Lélektani értelemben a felnőtté válás utolsó lépcsőfoka az identitás, azon belül pedig a szakmai identitás kialakulása, amely ideális esetben fiatal felnőttkorban kristályosodik ki és szilárdul meg. Az ugyanis, hogy milyen szakmát, hivatást vagy munkahelyet választunk nem csak attól függ, hogy milyen képességeink, képzettségünk és vágyaink vannak, hanem attól is, hogy mennyire ismerjük saját magunkat, személyiségünk milyen egyedi jellemzőkkel rendelkezik, és milyen tudattalan folyamatok befolyásolják döntéseinket.

Az identitásképződés egy egész gyermek- és kamaszkorunkat végigkísérő jelenségnek, az úgynevezett individuáció folyamatának eredménye. Ez tulajdonképpen a gyermekkori családunktól független, egyedi, minden értelemben felnőtt személyiségünk kialakulásának utolsó fázisa. Egy olyan bizonytalanságokkal teli időszak minden ember életében, amelyre Erik H. Erikson - a fejlődéspszichológia egyik legmeghatározóbb elméletalkotója - úgy hivatkozik, mint egy lélektani krízisre, amelynek központi kérdése a következő:

ki vagyok én, és mi lehet belőlem?

Általában a fiatalok úgy próbálnak megküzdeni a dilemmával, hogy különböző szerepekben próbálják ki magukat, és kísérleteznek azokkal, hiszen muszáj valamilyen saját élményt, tapasztalatot gyűjteniük a különféle, számukra éppen érdekes tevékenységekről. Azt azonban, hogy végül milyen dolgok felé orientálódik és köteleződik el valaki, számos tényező befolyásolja. A folyamatra biztosan hatással vannak a személy korábbi tapasztalatai, önmagáról és képességeiről alkotott képe, önértékelése, a családjában látott minták, környezetének elvárásai, illetve értékrendje, és a számára fontos személyek befolyása is. Mindezek viharában elképesztően nehéz feladat bölcsen, egész életünkre szóló pályaválasztási döntéseket hozni, és arra a bizonyos “belső hangra” figyelni, amely talán a legfontosabb lenne. Nem véletlen a mostanában oly divatos gyakorlat, miszerint sokan ebben az időszakban külföldre mennek egy kis időre világot látni, “lesz, ami lesz” alapon. Ilyenkor nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is olyan utazáson vesznek részt, amely sokat segíthet a megfelelő elhatározások megszületésében az új tapasztalatok megélése mentén.

Ha jól érzi magát munka közben, könnyebbé válik a kiteljesedés is

Hosszú távon gondolkozva viszont sokkal egyszerűbben is megközelíthető a karrierválasztás kérdése. Az embernek tulajdonképpen olyan pályát érdemes választania, amelyen a lehető legjobban érzi magát, egyúttal kellőképpen ki tud teljesedni benne. Előbbihez leginkább arra van szükség, hogy pontosan tudja mit akar, utóbbihoz pedig arra, hogy képességei, lehetőségei tekintetében minél inkább illeszkedjen tevékenységéhez. Mélylélektani vonatkozásban inkább az elsőről érdemes beszélni, hiszen ez az, ami személyiségünk érettségének, stabilitásának és reális énképünknek a függvénye, mindezek pedig kevésbé kézzelfogható és fejleszthető jelenségek, mint például a gyakorlati munkavégzéshez szükséges készségeink. Ebben az esetben nem azon van a hangsúly, hogy mit és hogyan csinálunk, hanem azon, hogy érezzük magunkat közben. Különben is, Maslow már rég megmondta, hogy a piramis csúcsára csak azok juthatnak fel, akik szükségleteik és önismeretük keskeny létráját megmászva beteljesítik a bennük rejlő potenciált és önmegvalósítókká válnak. 

Kétségtelen, hogy ez nemes cél, de a valóság sajnos a legtöbb esetben nem ilyen rózsaszín, legalábbis az említett létra megmászása közben biztosan nem.

Éppen ezért a téma folyamatosan foglalkoztatja a lélektannal foglalkozókat, amelynek köszönhetően egyre inkább érthetővé válik, hogy mi is történik ilyenkor az emberi lélekben. A "tudom, hogy mit akarok" és a "képes vagyok jól csinálni azt" egyvelege amúgy egyenes út lehet a Csíkszentmihályi által leírt flow állapotok eléréséhez is, amely az önmegvalósítás egyik lényeges eleme tud lenni élmények oldaláról megközelítve a kérdést, de most tekintsünk rá a jelenségre inkább az identitás kialakulásának oldaláról egy kicsit.

Több megoldás is létezik

James Marcia a korábban már említett eriksoni elméletet alapul véve, nagyon szemléletes következtetésekre jutott. Megközelítése szerint a pályaválasztás során két dolog mentén dől el, hogy valaki milyen megoldást talál a nagy kérdésre. Az egyik az, hogy mennyire folytat aktív kereső tevékenységet az ideális szakma megtalálása céljából, illetve, hogy mennyire képes elköteleződni választása mellett.

Marcia végül több kimenetelt fogalmazott meg, amelyek közül hármat mindenképpen érdemes kiemelni. Elsőként nézzük a legideálisabb forgatókönyvet. Azokét, akik a számukra érdekes lehetőségeknek alaposan utánajártak és aktívan megkeresték azt, ami leginkább illeszkedik személyiségükhöz, vágyaikhoz, képességeikhez, majd szilárdan elköteleződtek választásuk mellett. Ők azok, akiket stabil szakmai identitás jellemez, amelyre többnyire sikeres és produktív karrier alapozható. Olyan emberek, akik önismeretükre alapozva, belső viszonyítási pontjaik alapján alkották meg szakmai énképüket, amely stabil hátteret nyújt az újabb és újabb célok megfogalmazásához és eléréséhez, illetve az önmegvalósításhoz.

Sokan vannak azonban olyanok is, akiknek az elköteleződéssel adódnak nehézségeik, és próba-szerencse alapon igyekeznek megtalálni a kiutat. Gondoljunk csak arra, milyen gyakori is az, amikor valaki több pályamódosításon megy keresztül, és akár évtizedekig is küzd azért, hogy végre megtalálja azt a tevékenységet, amelyben jól érzi magát. Ilyenkor az érett identitás kialakulása kitolódik, illetve olyan is előfordul, hogy ez soha nem következik be. Utóbbinak sajnos egészen lelombozó következményei lehetnek.

Gyakori az is, amikor valaki az identitás kialakulásával járó küzdelmet a környezetében előforduló megoldások lemásolásával spórolja meg, például különösebb útkereső tevékenység nélkül, ugyanazt a hivatást választja, mint szülei vagy példaképei. Ebben az esetben az figyelhető meg, hogy sokan csak később eszmélnek rá arra, hogy nem feltétlenül érzik jól magukat az adott területen, és ezáltal a kiégés veszélye is megnő az esetükben. Gyakran ők azok, akik akár több évtizednyi sikeres munkavégzés után váltanak valami egészen másra, ami sokkal boldogabbá teszi őket.

Pszichológiai tanácsadás vagy pszichoterápia segíthet

A pályaválasztás tehát egy összetett lelki folyamat, amelynek óriási jelentősége van mindannyiunk hosszú távú fejlődése és boldogsága szempontjából. Arra pedig fokozottan érdemes figyelni, hogy tudattalan tényezők is szerepet játszanak döntéseink meghozatalában, amelyeken leginkább önismeretünk fejlesztésén keresztül tudunk uralkodni. Szerencsére ezzel nem feltétlenül kell egyedül megküzdenünk, hiszen rengeteg pszichológus foglalkozik a pályaválasztás mélylélektani hátterével, vagyis azzal, hogy mi van az egyéni kompetenciákon és képességeken túl, és, hogy szakmai dilemmáink miként érthetőek meg általános lelki folyamataink kontextusában. Nem véletlen, hogy a pszichológiai tanácsadásra, pszichoterápiára jelentkezők jelentős része kifejezetten karrierproblémák és elakadások kapcsán kér segítséget, amely a legtöbb esetben a szakmai identitás kérdéskörét is érinti.

Szerző: Juhász Dániel pszichológus

A cikk az Üzlet & Pszichológia 2015/4. számában jelent meg

--- Tetszik? Akkor kövessen minket a Facebookon is! ---