Humánia Pszichológia Blog

Közmondásaink pszichológiája – Hány bolond kell száz bolondhoz?

2013. május 20. - humánia

kozm2.JPGMinek hihetünk inkább? Őseink megfigyeléseinek, ezeknek a generációkon át érlelődő, de sokszor rejtélyes aranyszabályoknak? Vagy inkább a modern idegtudomány és a szociálpszichológia megingathatatlannak tűnő, de mindig meghaladható eredményeinek? Rovatunkban népi bölcsességek pszichológiai megalapozottságát vizsgáljuk, a tudományos komolytalanság igényével.

Miután legutóbb a folklór két híres madarának értékét mérlegeltük, nézzünk egy közmondást az emberi viszonyokról. Mai bölcsességünk:

Egy bolond százat csinál. 

Spóroljuk meg a felesleges köröket, és zárjuk ki annak lehetőségét, hogy a közmondás mondjuk egy különlegesen nemzőképes pszichiátriai betegről és a mentális zavarok örökletes tényezőiről szól. Ugyanígy, bár sokszor hallhattuk tanárainktól, hogy a „hülyeség fertőz”, és magunk mögött tudhatjuk már a kerge marhák keltette pánikot, talán senki nem feltételezi, hogy a „bolondság” úgy terjedhet, mint a nátha.

Induljunk hát ki abból, hogy az állítás szerint egy helytelenül vagy legalábbis szokatlanul viselkedő ember valamilyen módon hatni képes sok más emberre, akik így hasonlóan furcsán fognak viselkedni, mint ő. És ezzel már meg is érkeztünk a pszichológia olyan témáihoz, mint a társas befolyásolás, a konformitás és a tömeglélektan. 

Amikor jobban hiszünk másnak, mint a saját szemünknek

Az, hogy mások jelenléte hat ránk, nem meglepő. A körülöttünk lévő emberek viselkedése számunkra is fontos információt közvetíthet. Az érzelmek kifejezése és felismerése így például evolúciós szempontból is hasznos, hiszen a csoport túlélését segíti, ha egy rémült arccal rohanó ember láttán a többiek is futásnak indulnak, nem pedig érdeklődve várják meg a közeledő veszélyt.

Persze mások viselkedése lehet félrevezető, vagy csak egyszerűen lényegtelen. Mégis, ami feltűnő, szokatlan, arra hajlamosak vagyunk odafigyelni. Szociálpszichológia órán tanárunk biztatott minket egy egyszerű, de hatásos kísérlet ellenőrzésére: álljunk ki egy forgalmasabb utcasarokra, és nézzünk kitartóan egy kiszemelt pontot a fölöttünk lévő ház tetején. Jó eséllyel hamarosan kisebb tömeg fog körülöttünk érdeklődve felfelé nézni – persze ez esetben könnyen fény derülhet a bolondozásra.

Sokkal érdekesebb viszont az, hogy az ember tudatosabb döntéshelyzetben is képes mások viselkedését követni, akkor is, ha ő maga másképp cselekedne. Solomon Asch pontosan ezt a fajta konformitást vizsgálta híres kísérletével: beépített emberek következetesen és magabiztosan adtak egyértelműen rossz választ egy kérdésre (három eltérő hosszúságú vonal közül melyik egyezik meg egy negyedik vonallal), és a kísérleti személyek többsége (háromnegyede) legalább egyszer alkalmazkodott, és az egyébként rossznak gondolt választ adta. Volt, aki valóban kétségbe vonta saját ítéletét, volt, aki tartott attól, hogy mit gondolnak majd róla a többiek, és csak nem akart kilógni a sorból – mindenesetre a többségi hatás erősnek bizonyult. 

Nyájösztön és tömeglélek

Újabb kutatások arról is szólnak, hogy bizonyos esetekben a kisebbség is tud hatni a többségre, mégis úgy tűnik, hogy egyértelműen a tömegnek van elsöprő és magával ragadó hatása az egyénre vagy a kisebb csoportokra. A francia forradalom, illetve a XIX. századi tömegjelenségek, a munkásmozgalmak és demonstrációk hatására jött létre a pszichológiatörténet egy érdekes csapásvonala, a tömeglélektan, amely megkísérelte elemezni a tömeg működésének sajátosságait.

Ahogy a téma egyik legismertebb gondolkodója, Gustave Le Bon írja, a tömegben az egyén „átalakul” (transzformáció), és egyfajta közös tömeglélek sajátosságaiból részesül (participáció). Szinte ellenállhatatlan pszichikus erők hatnak rá: mentesül az egyéni felelősség alól, ezáltal eltűnik a büntetéstől való félelme, és a legyőzhetetlen hatalom érzése hatja át. Ebben az állapotban, csakúgy, mint hipnózisban, megnő az egyén befolyásolhatósága, és így könnyen utánzásra késztethető („lelki fertőzés”).

Le Bon – akit Hitler is valószínűsíthetően olvasott – szól a tömeg élére álló vezér szerepéről is. Mivel a tudatos és racionális gondolkodás helyett a tömegben a tudattalan ösztönök kerülnek előtérbe, a ravasz vezér elsősorban nem észérvekkel és bonyolult szónoklatokkal, hanem érzelmeket keltő, egyszerű jelszavakkal, azok szuggesztív ismétlésével tud igazán hatni a tömegre (ilyen érzelemteli kulcsszavak lehetnek például a haza, a nemzet, az Isten vagy a család).

Mindezek alapján talán azt mondhatjuk, hogy a népi bölcsesség ez esetben egy kis módosításra szorul. Úgy tűnik, ötven bolond könnyebben csinál százat, mint egy, viszont egy kellőképpen tehetséges őrült is elég ahhoz, hogy kihasználja a helyzetet, és a tömeg élére álljon.

 

Kép – Pieter Brueghel: Flamand közmondások 

 

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---

Leckék az emberről, kezdőknek és haladóknak


smedslund1.jpgVannak a brit tudósok, akik a legmodernebb vizsgálatokkal tárnak fel újabb és újabb meghökkentő tényeket, és vannak a 84 éves norvég tudósok, akik leülnek, és elmesélik, hogy is van ez az egész…

A pszichológia bizonyítékokat keres, és ha egy szakember azt akarja, hogy komolyan vegyék, minden állítását lábjegyzettel, statisztikai adatokkal támasztja alá. Jan Smedslund cikkeit olvasva az ember mégsem hiányolja a táblázatokat és grafikonokat, sőt, hajlamos halkan feltenni a kérdést: nincs-e igaza az öregnek?

Kutatható-e az ember?

Smedslund szerint a pszichológiai kutatások meglehetősen messze járnak a pszichológiai gyakorlattól, és szem elől tévesztik az ember alapvető természetét. A tudományos vizsgálatok ugyanis azt tűzik célul, hogy minél megbízhatóbb összefüggéseket, állandó szabályszerűségeket írjanak le. A fizikában vagy más természettudományokban viszonylag jól meghatározhatók efféle „ha A, akkor B” képletetek, és ismételt kísérletekkel, valamint egyéb befolyásoló körülmények kizárásával valóban tanulmányozható egy bizonyos, mérni kívánt hatás.

Mivel az ember sosem felejti el teljesen azt, amit egyszer átélt, és mivel az időben sem lehet visszamenni, lehetetlen kideríteni, hogy valaki hogyan viselkedett volna, ha egy bizonyos dolog másképp történik vele. Így a pszichológiai kísérletek és vizsgálatok során sok esetben olyan két csoport válaszait hasonlítják össze, amelyek tagjai lehetőleg csak a vizsgált jelenség szempontjából különböznek (pl. jobb- vagy balkezesek, részt vettek terápián vagy nem stb.), de amelyeknél minden más befolyásoló tényező lehetőleg hasonló volt.

A probléma az, hogy ha emberekről beszélünk, a befolyásoló tényezők száma végtelen. Hiába próbálnak a kutatók minden „zavaró” körülményt kontrollálni és ugyanúgy alakítani – egyszerűen nem lehet felmérni, hogy a különböző emberek viselkedésére, gondolataira mi minden van és volt hatással, az adott pillanatban és a múltban. Többek között ezért is tartja Smedslund a pszichológiai vizsgálatok eredményeit bizonytalannak.

Amit a másikról tudunk…

Ha Freud elmélete tudománytalan anekdotázás, és ha a természettudományos módszerek nem alkalmazhatók a pszichológiában, akkor mégis hogyan ismerhetjük meg az ember működését? Smedslund szerint ennek a tudásnak három forrása van: 1. mindaz, amit minden ember tud az emberről, és ami megkérdőjelezhetetlen, 2. az a közös jelentésrendszer, amiben élünk (kultúra, nyelv), és 3. az egyéni élettörténetek.

Az első ponttal kapcsolatban olyan alapvető tudásra gondolhatunk, ami szinte születésünktől kezdve belénk van kódolva, olyan tényekre, amelyek tagadása abszurd és értelmetlen volna. Smedslund ezeket axiómáknak nevezi, vagyis olyan törvényszerűségeknek, amelyeket nem kell tovább magyarázni (a matematikában is vannak ilyen tételek, amelyeket nem érdemes bolygatni). A legfontosabb ilyen tény az ember intencionalitása, vagyis hogy minden embernek van szándéka, mindig valamiért cselekszik valahogyan, még ha motivációjával nincs is mindig tisztában. Ezzel más axiómák is együtt járnak:

1. Érzékelés, észlelés – Minden ember érzékeli, de mindenki máshogyan észleli, értelmezi a környezetét. Nincs objektív valóság, csak a személy által észlelt valóság.

2. Emlékezés – Az ember érzékeny az átélt tapasztalataira, melyek nem csak azonnali válaszát, hanem hosszú távú viselkedését, gondolkodását is meghatározhatják: ha egy cselekvés pozitív kimenetellel járt, azt hajlamosak vagyunk megismételni, a negatív következményeket viszont elkerülni.

3. Aktivitás – Mindenki folyamatosan észlel, gondol, cselekszik. A gondolatok és cselekedetek pozitív eredmények elérésére, és negatív dolgok elkerülésére irányulnak.

4. Érzelmek – Az emberek a különböző helyzeteket eltérő mértékben jónak vagy rossznak élik meg. Az érzelmek abból adódnak, hogy az egyén mire vágyik, és hogy mit gondol az aktuális helyzetről.

5. Reflexió – Minden ember képes gondolkodni és beszélni arról hogy gondol, akar, észlel, érez és cselekszik. Az önreflexióra való képesség persze nem jelenti azt, hogy minden pillanatban tisztában vagyunk ezekkel a folyamatokkal. Sokszor automatikusan cselekszünk, és meg kell fejteni motivációinkat (lásd tudattalan).

6. Mentalizáció – Minden ember abból indul ki, hogy a többi ember is észlel, gondol, akar, érez és cselekszik.

7. Sérülékenység – Az ember úgy véli, hogy a másik ember képes vele jót vagy rosszat tenni.

 

Smedslund tehát az  alapokig megy vissza, és a heideri hagyományokat folytatva a hétköznapi gondolkodás, a józan ész pszichológiájából indul ki, melyet ő maga pszicho-logikának nevez. E megkérdőjelezhetetlen törvényszerűségek mellett hangsúlyozza életünk tágabb és szűkebb közös kereteit, a nyelvet, kultúrát és más szocializációs közeget, melyek mind segítik azt, hogy megértsük egy adott ember működését. A legfontosabb azonban szem előtt tartani, hogy minden személynek saját, egyedi élettörténete van.

És ahogyan segíthetünk…

Végső soron az ember egyedisége az, ami a pszichológusi gyakorlatban igazán fontos, mondja Smedslund. El kell fogadni, hogy minden ember különbözik, nemcsak genetikailag, hanem átélt tapasztalatok tekintetében is. Ezek a tapasztalatok pedig véletlenszerűek, és a kutatások számára hozzáférhetetlenek. Az emberi természet alaptörvényei, illetve a tény, hogy a pszichológus és a kliens egy nyelvet beszélnek, egy kultúrában nőttek fel, segítséget jelentenek a megértésben – de a terápiában mindig a személy saját, szubjektív világának, saját jelentéseinek minél közelebbi megismerése vezethet célhoz.

