Humánia Pszichológia Blog

Hétvégén mindenkinek a Pszinapszison a helye! Az idei téma: Évgyűrűink

2016. április 11. - humánia

Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye idén is közös gondolkodásra hívja a pszichológia rejtelmei iránt érdeklődőket.  Az "évgyűrűink" alcím egyaránt utal a változásra, önismeretünk bővülésére, bölcsességünk elmélyülésére vagyis arra, hogy miként formálnak minket az évek, illetve az évek során felhalmozott tapasztalataink. Lelki évgyűrűi ráadásul nem csak nekünk, hanem másoknak, sőt kapcsolatainknak is vannak, amelyekkel szintén dolgunk lehet.

12321584_1039950582731849_5287038412867095879_n.jpg

A téma mindannyiunkat érint, ugyanis az elmúlás, újjáéledés, a folyamatok élménye időről-időre szembesít minket új helyzetekkel, ahogyan életünk különféle területein lezárunk és elkezdünk újabb és újabb szakaszokat. A múltba való visszatekintés általában érzékenyen érinti az embert, hiszen intenzív érzelmeket mozgósíthat, legyen szó akár pozitív, akár negatív élmények felidézéséről. A pszichológia tudománya pedig többek között arra hivatott, hogy a múlt ijesztő, félelmetes, fájdalmas emlékeit elfogadható és kezelhető jószágokká szelídítse, így segítve a megküzdést, az elengedést és a boldogulást.

Különböző állapotainkat az emberi lélek működését folyamatában érthetjük meg leginkább és egészlegesen kell szemlélnünk azt, hogy reális képet kapjunk róla. Ennek részét képezi az a sok millió tudatos vagy tudattalan tapasztalat és ismeret, amelyet fogantatásunktól kezdve összegyűjtöttünk magunkban. Az idei rendezvény előadásai remélhetőleg segíteni tudnak a látogatóknak abban, hogy megpihenjenek egy pillanatra és rátekintsenek lelki fejlődésük elmúlt, jelen- és jövőbeli szakaszaira, fejezeteire.

"Éppúgy, ahogyan egy fatörzs keresztmetszeti képére tekintve feltárul minden titok és leolvasható, hogy mely szövetek építették, formálták az adott növényt és milyen külső viszontagságokkal dacolt élete bizonyos periódusaiban, az ember lelke is ehhez hasonlatosan ismerhető meg a pszichológia perspektíváján keresztül. Ahogy a természet megalkotja az emlékezés rétegeit, úgy az ember is képes saját évgyűrűit láthatatlanul magán viselni. Nem csak évgyűrűink száma, de minőségük is árulkodó jelenlegi állapotunkra nézve. Némelyik görbe karcos, mások pedig szabályosan simulnak bele lelkünk finom szövetébe" - írják sajtóközleményükben az idei szervezők.

A rendezvényen idén is felvonul a hazai pszichológus szakma színe-java, ahogyan ezt az utóbbi 20 évben már megszokhattuk. Ismét lehetőségünk lesz meghallgatni, hogy milyen témák és kérdések foglalkoztatják az olyan neves kutatókat és terápiával foglalkozó szakembereket, mint például Dr. Kőváry Zoltán, Dr. Aczél Balázs, Szondy Máté, Dr. Kádár Annamária, Pléh Csaba, Buda László, Tari Annamáriá, Fiáth Titanilla, Végh József, Pilling János, Barát Katalin és Dr. Dúll Andrea, de persze a sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban tartott eseményeken megrendezésre kerülő előadások és workshopok keretein belül szó lesz például a váláshelyzetekben felmerülő gyermekekkel kapcsolatos kérdésekről, a közösségi média pszichológiai hátteréről, a párkapcsolati stressz csökkentésének lehetséges módjairól, a testvérkapcsolatok változásairól az élet különböző szakaszaiban, az egyre gyakrabban előforduló "kapcsolatkerülésről" vagy éppenséggel a szelfizés lélektani jelentőségéről, a tudatos jelenlétről, illetve a modern zene és a szelf-fejlődés kapcsolatáról is.

A rendezvény a kerek évforduló miatt is kuriózumnak számít, úgyhogy nem érdemes kihagyni. A szervezők valahogy így utaltak erre:

"Egy növény évgyűrűjében kirajzolódó forma az egyik osztódó szövet időszakos működésének köszönhetően létrejött határvonal. Pontosan ilyen határvonal felé menetelünk mi is, hiszen a következő jubileumi Pszinapszis nem csak - Mérő László professzor szavaival élve - a pszichológia ünnepe lesz, de két évtizednyi lenyomata a rendezvény történetének."

Az esemény 2016. április 15-17. között kerül megrendezésre. További információt az esemény weboldalán, illetve az esemény Facebook oldalán találhattok.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr998582824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása