Sokszor mondjuk, illetve halljuk másoktól, hogy „libabőrös lettem”, „kirázott a hideg”, vagy hogy „borsódzik a hátam”. De még jó néhány kifejezéssel körül lehet írni azt az élményt, amelyet valószínűleg mindenki jól ismer, és amelyről mégis nehéz eldönteni, pontosan mit is takar. Vajon ha valaki azt mondja, „végigfutott a hideg hátamon”, el lehet-e dönteni a kontextus ismerete nélkül, hogy az illetőt kellemes vagy kellemetlen élmény érte?

Bizonyos helyzetek persze magyarázzák a „lúdbőrzés” élettani-evolúciós jelentőségét, igaz, ez a reakció ma már főként az állatvilágban jelent csak védelmet a külső stresszhatásokkal szemben. Így például nagy hidegben a szőrtüszők körüli apró izomösszehúzódások – amellett, hogy hőt termelnek – felborzolják az állat bundáját, amely ezáltal több hőszigetelő levegőt tud megtartani. A felálló szőrszálak egyben nagyobb és ijesztőbb külsőt kölcsönöznek az adott állatnak, ezért figyelhető meg ugyanez a jelenség harc közben is. Ezek alapján nem meglepő, hogy a folyamat szabályozásában részt vehet az egyik legfőbb stresszhormon, az adrenalin, melynek hatására az „üss vagy fuss” reakció részeként a gyorsuló szívverés vagy az energiakészletek mozgósítása mellett „hajunk is égnek állhat az ijedtségtől”.

Ez a bejegyzés tudományos szempontból próbálja körüljárni azt a hétköznapok során tapasztalható jelenséget, miszerint hangulatunk jelentős befolyást gyakorol megismerési folyamatainkra (pl. figyelmünkre, emlékezetünkre, döntéshozatalunkra).

Az ókori tudósoktól, Arisztotelésztől, Platóntól kezdve Szent Ágostonon, Descartes-on, Pascalon át Kantig számos elméletalkotó, filozófus igyekezett megérteni az érzelem és gondolkodás egymáshoz fűződő viszonyát. A pszichológia területén több megközelítés is foglalkozik a témával, továbbá születtek ezzel kapcsolatos neurobiológiai és pszichofiziológiai kutatások. Minden elméletalkotó és elmélet egyöntetűen egyetért abban, hogy egyes érzelmi állapotok jelentős hatást képesek gyakorolni a gondolkodási, megismerési folyamatokra. Gordon Bower (1981) például az informatika fogalomrendszerében gondolkodva hálózatként kívánta szemléltetni emlékezeti tárunkat, amely csomópontokból (emlékképek, elemek) és azokat összekötő kapcsolatokból épül fel.  Bower úgy vélte, hogy az érzelmek is rendelkeznek ilyen csomópontokkal, így összekapcsolódhatnak más elemekkel (helyzetekkel, kiváltó eseményekkel, tipikus szerepekkel, fiziológiai reakciókkal, viselkedésekkel), s aktiválódva működésbe is hozhatják ezeket. Így például szomorú hangulatban valaki hajlamosabb lehet negatív emlékképeket, információkat előhívni (amelyek további negatív elemekkel lehetnek összeköttetésben), befolyásolva gondolkodási folyamatát, ami pedig meghatározza viselkedését az adott helyzetben.

A matematikával kapcsolatos helyzetekben felmerülő stressz rendkívül gyakori és viszonylag régóta ismert jelenség. Számos internetes fórumon adnak hangot a diákok e tárgy okozta kellemetlen érzéseikről és félelmeikről. Hadd ragadjak ki ezek közül egyet példaként: „…Én félek, rettegek a matektól és a táblához sem merek kimenni. Nagyon bánt, hogy ilyen fóbiás vagyok, de nem tehetek róla…”.

Jelentősége, valamint gyakori és széles körben történő megjelenése miatt egyre nagyobb hangsúlyt kapott a pszichológia szakirodalmában a matematikával szembeni érzelmi beállítódás. Mit is jelent a fogalom? F. C. Richardson és R. M. Suinn 1972-ben megjelent publikációjukban feszültség- és szorongásérzésként határozták meg e jelenséget, amely mind a hétköznapokban, mind a tanulási helyzetekben gátat szab a személy számára, hogy matematikai problémákat oldjon meg, illetve számokkal és mennyiségekkel foglalkozzon. A matematikai helyzetekben megélt szorongás ezen, érzelmi összetevője mellett azonban kognitív (gondolkodással kapcsolatos) elemmel is rendelkezik, amely a személy önmaga felé irányuló, teljesítményével kapcsolatos, ítélkező gondolatait foglalja magába (pl. „Nem vagyok elég jó a matekhoz.”; „Nekem ez sosem fog menni”.).

Számos kutató tett kísérletet arra, hogy megválaszolja a kérdést: Mi áll a matematikától való félelem hátterében? A válasz nem egyszerű, és nem is egyértelmű. Rendkívül összetett jelenségről van szó, amely számos tényező kölcsönhatásának következményeképpen alakul ki, és szilárdul meg. Soroljuk fel a legfontosabb tényezőket: