szó, de semmiképpen sem kellene, hogy ezt tabuként kezeljük. Amíg az,

A határok kérdése olyan alapvető a pszichológiában, mint a lélegzés a biológiában. Megjelenik kapcsolatainkban, társadalmunkban, a politikában, a művészetben és testi-lelki életünkben. Tulajdonképpen bizonyos szempontból egész életünk során határokkal játszunk. Átlépjük, őrizzük, meghúzzuk, feloldjuk őket. Ezért várjuk nagy izgalommal a 2018. április 6-7-8-án kerül megrendezésre kerülő KAPSZLI Pszichológiai Napokat, Magyarország legnagyobb ingyenes pszichológiai konferenciáját. Sőt, idén szerzőink is részt vesznek a rendezvényen; az "elég jó szülőséggel" foglalkozó workshopjuk ízelítőjeként tartanak kiscsoportos műhelyfoglalkozást.

Ahogy arról már korábban írtunk, a #MeToo-kampány láncreakció-szerű történései után az „Érintettek” című alkotói projekt most lehetőséget kínál arra, hogy kicsit más módon tekintsünk rá az elmúlt időszak egyik legfontosabb és legfelkavaróbb témájára, a szexualitással és intimitással kapcsolatos határátlépésekre. A bárki számára nyitott felhívás köré épülő kiállítás szervezőivel, Boros Ilonával, Csanaky Szilviával, Holbis Emőkével és Muth Verával beszélgettünk.

Sok minden történt az elmúlt néhány hónapban a #MeToo-kampány kapcsán. Visszatekintve Ti hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

Cs.Sz.: Érdekes volt, hogy több ismerősömmel együtt azt éreztük, hogy más közösségi ügyektől eltérően erről a jelenségről nehéz egyértelmű véleményt formálni. Nagyon összetett témának éreztem, aminek a látható része az volt, hogy ki osztja meg a közösségi oldalakon, hogy érintett a témában, ki reagál, és ki nem.

De bármelyik oldalnak az érzelmi hátteréről kevés derült ki.

Talán ezért is történhetett, hogy mintha elcsúszások jöttek volna létre a kommunikációban – mondjuk utólagos magyarázkodás az egyik, vagy éppen áldozathibáztatás a másik oldalon. És emiatt nekem sok esetben nem volt egyértelmű, hogy a kampány eredeti célja megvalósul-e. Viszont az is feltűnt, hogy akik bővebben írtak arról, hogy mit éltek át, abban nagyon sok volt a közös pont – az önhibáztatás, a szégyen, a hallgatás...

Az elmúlt hónapok kiállásai és a #MeToo kampány hatására jött létre az Érintettek című projekt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a zaklatás és erőszak jelenlétének minden formájára. A projekt szervezői úgy gondolják, függetlenül attól, hogy elszenvedői, elkövetői vagy tanúi vagyunk az ilyen eseményeknek, egyikünk sem maradhat ‘érintetlen’ a témában. A szervezők alkotásokat várnak az érintettek részéről, amelyekből kiállítást szerveznek tavasszal.

“Fontosnak tartjuk, hogy a #metoo kampány által nem érintett kérdések, mélységek is láthatóvá váljanak. A művek nem csak ebben, hanem - az alkotás folyamata révén - a feldolgozásban is segíthetnek.” – állítják a projekt létrehozói, akik között pszichológus, jogász és designer is található.

A gyermeknevelés intenzív folyamat, amely a gyerekek folyamatos változásainak megfigyelését, azok követését és az ezeknek megfelelő bánásmód kialakítását kívánja a szülők részéről. Az egy dolog, hogy ez nagy figyelmet igényel és időnként kifárasztja az embert, de állandó gondolkodni valót is ad. A nevelés során felmerülő dilemmák terhét különös felelősség súlyosbítja, hiszen minden döntés befolyásolhatja valamilyen irányba a gyermek személyiségfejlődését vagy jövőjét. Ezért nem mindegy, hogy milyen kapcsolatban vagyunk saját szülői szerepeinkkel, illetve milyen elvárásokat támasztunk magunk felé.

Persze az lenne a legjobb, ha minden döntéshelyzetben 100%-os biztonsággal tudnánk bejósolni, hogy minek mi lesz a hatása a gyermekre és életére, majd eszerint mérlegelhetnénk, de ennél sajnos sokkal képlékenyebb eszközeink állnak csak rendelkezésre,

mondjuk szülői megérzéseink, hiedelmeink, önismeretünk, addigi tapasztalataink, és a gyerekről kialakított képünk.

A gyermekpszichológia manapság egyre nagyobb hangsúlyt fektet azokra a tényezőkre, amelyek már a gyerekek születése előtt is jelen voltak. Úgy tűnik, nagy jelentősége van már annak is, hogy egy szülő milyen gyereket képzel el magának. Az esetek nagy részében viszont

a róla előzetesen alkotott idealizált képhez képest nagyban eltérő lesz a gyerek, és ezt sokszor nem könnyű elfogadni.

Emellett legalább olyan fontos az is, hogy milyen idealizált szülői képet igyekszik az ember magáról kialakítani és fenntartani. Ezt talán minden szülő megtapasztalta már, és ezen keresztül azt is, hogy a gyermekvállalás folyamatos alkalmazkodást igényel. Ebben az esetben például a gyermekkel és sokszor a magunkkal kapcsolatos elvárásainkat kell módosítanunk és egyeztetnünk a valósággal. Ezért fontos kérdés az, hogy egy szülő milyen hiedelmekkel rendelkezik, illetve, hogy milyen egyéni önismereti élményei kapcsolódnak azokhoz a hiedelmekhez, amelyek mentén gyermekét neveli és kíséri fejlődésében. Különben is megírtuk már, hogy nem csak a gyermeknevelésben, hanem általában is, a tökéletesség hajszolása nehezíti a döntéshozatalt.

Amint már beszámoltunk róla, közeleg a XXI. Pszinapszis, Közép-Európa legnagyobb pszichológiai konferenciája, amit idén a szervezők egyszerűen csak a "pszichológia fesztiváljaként" aposztrofálnak. Az Április 21-23. között tartandó rendezvény 3 napja során közel 60 interaktív ismeretterjesztő előadás, 30 gyakorlati foglalkozás (workshop) és 40 kulturális program (kiállítás, koncert, színház, civil utca, kerekasztal beszélgetés, élő könyvtár, életmese, bűvész show, jóga, hangfürdő, slam poetry verseny, tánc) valósul meg. Az alábbiakban az idei főszervezővel, Garai Dórával készült interjúnkat olvashatják.

Mit jelent számodra a Pszinapszis? Mi az, amit a legfőbb értékének tekintesz?

Természetesen számomra a Pszinapszis az az esemény, amit az idei évben a legjobban várok. Amit a Pszinapszis képvisel, az számomra egyedülálló, és nagyon fontos jelentéssel bír. Nem csupán azért, mert 4 éve már, hogy a szervezők között lehetek, hanem azért is, mert a saját szememmel láthattam, hogyan fejlődik évről-évre. Úgy vélem, hogy a Pszinapszis legfőbb értéke az, hogy megszólítja a látogatókat, akik lehetnek előadók, műhelytartók, laikusok, pszichológus hallgatók, sajtósok. Szóval mindenkinek tartogathat valamit, amit eltehet, akár egy életre. Emellett nagy értéknek tekintem azt is, hogy ennyi szakmai előadó, műhelytartó, szervezet és művész megtisztel minket azzal, hogy részt vállalnak a programban. A rendezvényt 80 önkéntes diák szervezi, mérhetetlen lelkesedéssel. Szerintem ők képezik a "Pszinapszis magját" leginkább.

"Kérdéseket ébreszt és válaszokat ad" - hangzik a XXI. Pszinapszis mottója, amelyet a tavalyi nagy sikerű jubileum után, idén már egyszerűen csak "a pszichológia fesztiváljaként" harangoznak be. Nagy szavak ezek, de egyáltalán nem állnak távol a valóságtól. Bízunk benne, hogy idén is sikerül megvalósítania a szervezőknek nagyra törő terveiket. Idáig még sosem csalódtunk! 

"Amikor a porondra lépünk, legtöbben félve, óvatosan, és jól átgondolt stratégiák alapján tesszük ezt, ugyanis ezernyi szempár figyel. Mindennapjaink során folyamatosan szembesülünk mások alternatív valóságaival, hiszen ugyanazt a képet mindenki máshogy látja, ugyanazon helyzetet két ember sem interpretálja egyformán" - állítják a szervezők. Ennek megfelelően az idei rendezvény témája a következő: "Porondon a valóság". Az esemény április 21-23. között kerül megrendezésre.

Sokat írtunk már mi is arról, hogy milyen óriási jelentőséggel bírnak életünkben kapcsolataink. Volt már szó blogunkon az anya-gyerek kapcsolatokról, a párkapcsolatról vagy éppen a saját magunkkal ápolt viszonyunkról. Akármennyire is individualista társadalomban élünk, mégis számtalan területen kapcsolódunk és függünk egymástól. Éppen emiatt örök téma a pszichológián belül a kapcsolatok kérdése, és emiatt örülhetünk, hogy a KAPSZLI Pszichológiai Napok idén ezt a témát járja körül.

Ennek megfelelően az idei rendezvény a „Társas játékaink” címet kapta. A tavalyi évekhez képest, idén is olyan neves előadók kaptak helyet a programban, mint például Bánki György, Buda László, Bagdy Emőke, Kádár Annamária vagy éppen Pál Feri. Rengeteg témát dolgoz fel az esemény, egészen a kutyaterápiától a transztáncon át az önutálat és önszeretet kérdésköréig, de szó lesz például az online párkereső szolgáltatások pszichológiájáról, a krónikus beteségek kapcsolatokra gyakorolt hatásairól, az agyunk érzelmi életéről, vagy a perfekcionizmus csapdáiról.

Az átlagból való "kiemelkedés" individualista ideája erősen jellemzi társadalmunkat, karrierünkhöz való hozzáállásunkat és egyre inkább gyermeknevelési szokásainkat is. Mivel nem könnyű érvényesülni és megvalósítani egyéni céljainkat és ezért a legtöbb esetben rengeteget kell dolgoznunk, egyre nagyobb gondot jelent a munka és a család összeegyeztetésének kérdése. Mindez csak fokozza az amúgy is jelentős mértékű stresszt, amivel nap, mint nap küzdenünk kell. Mindebből gyakran adódik a kérdés: mire figyeljünk akkor, ha intenzív munka mellett gyermeket is nevelünk?

Magyarországon jelenleg nagyon magas a munkával és a jövővel kapcsolatos szorongás mértéke az emberekben, amely karrierünkre és családi életünkre is egyaránt rányomja a bélyegét.

Nézzük a száraz tényeket a magyarok lelki állapotát vizsgáló Hungarostudy eredményei alapján: a magyar emberek többségében gyermek- és családszeretők, ugyanakkor rendkívüli individualizmus jellemzi őket. Az utóbbi években a munkahelyi bizonytalanság erőteljesen megugrott, ezzel együtt a munkahelyi stressz, illetve szorongás is. Mindeközben csökkent a munkahelyi kapcsolatokban megjelenő empátia és kooperáció mértéke. A mai 18-35 éves korú felnőttek válaszaiból kiderült, hogy többségük akár több gyermeket is szívesen felnevelne, de ebben a munkahely elvesztésétől való félelem és az általános egzisztenciális bizonytalanság erős korlátozó tényező, amely a gyerekvállalás halogatását eredményezi.
A Hungarostudy kutatássorozatot Kopp Mária és Skrabski Árpád kezdte el 1988-ban. A 2013-as vizsgálat eredményeit Susánszki Éva és Szántó Zsuzsa foglalta össze.