Vannak a brit tudósok, akik a legmodernebb vizsgálatokkal tárnak fel újabb és újabb meghökkentő tényeket, és vannak a 84 éves norvég tudósok, akik leülnek, és elmesélik, hogy is van ez az egész…
A pszichológia bizonyítékokat keres, és ha egy szakember azt akarja, hogy komolyan vegyék, minden állítását lábjegyzettel, statisztikai adatokkal támasztja alá. Jan Smedslund cikkeit olvasva az ember mégsem hiányolja a táblázatokat és grafikonokat, sőt, hajlamos halkan feltenni a kérdést: nincs-e igaza az öregnek?
Kutatható-e az ember?
Smedslund szerint a pszichológiai kutatások meglehetősen messze járnak a pszichológiai gyakorlattól, és szem elől tévesztik az ember alapvető természetét. A tudományos vizsgálatok ugyanis azt tűzik célul, hogy minél megbízhatóbb összefüggéseket, állandó szabályszerűségeket írjanak le. A fizikában vagy más természettudományokban viszonylag jól meghatározhatók efféle „ha A, akkor B” képletetek, és ismételt kísérletekkel, valamint egyéb befolyásoló körülmények kizárásával valóban tanulmányozható egy bizonyos, mérni kívánt hatás.
Mivel az ember sosem felejti el teljesen azt, amit egyszer átélt, és mivel az időben sem lehet visszamenni, lehetetlen kideríteni, hogy valaki hogyan viselkedett volna, ha egy bizonyos dolog másképp történik vele. Így a pszichológiai kísérletek és vizsgálatok során sok esetben olyan két csoport válaszait hasonlítják össze, amelyek tagjai lehetőleg csak a vizsgált jelenség szempontjából különböznek (pl. jobb- vagy balkezesek, részt vettek terápián vagy nem stb.), de amelyeknél minden más befolyásoló tényező lehetőleg hasonló volt.
A probléma az, hogy ha emberekről beszélünk, a befolyásoló tényezők száma végtelen. Hiába próbálnak a kutatók minden „zavaró” körülményt kontrollálni és ugyanúgy alakítani – egyszerűen nem lehet felmérni, hogy a különböző emberek viselkedésére, gondolataira mi minden van és volt hatással, az adott pillanatban és a múltban. Többek között ezért is tartja Smedslund a pszichológiai vizsgálatok eredményeit bizonytalannak.
Amit a másikról tudunk…
Ha Freud elmélete tudománytalan anekdotázás, és ha a természettudományos módszerek nem alkalmazhatók a pszichológiában, akkor mégis hogyan ismerhetjük meg az ember működését? Smedslund szerint ennek a tudásnak három forrása van: 1. mindaz, amit minden ember tud az emberről, és ami megkérdőjelezhetetlen, 2. az a közös jelentésrendszer, amiben élünk (kultúra, nyelv), és 3. az egyéni élettörténetek.
Az első ponttal kapcsolatban olyan alapvető tudásra gondolhatunk, ami szinte születésünktől kezdve belénk van kódolva, olyan tényekre, amelyek tagadása abszurd és értelmetlen volna. Smedslund ezeket axiómáknak nevezi, vagyis olyan törvényszerűségeknek, amelyeket nem kell tovább magyarázni (a matematikában is vannak ilyen tételek, amelyeket nem érdemes bolygatni). A legfontosabb ilyen tény az ember intencionalitása, vagyis hogy minden embernek van szándéka, mindig valamiért cselekszik valahogyan, még ha motivációjával nincs is mindig tisztában. Ezzel más axiómák is együtt járnak:
1. Érzékelés, észlelés – Minden ember érzékeli, de mindenki máshogyan észleli, értelmezi a környezetét. Nincs objektív valóság, csak a személy által észlelt valóság.
2. Emlékezés – Az ember érzékeny az átélt tapasztalataira, melyek nem csak azonnali válaszát, hanem hosszú távú viselkedését, gondolkodását is meghatározhatják: ha egy cselekvés pozitív kimenetellel járt, azt hajlamosak vagyunk megismételni, a negatív következményeket viszont elkerülni.
