Biztosan mindenki elgondolkozott már azon, vajon mitől lesz jó minőségű egy párkapcsolat. Manapság nagyon sok „divatos” tippet lehet olvasni arról mi számít: a külső, belső, a kezdetek, az első 3 (vagy 7) év, a szex, a hasonlóság vagy éppen a különbségek. Bárhol keresgél az ember, szinte pillanatok alatt instant „jótanácsok” tucatjait találja az interneten vagy a magazinokban, esetleg hallja barátaitól. "Mitől lesz jó a párkapcsolat?" - ha beütjük a kérdést a keresőbe, cirka 83.900 találatot kapunk 0,5 másodperc alatt. Tényleg ennyire bonyolult lenne?
Ha tehát a tudományos ösvényen indulunk el, akkor a válaszhoz vezető úton első kérdésként a „jó párkapcsolat” definíciójának kérdésével szembesülünk. Ahelyett, hogy hosszas fejtegetésbe kezdenénk, ezen cikk erejéig talán fogadjuk el azt, hogy a jól működő, harmonikus párkapcsolat olyan intim kapcsolódás két ember között, amelyben mindkét fél igényei megjelenhetnek, miközben kölcsönösen elégedettnek élik meg magukat benne.
Ami tehát biztosan lényeges: az igények és a kölcsönös elégedettség.
A nehézség ezzel csupán az, hogy mindkét esetben változó dolgokról beszélünk. Az ember pszichés fejlődésével, tudásának bővülésével párhuzamosan igényei is változnak, ráadásul az is, hogy mi okoz neki elégedettséget. A párterápiával foglalkozó szakemberek a párkapcsolatok működésének tanulmányozásán keresztül azonban ráleltek néhány olyan jellemzőre, amelyek alapján jó okunk van feltételezni, hogy a párkapcsolatok nagyjából hasonló módon és organikusan fejlődnek az idő előrehaladtával.
A párkapcsolati fejlődés útjai
Badner és Pearson 5 különböző szakaszát különítette el a párkapcsolatoknak. Mindegyik egyedi, mindegyikben más és más igények jelennek meg. A szakaszok egymást követik, és azok hiánya, vagy a bennük való elakadás – véleményük szerint – komoly kihívásokat tud okozni a párok tagjainak. Az "Én", a "Te" és a "Mi" jelentősége pedig szakaszonként eltérő.
Mi
Az első fázis a szimbiotikus összefonódás időszaka. Hétköznapi nyelven mi ezt úgy hívjuk, hogy „lila köd” vagy mondjuk „szerelem”. A kapcsolatot meghatározó igény ebben az időszakban az a vágy, hogy kötődni, kapcsolódni tudjunk a másikhoz olyan erősen, mintha egyek lennénk. Ebből ered a neve is: kölcsönös függésben – szimbiózisban – lenni a másikkal. Szerelmesként nem látjuk reálisan párunk tulajdonságait, nincsenek érveink mellette és ellene. Egy érzés van bennünk, amitől a föld fölött tudunk járni, amitől minden széppé válik életünkben, úgy érezzük mindenben hasonlítunk, mintha már évtizedek óta ismernénk a másikat. Gyakorlatilag nincs Én és nincs Te: csak a Mi van. Megéljük és élvezzük azt a legszorosabb, legintimebb, legintenzívebb kapcsolatot, ami két ember között létrejöhet. Az egység ilyen fokú megélésére egy életen belül ritkán adódik lehetőség. Eddigi ismereteink alapján talán a korai anya-gyerek kapcsolatok sajátos közelsége lehet hozzá hasonló. A párkapcsolat ezen szakasza azonban olyan élményeket tud adni, ami egy későbbi konfliktusokkal terhelt nehéz szakaszon képes lehet átsegíteni a párt. Ezért a terápiákban „aranytartaléknak” is szoktuk nevezni azt a mély kapcsolódást, amely ebből az időszakból eredeztethető. Fontos dolog időnként visszatekinteni ezekre az élményekre és emlékekre, mert ezek aktivizálják a párkapcsolat erőforrásait a legnehezebb időkben is.
Én
A következő szakasz differenciálódás névre hallgat és ebben az időszakban az Én kerül előtérbe leginkább. Fontos tudni, hogy a "lila köd" utáni időszak óhatatlanul elkülönüléssel jár. Összetettebb, érettebb személyiséggel rendelkező ember ugyanis nem képes hosszú távon összeolvadni egy másikkal. Idővel ugyanis megjelennek azon egyedi igényei, amik addig kielégítetlenek maradtak. A szimbiózisban létrejött Mi-ben kezd formát ölteni az Én és a Te. Ezek az én igényeim, az én elvárásaim önmagammal és a másikkal, és a párkapcsolatommal szemben. Ez gyakran a kiábrándulás érzését keltheti a másikban, mintha elmúlt volna a közöttük dúló szerelem, főleg, ha ő még az előző szakaszban szeretne maradni. Pedig nincs másról szó, minthogy valaki olyannyira erősnek érzi már kapcsolatát és nyitottnak párját, hogy – felvállalva a szimbiózis megszüntetését – hisz abban, igényei elfogadásra lelnek, és hogy kapcsolatuk harmonikusabbá, még kielégítőbbé válhat. Ekkor jelennek meg az eltérő vélemények és a felek másikról alkotott képe a korábbi idealizáció helyett a realitáshoz kezd közelíteni.
Általában ilyenkor válnak gyakoribbá a konfliktusok, viták, veszekedések. Sokan élik meg azt, hogy nem képes a másik elfogadni őket olyannak, amilyenek valójában. A hétköznapokban ezt a szakaszt hívjuk „összecsiszolódásnak”. Sokszor előfordul az is, hogy rivalizálni kezdenek a felek abban, hogy melyikük párkapcsolatról alkotott elképzelése érvényesüljön a jövőben. Ha ebben az időszakban nem tud megkezdődni egyfajta tudatos együttműködés, akkor nehezen tud a kapcsolat harmonikusan működni és organikusan fejlődni. Itt dől el például az is, hogyan fogja a pár kezelni a konfliktushelyzeteket a jövőben, képes lesz-e azokat megoldani közösen, vagy sem. Ha kellően nyitottak és kompromisszum készek tudunk maradni a másik felé, és képesek vagyunk elfogadni azt, hogy nem a saját elképzelésünk a lehető legjobb mindkettőnk számára, akkor az összecsiszolódás kényszerítő ereje idővel konszolidálódik, és a pár két tagja megtanulja egymás igényeit és, hogy képesek arra, hogy együttműködjenek a kapcsolatuk érdekében. Ez rendkívül fontos tapasztalat, amely nagyon erősen el tudja mélyíteni két ember kapcsolódását és egyúttal biztosítja a feleknek egyéniségük szabadságát, egyúttal közös "Mi" élményeik megélését is.
