Bárminek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem – mondja Oscar Wilde. Ezzel a mondattal valószínűleg sokan tudunk azonosulni. Az életünk ugyanis tele van kísértésekkel. Például igaz, hogy csak egy kávéért ugrottunk be, mégis erős kísértést jelent, hogy csábítóan illatoznak a muffinok a kávézóban. Vagy mondjuk fel kellene kelnünk reggel, hogy legyen időnk sportolni, de olyan kényelmes lenne még feküdni egy kicsit. Mi lehet az oka annak, hogy sok hasonló helyzetben mégis engedünk a kísértésnek ahelyett, hogy tudatosabban választanánk a lehetőségek közül? A Hősök Tere projekt kapcsán már itthon is népszerű, világhírű szociálpszichológus, Philip Zimbardo és munkatársai szerint attól, hogy hogyan észleljük az időt, és hogy időperspektívában gondolkozunk.

A fentiekhez hasonlóan egy kísérletben gyerekeket vittek kísértésbe. Felajánlottak nekik egy pillecukrot, amit megehetnek rögtön, de várhatnak 10 percet, és ha addig nem eszik meg, még egy pillecukrot kapnak. Józan eszünk azt diktálná, hogy inkább várjunk, hogy több cukrot kaphassunk. Nézzük meg a következő videóban, hogy miként reagáltak a gyerekek.

De hogy jön ide az időperspektíva fogalma és egyáltalán mi ez? Emberek lévén arra törekszünk, hogy folyamatos és értelmes életet éljünk. Az időperspektíva, mint az időhöz való nem tudatos viszonyulás, egy látásmód, melynek funkciója, hogy életünket időkategóriákba, időövezetekbe soroljuk. Egyszerűbben mondva,

ezzel viszünk rendet az életünkbe.

Az időperspektívánk különbözik az objektív időtől. Ez ugyanis az ún. pszichológiai idő egyik aspektusa, mely meghatározza, hogyan érzékeljük az idő múlását, milyen tempóban éljük az életünket, és hogy szoktuk-e az idő nyomását érezni magunkon.

Az alapvető időövezetek, melyeket elkülöníthetünk, a múlt, a jelen és a jövő. Az, hogy a múlton, a jelenen vagy a jövőn töprengünk többet, egyedi jellemzőnk és az időről alkotott attitűdünk befolyása alatt áll. Az, hogy milyen érzésekkel gondolunk rájuk: pozitívakkal vagy negatívakkal, aggodalommal vagy bizakodva, boldogan vagy szomorúan, alapvetően befolyásolja életünket, tükrözi gondolkodásmódunkat, érzéseinket, viselkedésünket. Időperspektívánk nem genetikai meghatározottságú, környezetünk, az idő és a hely, amiben és ahol élünk, hatással van rá. Függ a családi, társadalmi, politikai környezetünktől, vallásunktól, iskoláztatásunktól, a munkahelyünktől, sikerességünktől és kapott szerepmintáinktól.

Zimbardoék tehát azzal foglalkoznak, hogyan is gondolkodik egy múltorientált, egy jelenorientált és egy jövőorientált személy.

A múltorientált a különböző helyzetekben – sokszor tudattalanul, rutinszerűen – azt mérlegeli, hogy mit tett korábban hasonló helyzetekben és mi lett annak a következménye. A jelenorientált az aktuális következményeket tartja szem előtt a döntési helyzetekben, míg a jövőorientált felbecsüli a különböző lehetőségek jövőbeli előnyeit és hátrányait. Ezek alapján,

Zimbardo és munkatársai végül – a nyugati világra jellemző – hat különböző időperspektívát különítettek el

A múltpozitív időperspektíva azt tükrözi, hogyan viszonyulunk a múlthoz és mit gondolunk róla. Nem az objektív, múltban történt események a fontosak ebből a szempontból, hanem az, hogyan látjuk őket, vagyis hogyan konstruáljuk meg múltunkat. A múltpozitív emberek általában optimisták és rugalmasak.

A múltnegatív időperspektíva is a múltban történt eseményekhez való viszonyulást fejezi ki: utalhat valódi negatívumokra vagy a múlt eseményeinek negatív látásmódjára.

„Carpe diem!” – lehetne a jelszava a jelenhedonista időperspektívájúaknak. Ők igyekeznek élvezni az életet és mindazt, ami gyönyörűséget nyújt nekik, ami izgalmas, újszerű. Ezzel párhuzamosan kerülnek mindent, ami szenvedést okozhat. Buzog bennük az energia, keresik a feltűnést, az azonnali kielégülést. Kerülik az unalmas embereket, helyzeteket. Nagy valószínűséggel gyenge az önuralmuk, következetlenek és kevésbé számolnak tetteik következményeivel. Jó barátok, társasági emberek.

A jelenfatalista időperspektívájú emberek nem gondolják, hogy befolyással bírnak életük felett. Úgy érzik, hogy a kontroll nem az ő kezükben van. Bármit tesznek, az nem számít: „minden mindegy”. Ez a perspektíva káros mind az egészségükre, mind a jövőjükre. A jelenfatalista ember agresszívebb, szorongóbb, gyenge az önuralma, kevésbé törődik tettei következményeivel, kevésbé energikus, kevésbé lelkiismeretes és kevésbé életvidám.

A jövőorientált, jövő perspektívával rendelkező emberek egészségesebbek és jobb a közérzetük, elvégzik a rájuk bízott munkát, úgy élik az életüket, hogy tudatában vannak saját halandóságuknak. Remek problémamegoldók, kitartóak, a kudarcokat is maguk hasznára fordítják, és nem fogynak ki a realisztikus reményekből.

Azon jövőorientáltak szemében, akiknél a transzcendentális jövő perspektíva van túlsúlyban, a halál egy olyan fordulópont, ami két részre bontja a pszichológiai jövőt: az evilági és a halálon túli, örökkévaló jövőre. Az ilyen emberek több felelősséget éreznek abban, hogy a világ a majdani nemzedékek számára is élhető legyen, jelen igényeik kielégítése közben szem előtt tartják a jövő generációk szükségleteit. A vallásos transzcendentális jövőt fontosnak tartók késztetést éreznek arra, hogy helyesen cselekedjenek, kevésbé értékelik az evilági javakat, az elkövetkező életre tekintenek.

Ki ne akarna ezután a leírás után jövőorinetált lenni, akit úgy látnak mások, mint aki keményen dolgozik vagy felelősséggel viseltet a jövő generációi iránt? Vagy akár jelenhedonista, hogy mindenki úgy gondoljon rá, mint aki igazán megéli az életét. Ám vigyázat, az idő egyik paradoxonja, hogy minden perspektíva csak akkor hasznos és jó, ha megfelelő mértékig gyakoroljuk azt!

Ha valaki a múltban él, túlzott biztonságérzetet kapva ezzel, kevésbé lesz motivált a változtatásra, új dolgok kipróbálására, új barátságok kötésére. A múltban élők megpróbálják rekonstruálni azt, ami a múltban jó volt, szem elől tévesztve az új lehetőségeket. A jelenorientáltakra a sok jó mellett jellemzőbb például a meggondolatlan autóversenyzés, a biztonsági öv használatának hiánya és a függőségek. Ők általában nem járnak el orvosi szűrővizsgálatokra, kevésbé táplálkoznak egészségesen és keveset alszanak, ezzel ártva egészségüknek. A jövőorientált emberek viszont gyakran feláldozzák jövőjük oltárán jelenüket, a családjukkal, partnereikkel, barátaikkal töltött időt, és úgy érezhetik, hogy életük üres.

Láthatjuk, hogy minden perspektívának megvannak az előnyei és az árnyoldalai, ezért a helyes út leginkább az, ha mindegyikből merítünk és ötvözzük, illetve váltogatjuk őket. Az ideális arányok megtalálása biztosan hasznunkra válik és jó, ha tudjuk azt is, hogy mely perspektívákba vagyunk leginkább hajlamosak belehelyezkedni. Zimbardo és munkatársai kutatásaik alapján a következőket javasolják:

• Legyünk magasan múltpozitívak – így emlékezve gyökereinkre és segítve identitásunk stabilitását.
• Legyünk minél kevésbé múltnegatívak és jelenfatalisták.
• Legyünk mérsékelten jelenhedonisták – hiszen ez adja meg azt az energiát, hogy megkezdjük életünk új felfedezéseit és megismerjük magunkat.
• Legyünk mérsékelten jövőoriantáltak – hiszen ez adja meg a bátorságot és a lendületet az élet új kihívásaihoz.

Tisztázzuk az időhöz való viszonyunkat és törekedjünk az egyensúlyra! Teremtsük meg a harmóniát időperspketíváink között és egy egészségesebb, hatékonyabb és békésebb élet lesz az eredmény. Ki tudna ennek ellenállni?

A cikk szerzője Nyúl Boglárka pszichológus

Forrás: Philip Zimbardo, John Boyd: Időparadoxon