Április 13. és 15. között megrendezésre kerül a XXII. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok, amely hazánk legnagyobb szabású pszichológiai konferenciája. A "léleklabirintus" jegyében a látogatók több tucat előadás és workshop közül válogathatnak a háromnapos rendezvény során, amelyen kiváló hazai szakemberektől hallhatnak a pszichológiáról. Beharangozóként a számunkra egyik legérdekesebb és legfontosabb program előadójával, Balázs Judit pszichiáterrel készítettünk interjút előadása kapcsán, amely a fiatalkori öngyilkosságok rizikó- és védőfaktorairól fog szólni. Nem könnyű téma, de beszélnünk kell róla.
Merthogy erről lehet, sőt, fontos, sőt, kell is beszélni. Nemcsak azért, mert hazánkban az európai átlagnál jóval több öngyilkosság történik, hanem azért is, mert a témával kapcsolatban rengeteg félreértés, tévhit uralkodik, amelyek nehezítik, hogy ez a szám csökkenjen. A cél pedig nyilvánvalóan az, hogy öngyilkosságok egyáltalán ne történjenek. A szuicidum, illetve a szuicid magatartás kapcsán nem csak egyéni problémáról, hanem az egész társadalom felelősségéről kell gondolkodnunk, mondja el Balázs Judit gyermek- és ifjúság-, valamint felnőtt pszichiáter szakorvos, kutató, az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének vezetője, a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház oktatási és kutatási igazgatója.
Balázs Judit kiemeli, hogy nemcsak a szakemberek és kutatók, hanem
mindannyian tudunk tenni azért, hogy megelőzzük azt, hogy valaki megpróbáljon véget vetni az életének.
"Igaz, hogy nehéz témáról van szó, de semmiképpen sem kellene, hogy ezt tabuként kezeljük. Amíg az,
addig inkább erősödnek az öngyilkosságokkal kapcsolatos tévhitek, illetve az elkövetők megbélyegzése is, amely – ahelyett, hogy csökkentené – inkább mélyíti a problémát"– árulta el a kutató, aki maga is foglalkozik a témában érintett páciensekkel.
"Na, róla aztán sosem gondoltuk volna"
Remélhetőleg az előadás a Pszinapszison tehet majd valamit a destigmatizálás ellen. Lesz szó a tévhitekről, a rizikófaktorokról (pl.: negatív életesemények, mint példul bullying, azon belül internetes zaklatás stb.) és védőfaktorokról (pl.: jó család, jó minőségű baráti kapcsolatok, társadalmi attitűd, a média szerepe, vallásosság, jó coping stratégiák). Fontos tehát hangsúlyozni azokat a tényezőket, amelyek a fiatalokat egy lépéssel közelebb vagy távolabb vihetik az öngyilkos magatartástól. Azt viszont tudnunk kell, mondja el Balázs Judit, hogy a védőfaktorok sajnos sosem jelentenek 100%-os biztosítékot. Egy pszichiátriai betegség ugyanis a legjobb hátterű közegben élő fiataloknál is „beüthet”, és ez képes a védőfaktorok hatását semlegesíteni. Emiatt a legjobb családokban is megtörténhet egy öngyilkosság. Pontosan azért, mert egy pszichiátriai betegség megjelenhet bármelyik családban, nem függ attól, hogy „jó család, vagy sem”. Ezért fordulhat elő olyan eset, amire azt mondják az emberek: „róla aztán senki nem gondolta volna, hogy pont ő fog ilyesmit csinálni magával". A pszichiátriai zavarok gyakoribbak, mint gondolnánk, és mivel többségében genetikai hátterű az ezekre való hajlam, ezért is lehetséges, hogy míg egy negatív életesemény egyesekben depressziót, szorongást, és akár öngyilkossági gondolatokat vált ki, másoknál ugyanarra a „rossz élettörténésre” nem jelentkeznek ilyen tünetek, nem alakul ki pszichiátriai betegség.
Azért is nagyon fontos erről beszélni, hangsúlyozza Balázs Judit, mert már tudjuk, hogy
az öngyilkossági kísérletek hátterében 90%-ban valamilyen kezeletlen pszichiátriai betegség áll, többnyire depresszió, vagy úgynevezett "küszöb alatti" pszichiátriai zavar, amely még nem depressziós betegség, de egyes tünetek már jelentkeznek.
A destigmatizáció fontossága tehát általában a pszichiátriai betegségekre is vonatkozik, hiszen amíg képtelenek vagyunk elismerni, hogy ez a betegségcsoport ugyanúgy érinthet bárkit, mint mondjuk az influenza, addig mindent megteszünk, hogy pszichológus/pszichiáter szakember bevonása nélkül kezdjünk valamit egy problémával. Ez pedig óriási veszélyekkel jár, hiszen a szakember, akihez ilyenkor fordulni kell, az nem a kineziológus, coach vagy más segítő, hanem
egy pszichológus és/vagy egy pszichiáter.
Oké, de mikor kérjük szakértő segítségét?
Balázs Judit erre egyértelmű választ adott nekünk: "Nincs olyan, hogy, »á, ez csak egy fenyegetőzés«. Legrosszabb esetben az történhet, hogy eljuttatunk valakit szakemberhez, akinek nincs szüksége rá. Ezt mi kívülről sosem tudjuk eldönteni, pszichológus és/vagy pszichiáter szakorvos szükséges, ő is csak részletes vizsgálat után tudja eldönteni, milyen jellegű segítségre van szükség egy adott helyzetben. Minden esetben komolyan kell venni valakit, aki az öngyilkosságról, vagy saját maga veszélyeztetéséről beszél, esetleg olyan jeleket hagy, amelyek ezt a gyanút kelthetik bennünk. Nincs olyan, hogy »csak fel akarja hívni magára a figyelmet«. Aki ilyesmiről beszél, az bajban van, és segítségre van szüksége. Szokták azt is gondolni például, hogy aki mondja, úgy se teszi meg. Dehogynem, sajnos megteheti! A legtöbb esetben az elkövetés előtt már vannak jelek, amelyek utalnak arra, hogy történhet valami. Ezekre általában utólag kapjuk fel a fejünket, pedig nagyon jó lenne, ha már előre tudnánk ezekre érzékenyen reagálni. Így lehetne például megelőzni a cselekvést sok esetben. Legyünk érzékenyek az olyan mondatokra, hogy »jobb lenne a világ nélkülem«, vagy mondjuk arra, ha egy addig társasági ember például hirtelen visszahúzódóvá válik." - javasolja a szakember.
Mit kutatnak?
Az előadás, amellett, hogy tisztázni igyekszik az öngyilkosság körüli tévhiteket, az öngyilkosság-prevencióra fekteti a hangsúlyt. Balázs Judit kutatócsoportja ugyanis folyamatosan tárja fel a szuicid magatartás mögött álló tényezőket. Jelenleg is több témában kutatnak.
Ezek közül az egyik az öngyilkosság elkövetésének idején diagnosztizálható vagy nem diagnosztizálható – küszöb alatti – pszichiátriai zavarok jelentősége. Az eredmények szerint a depressziós diagnózis felnőtteknél pl. 9-szeresére növeli az öngyilkossági kísérlet végrehajtásának esélyeit, a küszöb alatti diagnózis pedig 3-szorosára. Ez azt jelenti, hogy azoknál az embereknél, akiknél nem áll fenn egy diagnózis megadásához szükséges számú kritérium egyszerre (5 tünet 2 hétig), nem adható pszichiátriai diagnózis; de ettől függetlenül éppen elég lehet az is,
ha csak 2-3 depressziós tünet jelentkezik, mert az már önmagában növelheti az öngyilkosság esélyét.
A kutatócsoport keresi azokat a tényezőket is, amelyek gyakran együttjárhatnak pszichiátriai betegségekkel, és amelyek növelik az öngyilkos magatartás kockázatát. Például ha jelentős irritált állapot is fellép egy fennálló depresszió mellett, az, úgy tűnik, növeli a kockázatot. Különböznek az úgynevezett komorbid – együtt járó – kórképek gyerekeknél és serdülőknél. Például gyerekeknél a szorongásos kórképek, serdülőknél pedig a depresszió és a szerhasználat bizonyult a kutatások szerint kockázatnövelő tényezőnek. Fontos terület az életminőség szerepe is. A kezeletlen pszichopatológia fennállása például egyértelműen rontja az életminőséget. Az életminőség romlása pedig növeli a szuicid rizikót.
"Az önsértés (köznyelvben: falcolás, vagdosás) jelenségével is foglalkozunk mostanában. Úgy tűnik, hogy ez is fontos jel, de nem egyértelműen vezet öngyilkossághoz. Azt találták nemzetközi kutatócsoportok és mi is, hogy hasonló rizikófaktorok állnak fenn az öngyilkos magatartás és az önsértés mögött is, például a kezeletlen pszichiátriai kórképek vagy az impulzivitás " – árulta el Balázs Judit.
Cikkünkben csak néhány fontos elemet emeltünk ki az előadáson elhangzó anyagból, így bátorítjuk olvasóinkat, hogy a teljesebb kép megismeréséhez vegyenek részt Prof. Dr. Balázs Judit előadásán, amely április 14-én, 19:30-20:30-ig lesz az Eisberg teremben.
A Pszinapszisról bővebben tájékozódhat weblapjukon vagy idei rendezvényük Facebook-eseményén.
Krízis esetén itt kérhet segítséget:
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-telefonszámot!