Humánia Pszichológia Blog

Mi van a képességeinken túl? - a pályaválasztás mélylélektana

2015. december 25. - Juhász Dániel

Lélektani értelemben a felnőtté válás utolsó lépcsőfoka az identitás, azon belül pedig a szakmai identitás kialakulása, amely ideális esetben fiatal felnőttkorban kristályosodik ki és szilárdul meg. Az ugyanis, hogy milyen szakmát, hivatást vagy munkahelyet választunk nem csak attól függ, hogy milyen képességeink, képzettségünk és vágyaink vannak, hanem attól is, hogy mennyire ismerjük saját magunkat, személyiségünk milyen egyedi jellemzőkkel rendelkezik, és milyen tudattalan folyamatok befolyásolják döntéseinket.

woman-wearing-two-different-shoes.jpg

Az identitásképződés egy egész gyermek- és kamaszkorunkat végigkísérő jelenségnek, az úgynevezett individuáció folyamatának eredménye. Ez tulajdonképpen a gyermekkori családunktól független, egyedi, minden értelemben felnőtt személyiségünk kialakulásának utolsó fázisa. Egy olyan bizonytalanságokkal teli időszak minden ember életében, amelyre Erik H. Erikson - a fejlődéspszichológia egyik legmeghatározóbb elméletalkotója - úgy hivatkozik, mint egy lélektani krízisre, amelynek központi kérdése a következő:

ki vagyok én, és mi lehet belőlem?

Általában a fiatalok úgy próbálnak megküzdeni a dilemmával, hogy különböző szerepekben próbálják ki magukat, és kísérleteznek azokkal, hiszen muszáj valamilyen saját élményt, tapasztalatot gyűjteniük a különféle, számukra éppen érdekes tevékenységekről. Azt azonban, hogy végül milyen dolgok felé orientálódik és köteleződik el valaki, számos tényező befolyásolja. A folyamatra biztosan hatással vannak a személy korábbi tapasztalatai, önmagáról és képességeiről alkotott képe, önértékelése, a családjában látott minták, környezetének elvárásai, illetve értékrendje, és a számára fontos személyek befolyása is. Mindezek viharában elképesztően nehéz feladat bölcsen, egész életünkre szóló pályaválasztási döntéseket hozni, és arra a bizonyos “belső hangra” figyelni, amely talán a legfontosabb lenne. Nem véletlen a mostanában oly divatos gyakorlat, miszerint sokan ebben az időszakban külföldre mennek egy kis időre világot látni, “lesz, ami lesz” alapon. Ilyenkor nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is olyan utazáson vesznek részt, amely sokat segíthet a megfelelő elhatározások megszületésében az új tapasztalatok megélése mentén.

Tovább

Szülővé tett gyerekek: válás és parentifikáció

Sok családban előfordul, hogy a szülők egy idő után úgy döntenek, hogy külön folytatják az életüket. Ideális esetben megegyeznek és kulturáltan elválnak. Amennyiben a házasságban gyermek is született, a szülők életük végéig, kimondatlanul is össze lesznek kötve a gyerekért vállalt felelősség miatt. A válás nem feltétlenül rossz dolog, hiszen olyan esetekben, amikor a házasság nem működik, és csak folyamatos feszültséget generál, akár még előnyösebb is lehet új életet kezdeni. Mint minden családi változásnak, a válásnak is jelentős következményei vannak a gyermekek lelki világában, akár akarjuk, akár nem. 

valas.jpg

A válás mindenkit megvisel. A gyerekek általában sajnos elég rosszul viselik, hogy az addig kialakult dolgok és megszokott életük örökre megváltozik. Ez az érzés ahhoz hasonlít leginkább, mint amikor egy gyász folyamatát éljük át. Ez nem meglepő,

hiszen a gyermeknek ilyenkor valóban gyászolnia kell, nem mást, mint szülei addig megkérdőjelezhetetlen és biztonságot jelentő kapcsolatát.

A gyerekek az új helyzetben óhatatlanul is ritkábban fogják látni az egyik szülőt, mint ahogy azt korábban megszokták. A veszteség élményét ráadásul sok esetben a bűntudat érzése is súlyosbítja, hiszen hajlamosak úgy érezni, hogy ők tehetnek arról, hogy szüleik viszonya megromlott, az ő esetleges rossz viselkedésük az okozója minden változásnak. Előfordulhat az is, hogy úgy érzik, a szülő, aki elmegy, már nem szereti őket, a jövőben nem bír egy fedél alatt élni velük. Egy gyermek számára ez az időszak rendkívül megterhelő lehet, amelyben fontos a megkülönböztetett figyelem és a segítség a szülők, és más felnőttek, szükség esetén szakemberek részéről.

Tovább

Mire jó a krízis?

Az életben előfordulnak néha olyan kihívások, amelyek meghaladják az erőnket. Megfigyelhető, hogy vannak, akik ugyanazokkal a helyzetekkel és problémákkal könnyebben boldogulnak, míg mások fájdalmas gyötrelmek közepette belebuknak. A pszichológia fontos kérdése, hogy vajon milyen testi-lelki tényezők, képességek vagy személyiségjegyek azok, amelyek a sikeres, adaptív - vagyis alkalmazkodó - lelki működést és megküzdést eredményezik. Jó lenne tudni, hiszen a segítségnyújtás és a lelki fejlődés ezek mentén tud igazán megvalósulni. Sok ilyet feltételezhetünk, de egy dolog biztosan nagy szerepet játszik: az önismeret. De mi van akkor, amikor „becsap a ménkű” egy-egy krízishelyzet formájában, és „szétesünk”?

lighthouse-in-storm.jpg

Önismeretünk lelki fejlődésünk velejárójaként bővül egész életünk során. Ez biztosítja számunkra, hogy a felmerülő kihívásokra egyre magabiztosabban és hatékonyabban tudjunk reagálni. Mindez egy olyan magunkra vonatkozó bölcsesség, amely különböző tapasztalataink megszerzése során beépül az énképünkbe, majd viselkedésünk, gondolkodásunk és reakcióink változásához vezet. Az önismeret bővülésével felkészültebbé, rugalmasabbá válunk, és ellenálló képességünk is megnő. Így fordulhat elő, hogy azok a helyzetek, amelyeket korábban krízisként éltünk meg, később már nem jelentenek akkora gondot, hiszen tapasztaltunk már hasonlót, és sikeresen túl is jutottunk rajta. A krízis olyan külső események által kiváltott kritikus állapot, amelyben lelki működésünk egyensúlya felborul. Ilyenkor tulajdonképpen a feje tetejére áll minden,

a megszokott életvitel megszakad, és a veszélyt jelentő helyzet megoldása válik az egyetlen központi kérdéssé a személy életében.

Életünkben vannak előre látható krízisek, például egy tudatos munkahelyváltás vagy gyermekeink kirepülése a családi fészekből, más esetben azonban váratlanul jön a csapás, mondjuk, egy elbocsátás, baleset, katasztrófa vagy egészségügyi kihívás formájában. Utóbbit balesetszerűsége okán általában akcidentális krízisnek nevezi a tudományos világ. Mindkét esetben emberpróbáló feladatról beszélhetünk, amely átmenetileg mindent felülír, és lelki működésünket is felforgatja.

Tovább

Miként gondolkoznak gyermekeink a szexről és a halálról?

Születésünkkel kezdődik életünk, onnantól kezdve pedig mindannyian a halál felé tartunk. A halál ténye legtöbbünket megrettent és félelemmel tölt el, ezért inkább nem foglalkozunk vele, és - többnyire tudattalanul, de sokszor tudatosan is - legátoljuk magunkban a halál közeledő tényének még a csíráját is. Úgy tűnik lelki békénk megóvása szempontjából szükséges, hogy omnipotens képet alakítsunk ki magunkban, ami megóv minket az elmúlással, sebezhetőséggel kapcsolatos szorongástól, valamint a szexualitáshoz kapcsolódóan is számos tabu létezik. De vajon mi lehet a gyerekek fejében mindezzel kapcsolatban?

question_2.jpg

A halállal, és a másik igen gyakori tabutémával, a testiséggel kapcsolatos szorongásoktól természetes módon próbáljuk megóvni gyermekeinket is, ami bizonyos szinten hasznos, de előfordul, hogy átesünk a ló túloldalára, és nem vesszük komolyan a gyerekek ezzel kapcsolatos kérdéseit, mert egész egyszerűen zavarba jövünk tőlük. Előfordul, hogy feltesznek egy kérdést, mi pedig elodázzuk a választ: “Majd, ha nagyobb leszel, elmondom! Kicsi vagy még ehhez!”

A gyerekek azonban rengeteget tudnak a világról, sokkal nagyobbak annál, mint amire méretbeli jellemzőikből következtethetnénk. Minden hiányzó részt az életkoruknak megfelelő tartalommal töltenek fel, hiszen magyarázatokra nekik is szükségük van, a magyarázatokat pedig nyilvánvalóan szüleiktől és más felnőttektől várják leginkább. A kisebbek mágikus, animisztikus – tulajdonképpen páratlanul kreatív – gondolatokkal vértezik fel magukat, hogy el tudják helyezni az életükben ezeket a ködös és bonyolult folyamatokat. Ezért van az, hogy a születésről azt gondolják például, hogy a gólya hozta őket, vagy azt, hogy korábban hópihék voltak, akik egyszerűen lehullottak a családba.

Amikor például esti mesét olvasunk nekik, mindig annyit és úgy értenek meg belőle, amilyen érzelmi és biológiai fejlődési szakaszban állnak, vagyis saját világképüknek, fantáziaviláguknak megfelelő magyarázatok kialakítására törekszenek.

Tovább

Hurráoptimizmus vs. pozitív gondolkodás

“Always look on the bright side of life” - Emlékeznek még a Monty Python klasszikus filmje, a Brian Életének zárójelenetére, amelyben az iménti mondatot énekli egy csapat halálra ítélt a kereszten lógva? Ha jobban belegondolunk, a legendás szatíra rituális zárójelenete, sok minden más mellett, remekül szemlélteti az úgynevezett hurráoptimizmus és a pozitív gondolkodás közti különbséget is. Az optimizmussal kapcsolatos félreértések tisztázását többek között a pozitív pszichológiának köszönhetjük, amely a boldog, jól funkcionáló emberek gondolkodásának, érzelmi világának és működésének a megértését tűzte zászlajára, ehhez pedig a tudomány eszközeit hívta segítségül.

brianelete2_1.jpg

Hurráoptimizmus alatt nagyjából azt a fajta mesterséges, lelkendező optimizmust érthetjük, amely a XXI. századra már az egész világot meghódító self-help mozgalmak által kitermelt, manapság kifejezetten népszerű önfejlesztő könyvek és guruk “az vagy, amit gondolsz” alapú megközelítésének köszönhetően széles körben terjed. Természetesen ebben a műfajban is léteznek hasznos tanácsok, de leggyakrabban a következő recepttel találkozhatunk: ha negatív, pesszimista gondolatai támadnak, fogja magát, és cserélje le azokat egy ellenkező előjelű, pozitív gondolatra, és azt ismételgetve, “programozza át” agyát, a realitást pedig inkább hagyjuk. Ha a korai behaviorista pszichológia téziseit, illetve a klasszikus kondicionálás elméleteit vesszük alapul, és eltekintünk a félreértésektől, akkor könnyen megtalálhatjuk ennek az elképzelésnek a tudományos hátterét is, csak éppen figyelmen kívül kell hagynunk azt, hogy a pszichológia dinamikusan fejlődő tudománya mára számos ponton kiegészítette már ezeket az elveket. Mint általában a lélektani jelenségek esetében, most is sokkal árnyaltabb és bonyolultabb témáról beszélhetünk, mint gondolnánk, ráadásul általános, mindenkire egyaránt érvényes receptek sem feltétlenül léteznek.

Tovább

Evolúciós örökségünk, az akaraterő

Manapság egyre ritkábbnak számít az olyan találmány, amely kiállva az idő próbáját, évtizedekig használatban marad. Az évszázadokon, évezredeken keresztül hasznosnak bizonyuló innováció pedig végképp kuriózum. Talán csak az evolúció képes olyan „fejlesztéseket” produkálni, amelyek több tízezer éven keresztül részét képezik a különböző fajok „alapfelszerelésének”... Az egyik ilyen, az emberiség számára meghatározó „evolúciós innováció” az akaraterő képessége, vagyis a rövid távú, gyors kielégülésre törő késztetések visszafogása, a hosszú távú célokért való kitartó munkálkodás, a szokásaink tudatos alakítása.

willpower_kid.jpg

Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem kutató pszichológusa és a nemrég magyarul is megjelent, világszerte nagy sikert aratott Akaraterő-ösztön kötet szerzője tudományos bizonyítékokon keresztül ismerteti, hogy

az akaraterő az emberi idegrendszerbe kódolt, ösztönszerű működés, 

amely a történelem előtti időktől egészen modern korunkig számtalan alkalommal vált hasznára az embernek mint fajnak és egyéneknek egyaránt. Míg barlanglakó, törzsi kötelékekben élő ősünk az önuralom segítségével valósította meg társaival a békés együttélést és a közös élelemszerzést, addig modern leszármazottja az akaraterőn alapuló hosszú távú elköteleződéssel, évtizedekig tartó tanulmányok és kitartó munka befektetésével korábban elképzelhetetlennek hitt technológiai újításokkal rukkol elő. A zsenialitásnak és a kiemelkedő teljesítménynek az akaraterő legalább annyira része, mint a kreativitás és az intelligencia.

Tovább

Mit csinál a pszichológus valójában? Most végre kiderül!

Minek nekem pszichológus? Ott vannak a barátaim. Amúgy pszichológushoz csak a bolondok járnak, és különben sem akarom, hogy a fejembe lássanak. Általában így hangzanak a leggyakoribb mondatok, amikor pszichológusokról, pszichiáterekről van szó. A valóság szerencsére távol áll ettől, és ezt egyre többen ismerik fel. Tény, hogy a pszichoterápiás helyzet speciális, de többek között éppen emiatt tud más lenni, mint mondjuk egy támogató baráti vagy rokoni kapcsolat.

Ha érdekel az, hogy valójában miről is szól a felnőttekkel, gyermekekkel foglalkozó pszichológusok és pszichiáterek munkája, akkor ott a helyed a Gólyában június 12-én!. Az EmPatika szervezésében megvalósuló ingyenes eseményen egy interaktív kerekasztal beszélgetés szem- és fültanújává válhatsz, amelyet gyakorló pszichológusok, gyermekpszichológusok és pszichiáterek folytatnak a szakma jelenlegi helyzetéről, munkájuk gyakorlati oldaláról, és arról, hogy mi is történik valójában a pszichológiai rendelők falai között manapság, és, hogy ez mennyire sokféle lehet. Hiszen éppen úgy, mint bármely más tudományág, a pszichológia is folyamatosan változik, fejlődik, és a többnyire még Freud elméleteire és tevékenységére alapozott általános elképzelésektől manapság jelentősen eltér. Nem azért, mert az alapokkal baj lenne, hanem mert közben átléptünk egy új évszázadba, és a pszichológia általánosan elfogadott, tudományosan is megalapozott szakmává érett, amely mai viszonyok között is érvényes. Nézzünk néhány példát, ami talán megvilágítja azt, hogy miért is van szükség az ilyen és ehhez hasonló eseményekre.

empatika.jpg

Tovább

Misztikustól a konkrétig: így működik a terápia gyerekekkel

A gyerekek világa felnőtt fejjel sokszor misztikusnak tűnhet. Viselkedésük, kommunikációjuk és játékuk még nem a felnőttekre jellemző logika, hanem sokkal inkább érzelmeik, vágyaik, élményeik, és változatos fantáziaviláguk mentén szerveződik. A szülők és gyermekeik közti interakciókat leginkább egy tudattalan, ösztönös alapokon működő játéktérben képzelhetjük el, amelyben a gyermek tanul, szeretetet fejez ki és kap, megnyugszik és fejlődik. De mi van akkor, amikor valami félrecsúszik? Amikor az ösztönök, a korábban bevált módszerek csődöt mondanak, és a szülők értetlenül nézik megváltozott gyermeküket? Amikor a fejlődés megakadni látszik, a nyugtalanság veszi át az uralmat, a kommunikáció folyamatossága megtörik, és viselkedési, figyelmi, szorongásos nehézségek ütik fel a fejüket? Hogyan tud ilyenkor segíteni egy gyermekpszichológus?

kislany_homokvar.jpg
A megélt belső feszültségek ilyenkor bizony változatos tünetek formájában jelentkezhetnek már egészen kis kortól kezdve. Gyakoriak az iskolai vagy óvodai magatartás-, illetve az alvás- és evészavarok, vizelet és széklettartási problémák, pszichoszomatikus tünetek, heves dühkitörések, körömrágás, tic, nyughatatlanság, figyelemzavar vagy éppenséggel a szülőkhöz való túlzott ragaszkodás vagy elutasítás, de az sem ritka, hogy a gyermek bizonyos környezetben "megnémül", esetleg óvoda- vagy iskolafóbiája alakul ki. Kamaszkorban gyakran beszélhetünk szélsőséges motiválatlanságról, kamaszkori depresszióról, falcolásról, testképzavarokról, antiszociális vagy deviáns viselkedésről, vagy éppenséggel videójáték függőségről is.

Általában ilyenkor szokott szóba jönni a gyermekterápia, amely sok szempontból hasonlít, de gyakorlatában mindenképpen eltér a felnőttekkel folytatott pszichológiai munkától. Nézzük, hogy mi is történik ilyenkor.

Tovább

Szerepeink rabságában: honnan tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk-e?

Változni sosem könnyű, megfelelni másoknak, illetve saját elvárásainknak még annyira sem. Nyilvánvaló, hogy szerepeink összeegyeztetése állandó kihívás, és néha fájdalmasan komplikált feladat. Bizonyos esetekben szerepeink szárnyakat adnak, más esetekben súlyos béklyóként fojtogatnak minket. Szabadságvágyunk és egyéni késztetéseink sokszor szemben állnak a szerepeinkből fakadó kötöttségekkel és elvárásokkal, illetve talán időnként legszívesebben kiszaladnánk a világból, de a körülöttünk lévők mindig gondoskodnak arról, hogy ne feledkezzünk meg szerepeinkből fakadó kötelezettségeinkről.

szerepkutya.jpg

Főnökünk maximális fókuszáltságot és eredményesebb munkát vár tőlünk, míg gyermekeink több törődést és határtalan figyelmet. Szüleink szeretnének büszkék lenni ránk, és örömmel látnak el minket jobbnál-jobb tanácsokkal, barátainkról nem is beszélve. Tulajdonképpen mindegy, hogy épp melyik szerepünket játsszuk, kénytelenek vagyunk annak megfelelően viselkedni, akár tetszik, akár nem. Talán jobb ha tetszik. A munkát el kell végezni, az ebédet meg kell főzni, a gyereknek mesélni kell, a számlákat be kell fizetni és a nagymamát is fel kéne hívni, hogy minden rendben van-e.

Mindeközben lehetőleg valósítsuk meg álmainkat, legyünk sikeresek és fejlődjünk, ja és persze nézzünk ki tökéletesen és ápoljunk jó kapcsolatot mindenkivel.

Tovább

Foglalj helyet, és érezd magad otthon! - Az inspiráló munkakörnyezet létrehozása

A környezetpszichológia tudománya, amely a 60-as évek Amerikájában kezdte meg pályafutását, már több mint 18 éve hazánkban is honosnak mondható, és egyre nagyobb szerepet kap a hazai vállalati életben is. Olyannyira, hogy nemrég külön tanszék (Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék) is alakult Budapesten az ELTE Pszichológiai intézetében, amely bázist nyújt a terület képviselőinek. A tanszék vezetőjével, Dr. Dúll Andreával beszélgettünk.

kornyezetpszichologia_iroda1.jpg

A környezetpszichológia ember és környezete kapcsolatával, összeillésével foglalkozik. Kiindulási pontja, hogy e kettő folyamatosan kölcsönhatásban van egymással, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. A környezetpszichológia jellegzetes, és igen szoros összefüggésben áll számos olyan szakmával és tudománnyal, mint például az építészet, lakberendezés, ergonómia, neurológia vagy éppen a munkapszichológia. De vajon mennyire jellemző a hazai, illetve a nemzetközi vállalatokra, hogy a tudomány szempontjait is figyelembe véve választanak és alakítanak ki irodákat, munkahelyeket? Hazánkban egyelőre még kevéssé, de vannak előremutató jelek. Úgy tűnik, hogy egyre többen fedezik fel a munkahelyi környezet, a munkavállalók lojalitása, hatékonysága és eredményessége közti összefüggéseket, és vesznek igénybe tudományos alapokon nyugvó környezetpszichológiai tanácsadást is céljaik elérése érdekében.

Tovább
süti beállítások módosítása