Ez a bejegyzés tudományos szempontból próbálja körüljárni azt a hétköznapok során tapasztalható jelenséget, miszerint hangulatunk jelentős befolyást gyakorol megismerési folyamatainkra (pl. figyelmünkre, emlékezetünkre, döntéshozatalunkra).

Az ókori tudósoktól, Arisztotelésztől, Platóntól kezdve Szent Ágostonon, Descartes-on, Pascalon át Kantig számos elméletalkotó, filozófus igyekezett megérteni az érzelem és gondolkodás egymáshoz fűződő viszonyát. A pszichológia területén több megközelítés is foglalkozik a témával, továbbá születtek ezzel kapcsolatos neurobiológiai és pszichofiziológiai kutatások. Minden elméletalkotó és elmélet egyöntetűen egyetért abban, hogy egyes érzelmi állapotok jelentős hatást képesek gyakorolni a gondolkodási, megismerési folyamatokra. Gordon Bower (1981) például az informatika fogalomrendszerében gondolkodva hálózatként kívánta szemléltetni emlékezeti tárunkat, amely csomópontokból (emlékképek, elemek) és azokat összekötő kapcsolatokból épül fel.  Bower úgy vélte, hogy az érzelmek is rendelkeznek ilyen csomópontokkal, így összekapcsolódhatnak más elemekkel (helyzetekkel, kiváltó eseményekkel, tipikus szerepekkel, fiziológiai reakciókkal, viselkedésekkel), s aktiválódva működésbe is hozhatják ezeket. Így például szomorú hangulatban valaki hajlamosabb lehet negatív emlékképeket, információkat előhívni (amelyek további negatív elemekkel lehetnek összeköttetésben), befolyásolva gondolkodási folyamatát, ami pedig meghatározza viselkedését az adott helyzetben.

Felmerülhet a kérdés, vajon ki vagyunk-e szolgáltatva aktuális érzelmi állapotainknak? A válasz – szerencsére – nem. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha pusztán napi hangulataink függvénye lenne, hogyan gondolkodunk és viselkedünk! Már hangulatunk polaritása is meghatározza ezt a befolyást: pozitív hangulatban általában erősebb ez a hangulati illeszkedés/hatás, míg negatív hangulatok esetén gyakran gyenge vagy hiányzik. Ennek hátterében az ún. hangulatkarbantartás jelensége állhat, amely feltételezi, hogy a személy szándékosan próbál megszabadulni kellemetlen érzéseitől (motivált erre, mert például védi önértékelését, csoportja értékelését, teljesítményét stb.). A hangulati beáramlás mértékét ugyanakkor meghatározza a szituáció vagy feladat is, amellyel a személy szembenéz, amelyben megnyilvánul. Az olyan feladatokban/helyzetekben, amelyek ismerősek és/vagy viszonylag jól körvonalazottak (pl. napi rutinok; „Ki írta a Nemzeti dal-t?”), kevés lehetőség nyílik az érzelmi bevonódásra, vannak azonban olyan új, szokatlan, bonyolult és/vagy kevésbé körülhatárolt feladatok/helyzetek (pl. tanítás, nevelés), amelyek viszonylag nagy teret engednek az érzelmek beszivárgásának. Hasonlóképp jelentős lehet a hangulat hatása az olyan helyzetekben, amikor a személy gondolkodási kapacitása korlátozott (mert például sok mindenre kell egyszerre figyelnie), ilyenkor a döntéshozatal során a „Hogy is érzek ezzel kapcsolatban?” stratégiára támaszkodik.

A hangulatok befolyásoló erejét gátolhatják vagy megtámogathatják egyes személyiségváltozók is. Ilyenek például az általános szorongásszint, az általános düh/ellenségesség, a rágódó vagy gondolatelterelő stílus, továbbá az önértékelés vagy önbecsülés. A témában több könyvet is írt és szerkesztett Forgács József (Joseph P. Forgas).

--- Ha tetszett a bejegyzés akkor lájkolj minket itt ---