A cél pedig az, hogy a kliens megoldást találjon egy problémára, amelyet az adott élethelyzetben, az addigi eszközeivel nem tud leküzdeni. Bár egyértelmű elvárás az, hogy a pszichológus tisztában legyen a legújabb, tudományos eredményekkel, Smedslund szerint mégsem az a legmegfelelőbb, ha a szakember statisztikákra épülő elméletekre és általános érvényű tendenciákra alapozza munkáját, és azt, ahogyan a vele szemben ülő ember segítségére lehet. Az előzetes tárgyi tudás, és az erre épülő következtetések helyett a gyakorlati tudást hangsúlyozza, azt a nyitottságot és türelmet, amellyel megvalósítható a sikeres terápiához szükséges három fő lépés: a bizalomteli kapcsolat pszichológus és kliens között; az új lehetőségek és működésmódok felfedezése és kiépítése; illetve ezek alkalmazása és fenntartása a hétköznapokban.

Kétségtelen, hogy Smedslund „tudományellenes” álláspontja is egyfajta szélsőség, de azt gondolom, meglátásait követve az ember úgy esik át a ló túloldalára, hogy végül puhára érkezik.

Kép: Jan Smedslund. Felhasznált irodalom:

Smedslund, J. (2009). The mismatch between current research methods and the nature of psychological phenomena: What researchers must learn from practitioners. Theory and Psychology, 19(6), 1-17.

Smedslund, J. (2012). What follows from what we all know about human beingsTheory and Psychology, 22(5), 658-668.

 

 

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---

Vajon Gandhi, Einstein vagy inkább Churchill típusába tartozol? - Pszinfografika

pszichograf3_1368548600.jpg_982x979

A közmondásokat feldolgozó elemzéseink után most újabb rovattal jelentkezünk: pszichológiai témájú infografikákat magyarítunk/készítünk nektek.

Első körben a washingtonpost.com cikkéből származó inforgrafikával ismerkedhettek meg, amelyben a világhírű Myers-Briggs teszt alapját adó C.G. Jung féle tipológiába próbáltak meg besorolni hírességeket. Természetesen minden tudományos alapot nélkülözve pusztán a játék kedvéért. Éppen ezért fogunk rövidesen a jungi tipológiáról is írni nektek.

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---

 

Közmondásaink pszichológiája – Veréb, túzok, kockázat


flemish-proverbs2.JPGRovatunkban népi bölcsességek pszichológiai megalapozottságát vizsgáljuk, a tudományos komolytalanság igényével. Hogyan előzték meg a szólások és közmondások igazságai a pszichológia elméleteit? Lehet-e bizonyítani vagy cáfolni nagyanyáink hétköznapi tapasztalatait? És egyáltalán: mit is üzennek pontosan ezek a sokszor sejtelmes hasonlatok, költői képek? 

Első közmondásunk:

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.

Bár az állításból nem derül ki, pontosan mire lehet jó egy veréb, vagy adott esetben egy túzok, két fontos dolog mindenképp feltűnő: az időbeli és a méretbeli különbségek. Ha tehát arról kell dönteni, hogy egy kisebb dolgot szeretnénk, de azonnal, vagy egy nagyobbat, de később, a jól ismert aranyszabály szerint az előbbi választás a helyes.

Ha így nézzük, két pszichológiai téma rögtön eszünkbe juthat: a jutalmazáshoz (megerősítéshez), illetve a kockázatvállaláshoz kapcsolódó elméletek (vagy, ha feltételezzük, hogy a madarakból vacsora lenne, esetleg még Maslow és a szükségletek hierarchikus modellje, ahol az éhség kielégítése mindenek előtti, halaszthatatlan motiváció)...

Tovább

Risztov Éva lepedője és Gyurta Dani pótmamája - Dr. Lénárt Ágota sportpszichológus előadása

Mára a pszichológia, és az orvostudományok által is egyre inkább elfogadott tény, hogy a test és a psziché elválaszthatatlan egységet alkotnak. A gondolatok, érzelmek, lelki folyamatok és reakciók azonnali fiziológiai, testi változásokkal járnak együtt és fordítva. Különösen igaz ez a versenyhelyzetekre, azokra a nagy tétet jelentő, maximális teljesítményt igénylő szituációkra, amelyekben mondjuk olimpiai bajnoki címek sorsa dől el. Ilyenkor ha a versenyző nem rendelkezik a megfelelő mentális edzettséggel, hozzáállással és lelki állapottal akkor hiába van csúcsformában, a győzelmi esélyei nem lesznek túl magasak, hiszen ahogyan Dr. Lénárt Ágota, a londoni olimpiai küldöttség vezető pszichológusa fogalmazott: sokszor tényleg fejben dől el.

Az olimpián összesen 6 sportpszichológiában jártas szakember volt kint a versenyzőkkel, akik többek között a későbbi olimpiai bajnokok felkészülésében is aktív szerepet játszottak. Ráadásul úgy tűnik, hogy elég nagy szerepet, hiszen nem véletlen, hogy például Szilágyi Áron, Risztov Éva, Gyurta Dani, Berki Krisztián és még sokan mások rendszeresen kiemelik azt a pszichológiai segítséget, amelyet a londoni olimpia előtt kaphattak meg először ilyen mértékben a magyar olimpikonok. Az eredmények magukért beszélnek és csak remélhetjük, hogy folyamatosan fejlődni fog ez a terület a jövőben is. Úgy néz ki, hogy van rá esély - számolt be róla a sportpszichológus a Pszinapszison tartott előadásában.

Sport_pszicho_PANORAMA.jpg

Tovább

Autizmus, pszichózis – és minden, ami közötte van

Bejegyzés alcíme...

Érdekes lenne egy gyors körkérdést tartani arról, hogy kinek milyen kép ugrik be az autizmus szó hallatán. Dustin Hoffmann alakítása az Esőemberből? A zseni, aki fejből lerajzolja a város pontos térképét? Egy kisgyerek a villamoson, aki ugyanazt a szót ismételgeti? Esetleg egy szótlan különc, furcsa mozgásokkal?

 

egyszerre.png

Az autizmus diagnózist kapott személyek között nagy eltérések lehetnek. Épp ezért ma már spektrumzavarról beszélünk, egy olyan állapotról, amely különböző mértékben érintheti az autizmussal élő személy egyes képességeit (pontosabban három fő területet: a kölcsönös társas kapcsolatokat, a kommunikációt, illetve a rugalmas, alkalmazkodó viselkedést).

A pszichológiában egyébként is elterjedt az a nézet, hogy normális és abnormális állapot között valójában folyamatos átmenetről, és csupán mennyiségi eltérésekről beszélhetünk. Ennek megfelelően az autizmus kapcsán is születtek olyan elméletek, miszerint annak tüneteit egyfajta szélsőségesen racionális gondolkodással lehet összefüggésbe hozni. A dolgok szó szerinti értelmezése, az empátiahiány, vagy a rendszerekhez és szabályokhoz való merev ragaszkodás ilyen értelemben egy „túlműködő férfiagy” következménye volna. Az efféle, nemek közötti gondolkodásbéli eltérések mára már közismertek – bizonyára számos párkapcsolatban volt döntő az az este, amikor férfi és nő együtt figyelte a képernyőn pörgő táncos sziluettjét, és amely után a férfi hátradőlve mondhatta, hogy „bocs, kicsit autisztikus vagyok”, a nő pedig beiratkozott egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra.

De ha az autizmus sajátosságai leírhatóak egy végletekig racionális, logikus, elemző, férfias gondolkodással, akkor mi a helyzet a másik véglettel? Vajon van olyan kórkép, amelynek tünetei hasonlítanak egy „szélsőségesen női” gondolkodás jellemzőire?

Több tanulmány is amellett szól, hogy lehetséges ilyen párhuzam. Különböző szerzők felvetése szerint ugyanis az autizmus ellentétpárja a pszichotikus állapot volna. Ha pedig a női intuíciót, az egészleges és szubjektív szemléletet eltúlzott formában képzeljük el, akkor egészen közel juthatunk a pszichózis jellegzetességeihez. Ezek kapcsán gondolhatunk akár a paranoid skizofrének sajátos összeesküvés-elméleteire, akár olyan beszámolókra, melyek megpróbálják érzékeltetni a hallucinogén drogok hatását: az efféle élményekben sok közös vonás található (nem véletlenül nevezték ezeket régen pszichotomimetikumoknak, vagyis a pszichotikus állapot tüneteit előidéző szereknek). Az ember például úgy érzi, hirtelen minden mindennel összefügg, az apró elemek egy nagy képpé állnak össze. Tudni véli mások szándékait, külsőnek észlelt gondolatokat hallhat, sajátjai pedig önmagán túlra is kiterjedhetnek. A határok elmosódnak, a jelentés bizonytalanná, a gondolkodás szimbolikussá válik.

Persze mindkét végletet nehéz elképzelni, de az talán látszik, hogy autizmusban az én és a másik beszűkült észleléséről, pszichózisban pedig az én kiterjedéséről és a jelentéstulajdonítás túlburjánzásáról beszélhetünk. Ami tehát a két végletet közös skálára helyezi, az a társas kogníció képessége, vagyis az a mód, ahogyan magunkról mások viszonylatában gondolkodni tudunk. Máshol az elmeteória és a mentalizáció kifejezésekkel utalnak arra az emberi tulajdonságra, mely révén képesek vagyunk másoknak gondolatokat és szándékokat tulajdonítani, belehelyezkedni mások szemszögébe – többé vagy kevésbé.

Jiro Tanaka ennek megfelelően már egy olyan modellt vázol, amely a nemi különbségeken túlmutatva, logika és empátia ellentétét kiterjesztve igyekszik elhelyezni különböző jelenségeket, azok „mechanisztikus” vagy „mentalisztikus” jellege szerint (lásd alábbi ábra). Persze mint minden elméletből, ebből a felosztásból is rengeteg kérdés adódhat, amelyre nem feltétlenül adható vagy-vagy válasz. Mindenesetre már ismert tények továbbgondolásával olyan érdekes megközelítés született, amely a mentális zavarokról való gondolkodásban is új irányokat jelölhet ki, és amely hétköznapibb jelenségeket is sajátos szemszögből közelít meg. Így jutunk el az autizmustól a fizikán és a költészeten át, az ezotérián keresztül a pszichózisig.

 

3.bmp
(Készült a Jiro Tanaka írásában található ábra nyomán.)

Fotó: Balla Csönge

  

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---

Otthon, édes otthon, avagy a Mama Hotel lakói

Bejegyzés alcíme...

otthon.pngAz ún. Mama Hotel egyre ismertebb és köztudottabb kifejezés, amely egy rendkívül aktuális jelenséget takar. „Lakói” azok a munkaképes személyek, akik elsősorban a szülőktől kapott pénzből élvezik az életet, valamint a szülői ház nyújtotta előnyöket és biztonságot. Számos kifejezéssel illették e jelenséget szociológusok és pszichológusok, amely fogalmak ugyanakkor nem teljesen fedik le egymást (pl. Pán Péter szindróma, Bumeráng generáció, Partipénzesek, Zsebpénzemberek, postadolescence /=késő serdülőkor/). Az olaszok a „bamboccioni” kifejezést használják, amely nagy gyereket takar, a japánok a „parasaito shinguru” névvel illették, amely utal a személy élősködő magatartására, a németek kevésbé értékítéletes kifejezéssel élnek (Nesthockers), a britek azonban nem kímélik a személyeket a bírálattól (KIPPERS = Kids In Parents’ Pockets Eroding Retirement Savings /gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíjmegtakarítását/). Ezek a példák arról árulkodnak, hogy több nemzetet érintő és foglalkoztató jelenségről van szó.

A fogalom túlmutat a serdülőkort jellemző bizonytalanságokon és félelmeken, továbbá a „gyermek felnőttek” alatt egészen mást ért, mint amit a felnőttkorban is megőrzött gyermeki kreativitás, fantázia és élvezet jelent.

