Humánia Pszichológia Blog

Egy kórterem is lehet menő? Szerintük igen: Őrzők Alapítvány a daganatos és leukémiás gyermekekért

Interjú Tóth Ágnessel, az alapítvány munkatársával

2013. július 15. - humánia

Őrzők_logó.jpgAz Őrzők Alapítvány lassan 25 éve működik a SOTE II. számú Gyermekklinikával együttműködésben. Milyen lehet daganatos és leukémiás gyerekek és szüleik nehézségeiben és sikereiben osztozni nap mint nap? Hogyan lehet egy kórterem is menő és hogyan lehet a meséken keresztül bővíteni a gyerekek ismeretét betegségükről? Gyerekbarát környezet, személyre szabott minőségi ellátás, szülőkkel való aktív együttműködés és a programok mellett folyamatos lelki támogatás. Ezekkel a szavakkal jellemezhető az ország egyik legsikeresebb alapítványának a működése. Kérdéseinkre Tóth Ágnes, az alapítvány egyik munkatársa válaszolt.

 

Kérlek, mutasd be az Őrzők Alapítványt röviden. Mi az, amiért létrejött? Mik a céljai? Milyen területeken működik?

Toth_Agnes_Orzok.pngAz Őrzők Alapítvány a Semmelweis Egyetem II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinika egyetlen saját alapítású, hivatalos alapítványa. Az 1980-as évek második felében a megnövekedett betegforgalom miatt szükségessé vált a klinika járóbeteg ellátó részlegének bővítése. Állami források hiányában, egy ilyen bővítés már akkor is elsősorban cégek és magánszemélyek adományából volt elképzelhető. A klinika akkori igazgatója, Prof. Dr. Schuler Dezső a bővítéshez szükséges források összegyűjtéséhez hozta létre 1989-ben akkor még Tumor-Leukémiás Gyermekekért Alapítvány néven ezt az intézményt. A modell sikeres volt, és az Ambulancia épülete felépült, sőt azóta az alapítvány révén bővült is. 5 évvel ezelőtt két további emeletet építettek fel, ahol rehabilitációs tornaterem és úgynevezett baba-mama szobák is kialakításra kerültek. Csak az érdekesség kedvéért emlitem, hogy annak idején Prof. Dr. Schuler Dezső, az Alapítvány jelenlegi elnöke harcolta ki Polcz Alaine pszichológussal együtt, hogy az akkori szokásokkal szemben az országban elsőként a beteg gyermekek mellett szüleik is folyamatosan ott lehessenek, nem csak napi 2 órás látogatások erejéig. Az Őrzők Alapítvány azóta is mindent megtesz azért, hogy a gyermekek megfelelő otthonos környezetben, a legmodernebb eszközök alkalmazásával gyógyulhassanak a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán, ahol a magyarországi daganatos és leukémiás gyermekek felét kezelik.

 

Mit tartasz az Őrzők Alapítvány történetében az eddigi legnagyobb sikernek?

batorsagprobakonyv.pngAzt hiszem, nagyon ritka manapság, hogy egy alapítvány ilyen hosszú időn keresztül és ilyen eredményeket elérve működjön. Ez alatt a huszonöt év alatt több tízezer gyerek fordult meg klinikánkon és került egyúttal közvetett, vagy közvetlen kapcsolatba az Őrzők Alapítvánnyal. Az országban elsőként 1994-ben modern felszereléssel ellátott baba-mamaszobákat alakítottunk ki. Ennek köszönhetően a gyerekek szüleikkel maradhatnak a kezelések alatt is, és ez nagy mértékben hozzásegíti őket a gyógyuláshoz.

Szeretnék megosztani egy olyan sikert, amelyet már én is személyesen élhettem át mint az Őrzők Alapítvány munkatársa. Egy gyógyulásban lévő daganatos kisfiú édesanyja, Borszékiné dr. Cserháti Erika kezdeményezésére (aki alapítványunk önkéntese is egyben), a 2012-es év végén kiadtunk egy mesekönyvet A Bátorságpróba címmel. A könyv orvosok, pszichológusok, nővérek szakmai hozzájárulásának, és a gyermekek körében méltán ismert Bartos Erika meseíró, és illusztrátor áldozatos munkájának köszönhetően készülhetett el. A meséken keresztül a gyermekek megismerhetik, hogy milyen vizsgálatok, kezelések, illetve beavatkozások várhatnak rájuk a gyógyuláshoz vezető úton. Az ország összes daganatos és leukémiás gyermeke ingyenesen kapja kézhez ezt a könyvet. Úgy gondolom, hogy nincs nagyobb sikertörténet annál, amikor a gyerekek erőt és bátorságot merítenek ezekből a kedves történetekből, amint rádöbennek, hogy ők a mesekönyv hősei.

 

Mesélj el egy-két olyan élményt, történetet, amely miatt igazán megéri ezt a munkát végezni. Mik azok az események, amikor egyértelmű sikerről beszélhettek és érzitek, hogy "na ezért érdemes itt dolgozni"?

Nap mint nap történik valami olyan dolog, ami miatt tudom, hogy semmire nem cserélném ezt a munkát. A mosoly a gyerekek arcán, egy-egy megosztott - néha vidám, néha kicsit szomorúbb - történet, a gyakran elhangzó “Ezt neked csináltam” szavak, mind olyan élmények, amelyek reggel erőt adnak egy új nap elkezdéséhez. Mert igen, vannak nehezebb napok is; nyilván nem könnyű látni, ha alkalmanként egyik másik gyerek állapota romlik, de bátran állítom, hogy sokkal több a pozitív élmény.

Alapítványunk elnöke (Prof. Dr. Schuler Dezső) és alelnöke (Dr. Hauser Péter) is gyermekonkológusuk, akik a Klinikán részt vesznek a napi betegellátásban; ezért egyrészről a sikert a meggyógyult gyermek jelenti. Legalábbis így gondolkoztam, amikor idekerültem. Most azonban már látom, hogy ennél sokkal többet tűzött ki célul az Őrzők Alapítvány, és a mennyiség mellett valóban a minőségre is nagy hangsúlyt fektet. A lehető legjobb, igazán gyerekbarát környezetet kívánja nyújtani a gyógyulók számára. Öröm volt például látni a mosolyt a gyerekek arcán, amikor meglátták az új, Magyar népmesés mesefigurákkal díszített átvezetőfolyosót, mely szintén az Alapítvány révén jött létre.

 

A segítő szakma sok szépséget rejteget, de emellett bizony gyakran elég megterhelő is lehet. Segítő szakemberként neked mi jelenti a legnehezebb feladatot?

Nehézségnek nem hívnám. Gyakran kapom magam azon, hogy a munka végeztével, otthon is azon gondolkozom, hogy vajon mi lehet a gyerekekkel, mit csinálnak most, megviselte–e a kezelés őket, de egyelőre nem érzem, hogy ez bármiféle megterhelést jelentene. Az lehet, hogy később, ha nekem is saját családom lesz és több egyéb tennivalóm, akkor jobban magam mögött kell hagyni az ottani problémákat és történeteket, amikor hazamegyek a Klinikáról.

 

Milyen aktuális projektjeitek, rendezvényeitek, kampányaitok vannak jelenleg?

Jelenlegi legnagyobb projektünk az Egynapos Osztály létrehozása, és az ehhez társuló országosszintű rajzpályázatunk („Milyen a menő kórterem?“). Az osztály kialakításával reményeink szerint a gyermekek egy nem hagyományosnak mondható kórteremben kapják meg a szükséges kezelést, és az estét már otthon tölthetik a családjukkal. Az osztály megtervezését segítő rajzpályázatunkra pedig október 31-ig várjuk az alkotásokat "Egy kórterem is lehet menő!" címmel 6 és 14 év közötti gyermekektől. A zsűri elbírálása alapján a beküldők között értékes nyereményeket osztunk ki. Az elbíráló bizottság elnökének Bartos Erika, gyerekkönyv-illusztrátort kértük fel.

 

Hogyan lehet támogatni az Őrzők Alapítvány működését?

Alapítványunk támogatására több mód is lehetséges: közvetlen banki átutalás (OTP: 11709002-20065829), online bankkártyás adományozás weboldalunkon keresztül, telefonos adományozó vonal (13600/36), amely 250 Ft-ot jelent hívásonként,  mindemellett pedig adott projektjeinkhez konkrét tárgyadományokat is elfogadunk, illetve  mindig örülünk önkéntesek jelentkezésének is. Alapitványunkról az olvasók bővebben is tájékozódhatnak weboldalunkon és facebook-oldalunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr845383746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása