Születésünkkel kezdődik életünk, onnantól kezdve pedig mindannyian a halál felé tartunk. A halál ténye legtöbbünket megrettent és félelemmel tölt el, ezért inkább nem foglalkozunk vele, és - többnyire tudattalanul, de sokszor tudatosan is - legátoljuk magunkban a halál közeledő tényének még a csíráját is. Úgy tűnik lelki békénk megóvása szempontjából szükséges, hogy omnipotens képet alakítsunk ki magunkban, ami megóv minket az elmúlással, sebezhetőséggel kapcsolatos szorongástól, valamint a szexualitáshoz kapcsolódóan is számos tabu létezik. De vajon mi lehet a gyerekek fejében mindezzel kapcsolatban?

A halállal, és a másik igen gyakori tabutémával, a testiséggel kapcsolatos szorongásoktól természetes módon próbáljuk megóvni gyermekeinket is, ami bizonyos szinten hasznos, de előfordul, hogy átesünk a ló túloldalára, és nem vesszük komolyan a gyerekek ezzel kapcsolatos kérdéseit, mert egész egyszerűen zavarba jövünk tőlük. Előfordul, hogy feltesznek egy kérdést, mi pedig elodázzuk a választ: “Majd, ha nagyobb leszel, elmondom! Kicsi vagy még ehhez!”

A gyerekek azonban rengeteget tudnak a világról, sokkal nagyobbak annál, mint amire méretbeli jellemzőikből következtethetnénk. Minden hiányzó részt az életkoruknak megfelelő tartalommal töltenek fel, hiszen magyarázatokra nekik is szükségük van, a magyarázatokat pedig nyilvánvalóan szüleiktől és más felnőttektől várják leginkább. A kisebbek mágikus, animisztikus – tulajdonképpen páratlanul kreatív – gondolatokkal vértezik fel magukat, hogy el tudják helyezni az életükben ezeket a ködös és bonyolult folyamatokat. Ezért van az, hogy a születésről azt gondolják például, hogy a gólya hozta őket, vagy azt, hogy korábban hópihék voltak, akik egyszerűen lehullottak a családba.

Amikor például esti mesét olvasunk nekik, mindig annyit és úgy értenek meg belőle, amilyen érzelmi és biológiai fejlődési szakaszban állnak, vagyis saját világképüknek, fantáziaviláguknak megfelelő magyarázatok kialakítására törekszenek.

A mesékben is megjelenik a születés és a halál, amelyek segítségével a gyerekek képesek elhelyezni magukban ezeket az információkat. Később, óvodás, kisiskolás korban már feltűnik nekik, hogy valami köze lehet a születésnek az apához és az anyához is, serdülőkorban pedig testközelből tapasztalják meg a szexualitást. Ettől függetlenül persze az utóbbi időszakban is bőven vannak kérdéseik, kételyeik, de főleg félelmeik. A kamaszoknál például erős aggodalmak jelenhetnek meg testük megváltozása miatt, vagy kezdeti párkapcsolataikban, a másiknak való megfelelés is igen terhes tud lenni.

Ugyanígy, a gyerekek halálról alkotott képe is folyamatosan változik. Ahogy egyre idősebbé válnak, úgy válik egyre árnyaltabbá az a vélekedés, amit kialakítanak magukban az elmúlásról. Bármennyire is próbáljuk távol tartani gyerekeinket mindezektől, előbb-utóbb érdeklődni fognak, és az, hogy miként alakul kapcsolatuk ezekkel a kényes témákkal, erősen függ attól, hogy mi, szülők hogy állunk az említett kérdéskörökhöz.

A szexuális érdeklődés különféle örömök átélése mentén alakul és változik a gyermekekben. Freud írt részletesen arról, hogy az örömszerzés csecsemőkorban elsősorban orális úton valósul meg, vagyis a szájjal kapcsolatos dolgok (pl. : cumizás, ujjszopás) okoznak leginkább boldogságot a gyerekeknek. Természetes, hogy ebben az életszakaszban a szájuk az, amivel mindent letapogatnak, birtokba vesznek, összenyálaznak. Később átkerül a hangsúly a kontrollfunkciókra, amely ebben az életkorban a visszatartás és elengedés örömében nyilvánul meg, és ezzel összefüggésben válnak képessé a szobatisztaság kialakítására is. Az óvodáskort azonban már egészen más jellegű izgalom határozza meg. A gyermekek ebben az időszakban ismerik fel nemi különbségeiket, és érdeklődni kezdenek saját testük intim részei, illetve a másik nem iránt. Ezután kisiskolás korban érkezik el a Freud által leírt „latencia” szakasza, amely szexuális és érzelmi szempontból már egy semlegesebb állapot; ilyenkor az örömöt leginkább az iskolai, társadalmi elvárásoknak való megfelelésben, az eredmények hajszolásában keresik a gyerekek. A serdülőkor kezdetén végül újra minden megváltozik, hiszen biológiai szempontból a kislányok nővé, a fiúk pedig férfivá érnek, ehhez kapcsolódóan pedig számos gondolkodásbeli és érzelmi világot érintő pszichés változás is megindul, valamint elkezd kialakulni a felnőttkorra jellemző szexualitás.

A szexualitással ellentétben a csecsemőnek halállal kapcsolatos érzetei még nincsenek, a verbalitás megjelenéséig ez nehezen képzelhető el. Először óvodás korban lehet számítani az első ilyen jellegű kérdésekre, de egészen kisiskolás korig nem jellemző, hogy a halált egy terminális állapotnak tekintik. Sokszor nem csak a szülők, de még a gyermek környezetében lévő pedagógusok is zavarba jönnek ezektől a kérdésektől. Nem tudják eldönteni, hogy mi az, amivel ártanak és mi az, amivel használhatnak a gyermek érzelmi fejlődésének. Amikor a gyermek először teszi fel a kérdést, hogy mi, mint szülők meghalhatunk-e, legtöbben valószínűleg összezavarodunk egy kicsit. A gyerekek ráadásul a közösségeikben minden létező dologról beszélgetnek, legyenek azok akár a saját szüleik hálószoba-titkai, vagy akár halállal kapcsolatos gondolatok. Előfordul hogy meghal a kedvenc háziállatuk, rosszabb esetben valamelyik hozzátartozójuk, a média pedig leplezetlenül ontja magából a szexualitásról és a halálról szóló információkat.

Sokkal több bosszúságot és energiát emészt fel, ha egy steril környezet illuzórikus burkába zárjuk a cseperedő gyermeket, mintha inkább figyelünk és támogatást nyújtunk neki a kételyeivel, kérdéseivel kapcsolatban. Nincs azzal semmi baj, hogy kíváncsi az ilyen dolgokra is. Mind így voltunk és vagyunk ezzel az életünk folyamán.

Persze az is igaz, hogy a sok változást és külső hatást tekintve nem lehet univerzális válaszokat adni a felmerülő kérdésekre. A legjobb amit tehetünk, talán az, hogy a kérdésre az elején kérdéssel válaszolunk. Ezzel mintegy felmérjük azt, hogy a gyermekünk hogy vélekedik a dolgokról, ezután pedig őszintén, és a benne lévő fantáziaképnek megfelelően reagálhatunk, az ő nyelvén válaszolhatunk a felmerülő kérdésekre. A kevesebb néha több elve alapján arra sincs szükség, hogy tudományosan kimerítő magyarázatokat adjunk, azzal csak összezavarnánk, esetleg megijesztenénk őket.

A legfontosabb a könnyedség, a szorongás-mentes válaszadás. Ha mi magunk nem szorongunk, ha érett módon élünk szexuális életet, érett módon állunk a halál témájához, illetve a gyászhoz, akkor a gyermek a valóságának megfelelő válaszokat fog kapni tőlünk, ez pedig megnyugtatja és további gondolkodásra készteti majd.

Az élet legtermészetesebb folyamatairól csak természetességgel beszélhetünk. Így fogja a gyerek azt érezni, hogy számíthat ránk, ha kérdése van. Ha sokszor kérdez, akkor lehet, hogy nem jól válaszoltunk neki, de az is lehet, hogy egyszerűen több időre és megerősítésre van szüksége, hogy megfelelően tudja beépíteni gondolatvilágába az új információkat. A sok kérdésnek örülhetünk, mert ez azt jelenti, hogy gondolkodása fejlődik, hogy újabb értelmi és érzelmi szakaszba lépett, és nem rest begyűjteni a továbblépéshez szükséges tudást. Ha a a szülő-gyermek kapcsolat biztonságos, és a kommunikáció is jól működik egy családban, akkor a gyerek tudni fogja, hogy mindig számíthat ránk, amikor kérdése van, és ez a legfontosabb.

Szerző: Kirisits Bálint pszichológus

Forrás:

Rogge J.U. (2006): Korlátok és kételyek. Budapest: Park Könyvkiadó

Rogge J.U. (2007): Még, hogy mindent tudnak. Budapest: Park Könyvkiadó

 -------------------------------------------------------------------------------------------

Gyermekpszichológia sorozatunkban nem rég írtunk már a játék fontosságáról, az elég jó szülőség és az átmeneti tárgyak jelentőségéről, a gyerekek és a média kapcsolatáról, a kötődéselméletről, valamint az anya-gyerek kapcsolatokról, és a gyermekterápia folyamatáról is.

--- Tetszik? Akkor kövessen minket a Facebookon is! ---