Humánia Pszichológia Blog

Mennyiség vagy minőség: mi számít a gyermekeinkkel töltött időnkben?

2017. április 01. - Juhász Dániel

Az átlagból való "kiemelkedés" individualista ideája erősen jellemzi társadalmunkat, karrierünkhöz való hozzáállásunkat és egyre inkább gyermeknevelési szokásainkat is. Mivel nem könnyű érvényesülni és megvalósítani egyéni céljainkat és ezért a legtöbb esetben rengeteget kell dolgoznunk, egyre nagyobb gondot jelent a munka és a család összeegyeztetésének kérdése. Mindez csak fokozza az amúgy is jelentős mértékű stresszt, amivel nap, mint nap küzdenünk kell. Mindebből gyakran adódik a kérdés: mire figyeljünk akkor, ha intenzív munka mellett gyermeket is nevelünk?

img_0014.JPEG

Magyarországon jelenleg nagyon magas a munkával és a jövővel kapcsolatos szorongás mértéke az emberekben, amely karrierünkre és családi életünkre is egyaránt rányomja a bélyegét.

Nézzük a száraz tényeket a magyarok lelki állapotát vizsgáló Hungarostudy eredményei alapján: a magyar emberek többségében gyermek- és családszeretők, ugyanakkor rendkívüli individualizmus jellemzi őket. Az utóbbi években a munkahelyi bizonytalanság erőteljesen megugrott, ezzel együtt a munkahelyi stressz, illetve szorongás is. Mindeközben csökkent a munkahelyi kapcsolatokban megjelenő empátia és kooperáció mértéke. A mai 18-35 éves korú felnőttek válaszaiból kiderült, hogy többségük akár több gyermeket is szívesen felnevelne, de ebben a munkahely elvesztésétől való félelem és az általános egzisztenciális bizonytalanság erős korlátozó tényező, amely a gyerekvállalás halogatását eredményezi.
A Hungarostudy kutatássorozatot Kopp Mária és Skrabski Árpád kezdte el 1988-ban. A 2013-as vizsgálat eredményeit Susánszki Éva és Szántó Zsuzsa foglalta össze.

Az individualista beállítódás a magas munkahelyi elvárásokkal párosulva sajátos perfekcionista attitűdöt eredményez, amelynek terjedésével párhuzamosan virágzik a "hogyan legyél tökéletes szülő" típusú módszerek és jó tanácsok száma is. Utóbbiak sokszor inkább összezavarják az embert, minthogy segítenének a munka és család összeegyeztetésének kérdésében. A külső elvárások alapján mindkettőt tökéletesen, vagy legalábbis elég jól kéne csinálni,

ha pedig nem sikerül, akkor szégyellhetjük magunkat, mert kudarcot vallottunk - diktálná a norma.

Szerencsére azonban nem kötelező mindig követnünk a normákat, és ilyen volumenű kérdéseknél jobban is tesszük, ha egyéni megoldásokra törekszünk a megfelelési kényszer önsorsrontó körei helyett.

A családi értékrend jó, ha rugalmasan illeszkedik a gyermek fejlődéséhez

Mindenekelőtt fontos, hogy szülőként kialakítsuk közös családi értékrendünket és tartsuk magunkat hozzá. Hol a helye az életünkben a munkának és hol a családi életnek? Hogyan változhat ez azzal párhuzamosan, ahogy a gyermek cseperedik? Amíg ezzel nem vagyunk tisztában, nem várható, hogy megtaláljuk a kiutat ebből az útvesztőből. Akárhogy is nézzük, a gyermeknevelés a jelenben zajlik, a karrierépítés esetében pedig inkább több éves távlatokban szoktunk gondolkodni és ideális esetben több lehetőség közül válogathatunk. A gyermekünk viszont csak egyszer fog megtanulni járni, elkezdeni beszélni vagy éppen ballagni az iskolából, ami nem pótolható máshogy, ráadásul mindezek kevéssé tervezhető dolgok, mint karrierünk.

img_0012.JPEG

Na de akkor végül is mivel teszünk jobbat? Azzal, ha több időt töltünk a gyermekkel és feláldozzuk egyéni ambícióinkat az "ideális" családmodell oltárán, vagy azzal, ha ragaszkodunk céljainkhoz és egyúttal a rendelkezésre álló közös időt a lehető legintenzívebben és tartalmasabban igyekszünk megélni a családdal? Természetesen mindkét esetben beszélhetünk pro és kontra érvekről, de talán az segít a legtöbbet, ha a gyermek szemszögéből nézzük a helyzetet és nem a sajátunkéból.

Elég, ha akkor ott vagyunk, amikor kell, de akkor sem mindegy hogyan

A gyermekeknek ugyanis - leszámítva a csecsemőkort, amikor még tényleg folyamatos szülői jelenlétre van igényük - leginkább arra van szükségük, hogy érezzék, a szülő egyfajta "biztos bázisként" szolgál, akihez időnként vissza lehet vonulni. Ha kell megjelenik, elmagyaráz, beavatkozik, megnyugtat, ha nem, akkor pedig hagyja a gyermeket, hogy felfedezze a világot. Ahogyan az autonómia fejlődik, egyre kevésbé szükséges a szülő állandó jelenléte, viszont a jelenlét rendszeressége és minősége ugyanolyan fontos marad, még kamaszkorban is. Éppen emiatt érdemes a mennyiség versus minőség kérdésében a gyermek életkorából és egyéni igényeiből kiindulni. Egy óvodás például teljesen más feladatokkal küzd, mint egy iskolás vagy egy kamasz. A szülő részéről mindez másfajta jelenlétet, támogatást és hozzáállást igényel.

Ilyen értelemben talán mondhatjuk azt, hogy a minőség elengedhetetlen, a mennyiség pedig változtatandó.

A kulcs az érzelmi ráhangolódás lehet, amely igazi "találkozás pillanatokhoz" vezet

De mit jelent valójában a minőségi időtöltés egy szülő-gyermek kapcsolatban? A kulcs az érzelmi ráhangolódás, amely az egészséges kötődés és önérzékelés alapjait adja a gyermeknek. A pszichológia egyes megközelítései szerint ezeket a harmonikus együttléteket "találkozás pillanatoknak" nevezhetjük. Ezek azok a rutintól eltérő, tartalmas együttlétek, amelyekről mindkét félnek maradandó emlékei vagy élményei szoktak kialakulni.

img_0019.JPEG

Gyakori félreértés, hogy csak valamilyen intenzív élményen keresztül lehet kapcsolódni a gyerekhez, ezért a szülők állandóan valamilyen módon szórakoztatni akarják őt, netán kicsit el is kényeztetik, hogy kompenzálják csekély jelenlétüket. Szerencsére azonban nem szükséges állandóan kalandparkba, moziba vagy játszóházba menni, mert a ráhangolódás létrejöttéhez alapvetően a következőkre van szükség: figyelemre, biztonságos és nyugodt légkörre, nyitottságra, érdeklődésre és türelemre. Ez akár otthon is megvalósítható, különösen, ha kikapcsoljuk a TV-t, számítógépet, telefont, illetve szülői elvárásainkat is félretesszük egy időre - a közös matekozás például nem a gyermek igénye, hanem a szülőé általában - és kicsit mi is gyerekek leszünk a gyermekünk mellett.

Érdemes ilyenkor a közös tevékenységet a gyermek ötletei és elképzelései mentén alakítani. Ha rajzolni szeretne, akkor rajzolhatunk vele, ha játszani, akkor játsszunk vele, ha éppen mérgelődik, akkor mérgelődhetünk vele. Sőt, a gyermekeknek néha csupán a "nézettség élményére" van szükségük; amikor a szülő jelen van, figyel, de nem irányít, nem avatkozik be, csak békésen szemléli gyermekét; gyönyörködik benne és tevékenységében. Ez a szeretetteljes kommunikációnak egy olyan mély és szavak nélküli szintje, amelyért meg kell dolgozni, magától nehezen jön létre. A találkozás pillanatok jelentőségét az együttlét öröme adja. Ez a fajta együttlét már akár fél óra alatt is többet adhat, mint egy rohanós, stresszelős, a bevásárlás és az üzleti vacsora közé nagy nehezen beszorított vidámparkozás szombat délután, amit a szülő a telefonnal a fülén lógva kísér végig. Természetesen nem arról van szó, hogy nincs szükség arra, hogy a család időnként kimozduljon, hanem arról, hogy amikor erre nincs lehetőség, idő vagy kellő nyugalom, attól még ugyanúgy ki tudunk alakítani minőségi együttlétet a gyermekeinkkel, ha kellőképpen rugalmasak és tudatosak vagyunk.

Szerző: Juhász Dániel pszichológus

A cikk az Üzlet & Pszichológia 2016/6. számában jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1912372307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása