Dr. Aczél Balázs, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa nagy fába vágta fejszéjét. Úgy döntött, hogy egy olyan ősi jelenséget vizsgál tudományos eszközökkel, amely mindig jelen volt az emberiség történetében, és a mai napig is mindennapjaink szereplője. A "hülyeségről" van szó. Arról, hogy vajon miért csinálunk rendszeresen olyan dolgokat, amelyek nem célravezetőek, irracionálisak, sőt egyenesen "hülyeségek". Sőt, az sem ritka, hogy sok esetben még élvezzük is, vagyis tudatosan csináljuk hülyeségeinket. Mi állhat emögött? Miért hozunk időnként rossz döntéseket, amikor meg voltunk győződve róla, hogy a helyes utat választottuk? Milyen pszichológiai jelenségeknek köszönhetjük tévedéseinket? A hülyeség tényleg ragadós? Mit mond a tudomány a megérzéseinkről, intuícióinkról? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy hülyeségeket csináljunk? Egyáltalán van értelme ez ellen küzdeni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk.
Mi sarkallt arra, hogy ezt a kutatási témát válaszd? Hogy jutottál el az emberi „hülyeség" pszichológiai vizsgálatához? Milyen állomásai voltak ennek a kutatási folyamatnak?
Fő kutatási területem az intuitív döntések témája. Főképp az érdekel, honnan tudhatjuk, hogy mikor megbízhatóak intuícióink, és mikor nem. Újabban ez egy nagyon intenzív kutatási terület a pszichológián és a közgazdaságtanon belül. Napról-napra többet tudunk meg az emberi döntéshozatal működéséről, de azért még számos nagy kérdés vár megválaszolásra. Mi elsősorban egy olyan teszt kifejlesztésével kezdtünk el foglalkozni, amelynek segítségével meg tudjuk mérni, hogy egy adott személy mely döntésfajták esetében hajlamos a tévedésre. Ezeknek, az úgynevezett döntési torzításoknak a korrigálása és megelőzése érdekében egy tréning fejlesztésén is dolgozunk. Elég bíztatóak az eddigi eredményeink, de nehéz feladat az emberek viselkedésében hosszú távú változásokat elérni. Valójában arról van szó, hogy képesek-e az emberek racionálisan meghozni a döntéseiket, vagy sem. Ha valaki nem racionális döntést hoz, akkor azt a hétköznapokban gyakran szoktuk egyszerűen hülységnek hívni. Én úgy tekintek erre, hogy folyamatosan működik bennünk egy "racionalitás-mérő rendszer", amely esetében ha a 'piros sávba' ér a mutató, akkor gyakran rámondjuk az adott dologra, hogy hülyeség. Ezek a hülyeségek állandó résztvevői mindennapjainknak, de az, hogy tulajdonképpen mit is értünk hülyeség alatt, az eddig kimaradt a tudományos kutatások fókuszából. Mi most ezt igyekszünk pótolni.
Ahogy említetted, ez a kutatási terület magában foglalja az intuíció jelenségét is, amelyet a köznyelvben gyakran megérzésként emlegetnek. Tapasztalataid szerint mennyire tudunk megérzéseinkre támaszkodva valóban jó döntéseket hozni? Egyáltalán mi az intuíció tudományos definíciója jelenleg?
Az intuícióról sokan sok mindent gondolnak, de a pszichológiában olyan jelenségekre gondolunk, amelyekkel tisztában vagyunk, de igazából nem vagyunk tisztában vele, hogy honnan tudjuk. Például az anyanyelvünk szabályai is ilyenek. Elég jól felismerjük, ha egy mondat nem felel meg a nyelvtannak, de hogy miért ismertük fel, azt már csak kevesen tudjuk megfogalmazni. A nyelvünk nyelvtanát egy tanulási folyamat eredményeként sajátítottuk el valamikor életünk első éveiben. Sok minden mással is így vagyunk, tapasztalati úton ismerjük meg és tudásunkat nem tudjuk szavakba önteni. A szakembereket általában az teszi értékessé, hogy van olyan, ún. tacit tudása is, amit használni tud, de megmagyarázni azt már nem feltétlenül. A tapasztalatok azonban félre is vezethetik az intuíciónkat. Ha például bizonyos dolgokat csak az egyik oldalukról ismerünk meg, akkor lehet akármennyi tapasztalatunk, az csak félre fog vezetni bennünket. Sajnos azonban magabiztosságunk inkább tapasztalataink mennyiségével és nem minőségével együtt nő. Ezért is lehet szükséges megismernünk, hogy hogyan működik ez a sejtelmes jelenség, amit intuíciónak nevezünk.
Mik azok a torzítások, amelyek befolyásolhatják döntéseinket? Mondanál néhány példát?
A torzítások lényege abban áll, hogy az emberi irracionalitás mögött szisztematikusságot feltételezünk, vagyis azt, hogy bizonyos helyzetekben jellemző ránk, hogy elkövetünk bizonyos hibákat. Ilyen például az ún. jelen-torzítás. Ez azt jelenti, hogy a jelen érzelmi, vagy fiziológiás állapotunktól nem tudunk eltekinteni, amikor valamilyen későbbi állapotot tervezünk. Például amikor egy kiadós reggeli után kell megmondanunk, hogy mit akarunk ebédre, akkor sokkal kevesebb ételt említünk, mintha reggeli előtt kérdezték volna meg ugyanezt, amikor még éhesek voltunk. Az érdekesség ebben az, hogy már magának a torzításnak az ismerete is néha segít abban, hogy el tudjuk kerülni azt. Például, ha éhesen megyünk bevásárolni és kezdjük telepakolni a kosarat, akkor lehet, hogy eszünkbe jut, hogy most a jelen-torzítás áldozatai vagyunk, és pár dolgot végül visszateszünk a polcra.
Mennyire jellemző a kiemelkedően sikeres emberekre az, hogy irracionális döntéseket hoznak, illetve „hülyeségeket" csinálnak? Lehetséges, hogy ők pont attól sikeresek, hogy sosem hoznak rossz döntéseket?
A döntési torzítások mindenkire jellemzőek. Tudatos fejlesztés nélkül a sikeres emberek is ugyanannyira áldozatai lehetnek az intuíció tévesztéseinek. A hülyeség azonban ennél tágabb dolog. Az, hogy miért csinálunk hülyeségeket, az egyelőre megválaszolatlan kérdés, de a sikeres, okos, intelligens emberek is ugyanúgy tudnak nagy hülyeségeket csinálni, mint mindenki más. Einstein például a következőt mondta: „A hírnévvel egyre és egyre hülyébb lettem. Ami persze gyakori jelenség."
Mit nevezhetünk pszichológiai értelemben „hülyeségnek"? Nem túl erős és hétköznapi kifejezés ez egy tudományos kutatáshoz?
Igazából nem tudjuk, hogy mi az a hülyeség. Illetve mindenki úgy érzi, hogy egy cselekedetről el tudja dönteni, hogy az-e, de hogy ennek milyen kritériumai vannak, az még kérdéses. Tudományosan csak addig tekinthetjük legitimnek a kifejezést, amíg nincs nála jobb annak leírására, amit az emberek gondolnak akkor, amikor használják ezt a fogalmat. A hülyeség ellentéte talán az intelligens viselkedés lehet, ami végeredményben pszichológiai fogalom. Azonban, ahogy az orvosok sem tudják igazából megmondani, hogy mi az egészség, de a betegséget elég jól felismerik, így az irracionalitást is tudjuk anélkül vizsgálni, hogy meg tudnánk mondani, hogy egy adott helyzetben mi lenne az intelligens viselkedés.
Azt állítod, hogy a hülyeség időnként hasznos is lehet. Például mikor?
Seneca mondta, hogy néha jól esik hülyének lenni, és nem könnyű meghatározni, hogy miért van ez így. Gondoljunk bele: ha a hülyeség olyan cselekvés, ami céljainkkal valójában ellentétes, akkor vajon miért szeretnek az emberek úgy szórakozni, hogy sokszor keresik, hogy milyen hülyeségeket, bolondságokat lehetne csinálni a puszta vicc kedvéért? Talán felszabadító néha kilépni a racionalitás nyomása alól, de ez sem mindig sikerül. Például, ha terveznünk kellene valami hülyeséget, akkor kevésbé valószínű, hogy bármi eszünkbe jutna, vagy kedvünk lenne véghez vinni a cselekedetet. Ezek a heccek úgy tűnik, hogy inkább spontán működnek jól.
Amúgy a hülyeség tényleg ragadós, mint ahogy mondják?
A hülyeség nem csak ragadós, de még akkor is része életünknek, ha mindenki racionálisan próbál viselkedni. Például a volt NDK-ban gyakran hiány volt WC papírból, az emberek igyekezték elkerülni, hogy kimaradjanak a készletből. Egyszer a boltokban sikerült többletet is felhalmozni, de elterjedt az álhír, hogy megint el fog fogyni. Erre persze mindenki szaladt a boltba, és ettől tényleg elfogytak a készletek. Na most hogyan kellene cselekednünk ebben a helyzetben, ha mi éppenséggel tudjuk, hogy csupán álhírről van szó? Hiába vagyunk jól informáltak, mégis azt fogjuk gondolni, hogy a többi ember beveszi az álhírt és elviszi a készletet az orrunk elől, így mi is úgy döntünk, hogy futunk a boltba. Így a vége mindenképpen az lesz, hogy az emberek maguk kreálják azt a helyzetet (itt a hiányt), amit el akartak kerülni.
Kutatásaid középpontjában az a feltételezés áll, miszerint a hülyeség bejósolható. Hogyan tudjuk megelőzni azt, hogy „hülyeségeket" csináljunk? Milyen pszichológiai, illetve fejlesztő eszközöket lehet bevetni ennek érdekében?
Ha csak egy módszert kellene kiemelnem, akkor egy új gondolkodási stílus kifejlesztését tűzném ki célul. Többnyire ugyanis azért követünk el hibákat, mert túl közelről szemléljük a helyzetet, nem tudjuk cselekvésünket a „nagy kép" szemszögéből nézni. Összeveszünk a környezetünkben levő emberekkel, rossz buszra szállunk fel, a vizsgára való készülés helyett a számítógépen játszunk. Ha néha egy kicsit hátra tudunk lépni és megkérdezzük magunktól, hogy mi is a célunk, miért is csináljuk mindezt, akkor rájövünk, hogy rövidlátásunk miatt gyakorlatilag épp saját céljaink ellen dolgozunk. Ezt persze nem egyszerű beépíteni napi működésünkbe, de lehet benne fejlődni.
