Mostanában rendkívül felkapott és sokat tárgyalt téma a média hatása a társadalomra, a személyiségfejlődésre és a szocializációra. Tény, hogy a különböző médiatartalmak és kommunikációs eszközök nem csak közvetlen szocializációs hatással bírnak az egyénre nézve, hanem az őt körülvevő szűkebb kulturális közeget is befolyásolják. Igazából felesleges tagadni, hogy igazából mindannyian médiafogyasztók vagyunk, sőt ami talán még fontosabb: gyermekeink is azok.

A pszichológia részéről az egyik általános dilemmát ugyanis az a félelem szolgáltatja, miszerint a média, azzal, hogy egyfajta értelmezési keretet nyújt a felnövekvő generációk számára, feltételezhetően komoly veszélyeket hordoz magában. Igaz, hogy az ezzel kapcsolatos aggodalmak sokszor túlzóak,

kétségtelen, hogy minden szülőnek oda kell figyelnie gyermeke médiafogyasztási szokásaira.

A tudományos vizsgálatok szerencsére egyre hatékonyabban mutatnak rá a médiafogyasztással kapcsolatos félreértésekre és hasznos szempontokkal járulnak hozzá a gyermekek és a média viszonyának egészséges mederbe való tereléséhez.

De miért fontos ez ennyire?

A gyermekek és a média kapcsolatára utalva, sok kutató a mai helyzetet egyszerűen csak "második középkornak" nevezi, hiszen azok a gyerekek, akiknek a szülei nem szabályozzák megfelelően médiafogyasztásukat, általában nagyon korán találkoznak olyan tartalmakkal, amelyek számukra értelmezhetetlenek és akár sokkolóak is lehetnek. Így máris érthető a hasonlat, hiszen tudjuk, hogy a középkorban sem zajlott ez másképp. A gyerekek, akkoriban ugyanis "kis felnőttekként" voltak kezelve, ennek megfelelően pedig gyakran szem- és fültanúi voltak a felnőttek aktív szexuális életének, agresszív viselkedésének vagy éppenséggel a halálnak.

Ehhez hasonlóan ma sok gyerek a tömegkommunikációs eszközökön keresztül szembesül ezekkel a jelenségekkel. Ez azért lehet aggályos, mert a kutatások nagy része jelenleg azt látszik alátámasztani, hogy

a gyerekek körülbelül 5-6 éves korukig még nem tudják kellőképpen megkülönböztetni a valóságot a fantáziától.

Legalábbis olyan tartalmak esetében, amelyekhez a képzeletüket nem igazán kell használniuk. Nem kell messzire menni, a TV például gyakorlatilag ilyen, hiszen innen készen kapják az információt a gyerekek, míg mondjuk egy mese hallgatása közben fantáziájukat, képzeletüket aktívan használva kell megalkotniuk saját maguk számára a történetet, és ami még fontosabb, a felnőtt mesélőtől kérdéseket, magyarázatokat kérhetnek a szorongató, félelmetes események feldolgozásához.

Beszéljünk róla!

Ezzel a témával kapcsolatban a legfontosabb, hogy a kutatások szerint a gyermekkori médiafogyasztás problémája akkor merül fel igazán, amikor egy gyerek előszűrés nélkül találkozik médiatartalmakkal. Mivel a tömegkommunikációs eszközök közvetlen hozzáférést biztosítanak a világhoz, a gyermekek nagyon korán, sokmindennel találkozhatnak, és nem biztos, hogy megfelelően fel tudják dolgozni az ingereket és értelmezni tudják azokat. A TV esetében például egyáltalán nem mindegy hogy milyen tempóban, mennyire artikulált és érthető kommunikációval, és milyen koherensen zajlik a cselekmény egy műsorban, a destruktív, feszültségkeltő és káros tartalmakról nem is beszélve. Itt jön be a képbe a "szülői mediáció" jelentősége, ami arra az együttműködésre utal,

melynek során a szülő aktívan segít gyermekének értelmezni a médiában látható eseményeket.

Fontos, hogy kisebb korban ez ugyanúgy vonatkozik a gyermek életkorának megfelelőnek ítélt tartalmakra is, hiszen minden gyermek más fejlettségi szinten van, és különböző fantáziatevékenységet folytat, belső világa pedig rendkívül szenzitív. Sajnos ez bizony azt jelenti, hogy elfelejthetjük azt a XX. században elterjedt gyakorlatot, amely során a TV vette át a bébicsősz szerepét sok családban. A szülői magyarázattal kísért médiafogyasztás azért is hasznos, mert közben a szülő és a gyermek olyan interakciót folytat, amelyben folyamatosan a világ megértésének, és az élmények feldolgozásának elősegítése történik.

A média valóban gonosz lenne?

Egyáltalán nem, csak egy olyan dolog, amit tudni kell használni, meg kell érteni, és a helyén kell kezelni. A kutatások szerint a médiafogyasztás éppúgy hasznos eszköze lehet a tanulásnak, amennyiben a szülő együtt nézi gyermekével a műsort. Eközben ugyanis folyamatosan együtt címkézik a történéseket, együtt értékelik a szereplőket, és folyamatosan beszélgetnek az eseményekről. A passzív együtt nézés (amikor a szülő nem kommentál) viszont problémás lehet, hiszen inadekvát tartalmak esetében a szülő a jelenlétével megerősítheti azt, hogy az amit a gyerek éppen lát, a valóság részét képezheti. Persze ez a megoldás is csak bizonyos kor felett aktuális, hiszen ehhez a gyerekeknek már viszonylag magas szintű kommunikációs, nyelvi készségekkel kell rendelkezniük. Sajnos a kutatások szerint azonban igen gyakori hogy 3 évnél fiatalabbakat is a TV előtt hagynak.

Érthető, hiszen ez a hangos, és színes doboz intenzív ingereket közvetít, és egyaránt babonáz meg felnőttet és gyermeket. Ez természetesen leköti a figyelmet, és nem utolsó sorban, elhallgattatja a gyermeket, még akkor is, ha nem érti pontosan, hogy mi történik. Viszont utána ne lepődjünk meg, ha rossz álmok, fantáziák, agresszív késztetések, mozgásos vagy érzelmi nyugtalanság, hangulati zavarok jelennek meg a gyermekben a túlingerlés, és a zavaros médiatartalmak hatására.

A cikk szerzője: Juhász Dániel gyermekpszichológus

Fotó: Balla Csönge

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---