3. Aktivitás – Mindenki folyamatosan észlel, gondol, cselekszik. A gondolatok és cselekedetek pozitív eredmények elérésére, és negatív dolgok elkerülésére irányulnak.
4. Érzelmek – Az emberek a különböző helyzeteket eltérő mértékben jónak vagy rossznak élik meg. Az érzelmek abból adódnak, hogy az egyén mire vágyik, és hogy mit gondol az aktuális helyzetről.
5. Reflexió – Minden ember képes gondolkodni és beszélni arról hogy gondol, akar, észlel, érez és cselekszik. Az önreflexióra való képesség persze nem jelenti azt, hogy minden pillanatban tisztában vagyunk ezekkel a folyamatokkal. Sokszor automatikusan cselekszünk, és meg kell fejteni motivációinkat (lásd tudattalan).
6. Mentalizáció – Minden ember abból indul ki, hogy a többi ember is észlel, gondol, akar, érez és cselekszik.
7. Sérülékenység – Az ember úgy véli, hogy a másik ember képes vele jót vagy rosszat tenni.
Smedslund tehát az alapokig megy vissza, és a heideri hagyományokat folytatva a hétköznapi gondolkodás, a józan ész pszichológiájából indul ki, melyet ő maga pszicho-logikának nevez. E megkérdőjelezhetetlen törvényszerűségek mellett hangsúlyozza életünk tágabb és szűkebb közös kereteit, a nyelvet, kultúrát és más szocializációs közeget, melyek mind segítik azt, hogy megértsük egy adott ember működését. A legfontosabb azonban szem előtt tartani, hogy minden személynek saját, egyedi élettörténete van.
És ahogyan segíthetünk…
Végső soron az ember egyedisége az, ami a pszichológusi gyakorlatban igazán fontos, mondja Smedslund. El kell fogadni, hogy minden ember különbözik, nemcsak genetikailag, hanem átélt tapasztalatok tekintetében is. Ezek a tapasztalatok pedig véletlenszerűek, és a kutatások számára hozzáférhetetlenek. Az emberi természet alaptörvényei, illetve a tény, hogy a pszichológus és a kliens egy nyelvet beszélnek, egy kultúrában nőttek fel, segítséget jelentenek a megértésben – de a terápiában mindig a személy saját, szubjektív világának, saját jelentéseinek minél közelebbi megismerése vezethet célhoz.
A cél pedig az, hogy a kliens megoldást találjon egy problémára, amelyet az adott élethelyzetben, az addigi eszközeivel nem tud leküzdeni. Bár egyértelmű elvárás az, hogy a pszichológus tisztában legyen a legújabb, tudományos eredményekkel, Smedslund szerint mégsem az a legmegfelelőbb, ha a szakember statisztikákra épülő elméletekre és általános érvényű tendenciákra alapozza munkáját, és azt, ahogyan a vele szemben ülő ember segítségére lehet. Az előzetes tárgyi tudás, és az erre épülő következtetések helyett a gyakorlati tudást hangsúlyozza, azt a nyitottságot és türelmet, amellyel megvalósítható a sikeres terápiához szükséges három fő lépés: a bizalomteli kapcsolat pszichológus és kliens között; az új lehetőségek és működésmódok felfedezése és kiépítése; illetve ezek alkalmazása és fenntartása a hétköznapokban.
Kétségtelen, hogy Smedslund „tudományellenes” álláspontja is egyfajta szélsőség, de azt gondolom, meglátásait követve az ember úgy esik át a ló túloldalára, hogy végül puhára érkezik.
Kép: Jan Smedslund. Felhasznált irodalom:
Smedslund, J. (2009). The mismatch between current research methods and the nature of psychological phenomena: What researchers must learn from practitioners. Theory and Psychology, 19(6), 1-17.
Smedslund, J. (2012). What follows from what we all know about human beings. Theory and Psychology, 22(5), 658-668.
--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---
