Az ún. Mama Hotel egyre ismertebb és köztudottabb kifejezés, amely egy rendkívül aktuális jelenséget takar. „Lakói” azok a munkaképes személyek, akik elsősorban a szülőktől kapott pénzből élvezik az életet, valamint a szülői ház nyújtotta előnyöket és biztonságot. Számos kifejezéssel illették e jelenséget szociológusok és pszichológusok, amely fogalmak ugyanakkor nem teljesen fedik le egymást (pl. Pán Péter szindróma, Bumeráng generáció, Partipénzesek, Zsebpénzemberek, postadolescence /=késő serdülőkor/). Az olaszok a „bamboccioni” kifejezést használják, amely nagy gyereket takar, a japánok a „parasaito shinguru” névvel illették, amely utal a személy élősködő magatartására, a németek kevésbé értékítéletes kifejezéssel élnek (Nesthockers), a britek azonban nem kímélik a személyeket a bírálattól (KIPPERS = Kids In Parents’ Pockets Eroding Retirement Savings /gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíjmegtakarítását/). Ezek a példák arról árulkodnak, hogy több nemzetet érintő és foglalkoztató jelenségről van szó.

A fogalom túlmutat a serdülőkort jellemző bizonytalanságokon és félelmeken, továbbá a „gyermek felnőttek” alatt egészen mást ért, mint amit a felnőttkorban is megőrzött gyermeki kreativitás, fantázia és élvezet jelent.

Egy olasz nő esete állította a jelenséget a nemzetközi figyelem fókuszába. A 32 éves filozófus hallgató, Marina Casagrande egy 2010 januárjában kimondott bírósági ítélet kapcsán vált ismertté. A bírák szerint a nő továbbra is jogosult a havi 350 eurós tartásdíjra, és édesapjának ki kell fizetnie egy 12 ezer eurós hátralékot, mivel lányának nincs saját állása, következésképpen nem önellátó. Az esemény nagy vihart kavart, a nő pedig egy egész generáció megtestesítőjévé vált.

A Mama Hotel egy valóban létező és egyre szélesebb körben érvényesülő jelenség, amely napjainkban elsősorban az ún. Y generációt érinti. A kérdés az, milyen mértékű problémát okozhat a szülőkre hagyatkozás, továbbá hol van az a pont, amitől problémásnak kell tekintenünk ezt az életstílust…

A jelenség hátterében állhatnak gazdasági, pszichológiai, szociológiai tényezők:

Gazdasági tényezők: Ezek általában olyan külső tényezők, amelyek meghatározzák, a személy képes lesz-e otthagyni a szülői házat, és anyagilag függetlenedni. Meghatározók a lakásviszonyok, a lakásvásárlás és -bérlés lehetőségei, továbbá a munkaerő-piaci helyzetkép. Amennyiben a személy magasabb pozíciót szeretne betölteni, ill. többet szeretne keresni, több és magasabb szintű ismereteket kell elsajátítania, amelyre lehetőséget ad az egyetem. Ez azonban további tanulást, következésképpen munkamentes éveket vonhat maga után. A kitolódott tanulmányi évek, az anyagi bevétel hiánya arra ösztönzi a fiatalt, hogy maradjon otthon, és támaszkodjon szüleire. Az ún. Bumeráng generáció jellemzője például az, hogy felsőoktatási tanulmányai befejeztével visszatér a szülői házba, amely – jobb esetben átmenetileg – biztosítja azt az egzisztenciát, amelyhez hozzászokott.

Pszichológiai tényezők: Ide sorolhatók a Mama Hotel jelenség kialakulását támogató személyiségjegyek. Mivel kétszereplős folyamatról beszélünk (szülő – gyerek), jelentősége van mind a gyerek, mind a szülő érzelmeinek, gondolatainak, viselkedésének. Ezt szokták általában Pán Péter szindróma névvel illetni. Az ilyen gyermekek képtelenek leválni szüleikről és felelősséget vállalni saját életükért (döntéseket hozni, lépéseket, erőfeszítést tenni, energiát befektetni, az élvezeteket késleltetni stb.), illetve lehet, hogy a szülő az, aki képtelen elengedni gyermekét, és támogatni az önállósodást. Vannak személyek, akik számára az elköteleződés okoz problémát. Mivel nem képesek tartós párkapcsolat kialakítására, továbbá stabil munkapozíció betöltésére, nincs, ami kimozdítsa őket biztonságos és kényelmes otthonukból.

Szociológiai tényezők: Minthogy a Mama Hotel jelensége összefüggésben áll az Y generációval, e nemzedék sajátosságait sorolnám ide. Távol áll tőlem, hogy szoros ok-okozati kapcsolatot sugalljak, pusztán arra szeretnék rávilágítani, hogy a mai, nagyjából 30-33 éves korig tartó munkaképes generáció olyan jellemzőkkel rendelkezik, amely alapot adhat a „Mama Hotel szolgáltatásainak igénybevételére”. Ennek a nemzedéknek a sajátossága ugyanis, hogy nem akarják elkövetni a korábbi generációk hibáit, azaz gyors döntéseket hozni a házasság, család és munka kérdéseiben. Intő példaként szolgálnak előttük a magas válási ráták és munkahellyel való gyakori elégedetlenség. Jellemző e nemzedékre, hogy halasztja a döntést, ki kívánja várni az „Igazit”. Ez egy ún. kívánt nemzedék, amelynek tagjait a szülők többségében önszántukból akarták. Ez a viszonyulás azt az üzenetet közvetíti számukra, hogy fontosak, értékesek, különlegesek. Valóban egy tehetséges generációról van szó, akik a számítógépes korszak első felnövekvői. Karrierre vágynak, amelyhez többlépcsős úton próbálnak eljutni (gyakornoki állások, referencia munkák, tapasztalatszerzés, akár önálló cég alapítása). Munkahelyeikkel kapcsolatban elvárásokkal élnek. Fontos számukra az önmegvalósítás, az önismeret, a világ felfedezése és élvezete. Szüleikkel jó viszonyt ápolnak, amely nem ad alapot az elköltözéshez.

Az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, első rendszeres munka vállalása, szülői ház elhagyása, házasságkötés, első gyermek vállalása) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, kevésbé szoros az események összefonódása, valamint az események sorrendje is megváltozott.

A Mama Hotel jelenség kialakulása mögött tehát több tényező állhat, azok akár különféle kombinációi. Hogy mikor tekintjük ezt a fajta viselkedést problémásnak, abnormálisnak, az viszonylagos. Nem csupán a társadalom normái a döntők, hanem fontos például az érintett személyek (szülő, gyermek, gyermek társa stb.) szubjektív jólléte, hozzáállása, valamint a kultúra értékei, elvárásai, lehetőségei is. Vigyázzunk, mit tekintünk problémásnak!

Fotó: Balla Csönge

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---