Ők
A következő szakaszt "gyakorlás" fázisának szokás nevezni. Ebben az időszakban leginkább a párt körbevevő környezet, vagyis az "Ők" válnak fontossá. Ilyenkor a pár tagjainak igényei általában párkapcsolatukból kifelé, a külvilág irányába terelődnek. Minden embernek vannak ugyanis olyan igényei, melyeket kedvese sosem lehet képes kielégíteni. Tipikusan ilyenek például a szakmai karrierrel kapcsolatos dolgok, vagy a barátokkal, családtagokkal való kapcsolódás és élménykeresés. Egészséges esetben ebben a szakaszban társunk és párkapcsolatunk egyfajta biztonságos bázisként szolgál, amelyhez bármikor visszatérhetünk, de egyúttal lehetővé válik, hogy a másik igényei mellett előtérbe kerüljenek az Ők (a társadalom irányából érkező elvárások) is.A pár tagjai általában a társadalom, leginkább a a munka világának szerves részeivé kívánnak válni, és fontossá válik az őket a külvilágtól elkülönítő határ szerepe is, amely meghatározza, milyen hatás juthat el a párkapcsolaton belülre, és melyek nem lesznek hatással arra. Ez egy olyan képzeletbeli fal, amely lehetővé teszi a környezettel való kapcsolattartást, de ugyanakkor képes megvédeni is azt – ha kell – a káros hatásoktól. Ha ez a határ rosszul működik, és a környezet felé való fordulás túlságosan erőteljes, az általában fenyegetni kezdi a párkapcsolat stabilitását. Többek közt emiatt ebben az időszakban jelenik meg leggyakrabban egy harmadik fél és ekkor nő meg a válások valószínűsége is. Amennyiben a párkapcsolat kellően stabil, a határ kellően rugalmas, továbbá képes a másik elfogadni környezetünkkel kapcsolatos igényeinket is, akkor kapcsolatunk még teljesebbé, harmonikusabbá válhat, miközben mi is még inkább ki tudunk teljesedni benne.
Te
Miután a párkapcsolat bizonyítani tudott és a felek a külvilággal való viszonyukat is igényeik szerint tudták rendezni, általában megindul az újraközeledés fázisa, ahol ismét a másik, vagyis a Te válik fontossá. A kifelé fordulás során a környezet felől érkező megerősítések, sikerek fontosabbakká válhatnak, mint a kapcsolaton belül megélhetőek, de ezek nem jelentenek hosszú távon megelégedést, ha nem oszthatóak meg azzal, aki a legfontosabb számunkra. Emiatt előbb-utóbb újra egymás felé fordulnak a pár tagjai, és fontossá válik kapcsolatuk intimitásának és érzelmi tartalékainak felfedezése, ami a környezetben megélt sikerekkel együttesen alkot egységet. Az újraközeledés szakaszát ismét sok egyezkedés jellemzi, hiszen a kapcsolat felé való újbóli odafordulás nem jelenti a környezet, és az egyéni igények leépülését, ezért azokat is integrálni kell a pár életének újfajta működésébe. Ezek hatására létrejön a pár tagjai között egy új „szerződés”, ami lehetővé teszi az autonómiával és egyedi igényekkel rendelkező Én, valamint az intimitást, gondoskodást és érzelmi biztonságot adni tudó Mi közötti harmonikus egyensúlyt.
Érett párkapcsolat
A párkapcsolatok fejlődésének utolsó szakasza Badner és Pearson szerint az érett párkapcsolat. Egy ilyen viszonyban a párt körülölelő határok rugalmasak, de egyben biztonságosak is: se nem túlzóan merevek – amely bár minden hatástól megóvná a párt, de egyben izolálná is őket a társadalomtól –, se nem túl szétesettek (diffúz) – ami lehetetlenné tenné a kapcsolat biztonságát adó stabilitás kialakítását. Emellett az érett párkapcsolatban az intimitás mindkét fél számára hosszútávon kielégítővé tud válni és az egyéni igények is elfogadásra kerülnek. Az ilyen párokra általában kölcsönös tisztelet, egymás elfogadása és támogatása jellemző. A pár tagjai közötti testi-lelki közelség rugalmasan szabályozható anélkül, hogy a távolság növekedése fenyegetné a kapcsolat létét, hiszen azt már kellőképpen stabilnak élik meg a felek. Kölcsönösen elfogadják hogy csak együtt élhetnek kielégítő, értékes, teljes életet, és ezért hajlandóak erőfeszítéseket tenni, de már nem érzik feltétlenül szélsőséges áldozatnak azokat. Ahogy a szakasz neve is mutatja, egy ilyen kapcsolathoz hosszabb út vezet, amelynek során a Te-nek, az Én-nek és a Mi-nek is érési folyamaton kell átesnie és az előző szakasz kríziseiből sikeresen kell kikeverednie.
A cikk szerzője: Józsa Balázs pszichológus, pár- és családterapeuta