Érdekes lenne egy gyors körkérdést tartani arról, hogy kinek milyen kép ugrik be az autizmus szó hallatán. Dustin Hoffmann alakítása az Esőemberből? A zseni, aki fejből lerajzolja a város pontos térképét? Egy kisgyerek a villamoson, aki ugyanazt a szót ismételgeti? Esetleg egy szótlan különc, furcsa mozgásokkal?

Az autizmus diagnózist kapott személyek között nagy eltérések lehetnek. Épp ezért ma már spektrumzavarról beszélünk, egy olyan állapotról, amely különböző mértékben érintheti az autizmussal élő személy egyes képességeit (pontosabban három fő területet: a kölcsönös társas kapcsolatokat, a kommunikációt, illetve a rugalmas, alkalmazkodó viselkedést).

A pszichológiában egyébként is elterjedt az a nézet, hogy normális és abnormális állapot között valójában folyamatos átmenetről, és csupán mennyiségi eltérésekről beszélhetünk. Ennek megfelelően az autizmus kapcsán is születtek olyan elméletek, miszerint annak tüneteit egyfajta szélsőségesen racionális gondolkodással lehet összefüggésbe hozni. A dolgok szó szerinti értelmezése, az empátiahiány, vagy a rendszerekhez és szabályokhoz való merev ragaszkodás ilyen értelemben egy „túlműködő férfiagy” következménye volna. Az efféle, nemek közötti gondolkodásbéli eltérések mára már közismertek – bizonyára számos párkapcsolatban volt döntő az az este, amikor férfi és nő együtt figyelte a képernyőn pörgő táncos sziluettjét, és amely után a férfi hátradőlve mondhatta, hogy „bocs, kicsit autisztikus vagyok”, a nő pedig beiratkozott egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra.

De ha az autizmus sajátosságai leírhatóak egy végletekig racionális, logikus, elemző, férfias gondolkodással, akkor mi a helyzet a másik véglettel? Vajon van olyan kórkép, amelynek tünetei hasonlítanak egy „szélsőségesen női” gondolkodás jellemzőire?

Több tanulmány is amellett szól, hogy lehetséges ilyen párhuzam. Különböző szerzők felvetése szerint ugyanis az autizmus ellentétpárja a pszichotikus állapot volna. Ha pedig a női intuíciót, az egészleges és szubjektív szemléletet eltúlzott formában képzeljük el, akkor egészen közel juthatunk a pszichózis jellegzetességeihez. Ezek kapcsán gondolhatunk akár a paranoid skizofrének sajátos összeesküvés-elméleteire, akár olyan beszámolókra, melyek megpróbálják érzékeltetni a hallucinogén drogok hatását: az efféle élményekben sok közös vonás található (nem véletlenül nevezték ezeket régen pszichotomimetikumoknak, vagyis a pszichotikus állapot tüneteit előidéző szereknek). Az ember például úgy érzi, hirtelen minden mindennel összefügg, az apró elemek egy nagy képpé állnak össze. Tudni véli mások szándékait, külsőnek észlelt gondolatokat hallhat, sajátjai pedig önmagán túlra is kiterjedhetnek. A határok elmosódnak, a jelentés bizonytalanná, a gondolkodás szimbolikussá válik.

Persze mindkét végletet nehéz elképzelni, de az talán látszik, hogy autizmusban az én és a másik beszűkült észleléséről, pszichózisban pedig az én kiterjedéséről és a jelentéstulajdonítás túlburjánzásáról beszélhetünk. Ami tehát a két végletet közös skálára helyezi, az a társas kogníció képessége, vagyis az a mód, ahogyan magunkról mások viszonylatában gondolkodni tudunk. Máshol az elmeteória és a mentalizáció kifejezésekkel utalnak arra az emberi tulajdonságra, mely révén képesek vagyunk másoknak gondolatokat és szándékokat tulajdonítani, belehelyezkedni mások szemszögébe – többé vagy kevésbé.

Jiro Tanaka ennek megfelelően már egy olyan modellt vázol, amely a nemi különbségeken túlmutatva, logika és empátia ellentétét kiterjesztve igyekszik elhelyezni különböző jelenségeket, azok „mechanisztikus” vagy „mentalisztikus” jellege szerint (lásd alábbi ábra). Persze mint minden elméletből, ebből a felosztásból is rengeteg kérdés adódhat, amelyre nem feltétlenül adható vagy-vagy válasz. Mindenesetre már ismert tények továbbgondolásával olyan érdekes megközelítés született, amely a mentális zavarokról való gondolkodásban is új irányokat jelölhet ki, és amely hétköznapibb jelenségeket is sajátos szemszögből közelít meg. Így jutunk el az autizmustól a fizikán és a költészeten át, az ezotérián keresztül a pszichózisig.

(Készült a Jiro Tanaka írásában található ábra nyomán.)

Fotó: Balla Csönge

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---