Egy olasz nő esete állította a jelenséget a nemzetközi figyelem fókuszába. A 32 éves filozófus hallgató, Marina Casagrande egy 2010 januárjában kimondott bírósági ítélet kapcsán vált ismertté. A bírák szerint a nő továbbra is jogosult a havi 350 eurós tartásdíjra, és édesapjának ki kell fizetnie egy 12 ezer eurós hátralékot, mivel lányának nincs saját állása, következésképpen nem önellátó. Az esemény nagy vihart kavart, a nő pedig egy egész generáció megtestesítőjévé vált.

A Mama Hotel egy valóban létező és egyre szélesebb körben érvényesülő jelenség, amely napjainkban elsősorban az ún. Y generációt érinti. A kérdés az, milyen mértékű problémát okozhat a szülőkre hagyatkozás, továbbá hol van az a pont, amitől problémásnak kell tekintenünk ezt az életstílust…

 

Tovább

Az álláskeresés pszichológiája - Vajon mi jelenti a fő akadályt?

Bejegyzés alcíme...

A sikertelen álláskeresés problematikája mögött a legtöbb esetben önismereti elakadásokra derül fény - árulta el Szűcs István, az Ygen Humánerőforrás Központ vezetője az idei Pszinapszison arra utalva, hogy a közhiedelemmel ellentétben az álláskeresők legnagyobb részének nem a piac korlátozottsága, a túl- vagy alulképzettség vagy a nehéz gazdasági helyzet jelent leküzdhetetlennek tűnő akadályokat. A háttérben rejlő okok leginkább a személyiség működésében lelhetőek fel. Legalábbis személyes tapasztalataik és az ELTE tanársegédje, Karner Orsolya által végzett felmérés is ezt támasztja alá.

_MG_4353.jpg

Tovább

"Erről szól az igazi Pszinapszis-élmény!" - A rendezvény főszervezőjével készítettünk interjút


Pszin_BANNER 310x250 (1).jpgPénteken indul a Pszinapszis, hazánk legnagyobb pszichológiával foglalkozó rendezvénye. Interjúnk első felében a rendezvény céljairól, definíciójáról és idei tematikájáról kérdeztük a rendezvény főszervezőjét, Hutter Mariannát. Most interjúnk második részét olvashatjátok, amelyekből leginkább a rendezvény hangulatát, üzenetét és egyedi jellegét ismerhetitek meg.

 

Tapasztalataim szerint a Pszinapszist egy egyedülálló hangulat, légkör jellemzi, amely kizárólag ennek a rendezvénynek a sajátja. Minek köszönhető ez szerinted?

Talán magának a rendezvény koncepciójának. Annak hogy úgy szeretnénk megszólítani az embereket a pszichológia nyelvén, hogy ez érdekes, érthető és befogadható legyen számukra. Emellett ha eljönnek hozzánk, akkor nemcsak egy száraz tudományos konferenciát kapnak, hanem egy élő, lendületes programokkal kiegészülő rendezvényt. Úgy is tekinthetjük a Pszinapszist, mint a tudomány és a kultúra találkozását, összefonódását.

De az okok között említhetném azt a hihetetlen mértékű lelkesedést is, amiből az egész rendezvény születik. Ez ad erőt és energiát annak, hogy évről évre megújuljunk, adjunk valami pluszt. Ez nemcsak a szervezőkre igaz, hanem az előadóinkra és a műhelytartóinkra is, akiknek rengeteget köszönhetünk. Hozzánk ugyanis mindenki önkéntesen jön el azért, hogy tegyen valamit a látogatók testi-lelki jóllétének elősegítéséért. Végülis erről szól a pszichológia...

Tovább

Szülői szerep a párválasztásban, avagy evolúciós szempontok a hosszú távú párkapcsolatban

Arcok a tomegben.jpg

Viszonylag sok helyen hallhatunk és olvashatunk a párválasztás evolúciós megközelítéséről, és arról, hogy rövid távú kapcsolataikban egymástól mennyire eltérő preferenciákkal élnek a férfiak és a nők. Míg a férfiak elsősorban a termékenység jeleit keresik alkalmi partnereiknél, a nők figyelmét – a szexuális vonzerő mellett – a magas státusz és vagyoni helyzet kelti fel.

 

Tovább
süti beállítások módosítása