Nemzetközi sztárpszichológusokkal újít a Pszinapszis

2014. március 30. - Juhász Dániel

Április 4-én indul a Pszinapszis, amely Európa legnagyobb diákok által szervezett pszichológiai konferenciája. A korábbi években már megszokott színvonalas programok mellett idén egy igazi nagyágyú is tiszteletét teszi a rendezvényen, a híres stanfordi börtönkísérlet kapcsán világhírűvé vált Dr. Philip Zimbardo látogat el hozzánk, aki mellesleg az általunk is nemrég bemutatott Hősök Tere kezdeményezésben is részt vesz. A színes kínálatban egyaránt szerepelnek előadások, workshopok, kulturális események a 3-4000 fős rendezvényen, és népszerű szakemberekkel is lehetőség nyílik találkozni. A XVIII. Pszinapszis a mindennapjainkban viselt "álarcaink" témáját járja körül. Nyúl Boglárka főszervezővel készítettünk interjút.

Szinte hihetetlen, hogy idén már a 18. Pszinapszisról beszélhetünk. Honnan indult ez az egész, és hogyan vált hazánk legnagyobb pszichológiai rendezvényévé?

Pár lelkes ELTE-s hallgató tizennyolc évvel ezelőtt egy pszichológiai témájú előadássorozatot kezdeményezett, hogy ne csak az órákon találkozzanak a pszichológiával. Az esemény eleinte kb. 100 főt vonzott be, de mára jócskán kinőtte ezt a szerepet, a három nap alatt 3-4000-en látogatnak el hozzánk, akiket nemcsak szakmabeliek alkotnak, hanem pszichológia iránt érdeklődő laikusok is. Nem csupán látogatói, de szervezői körünk is bővült az évek során. Az ELTE-ről indult rendezvény mára már a Pázmány, Károli és BME számos karáról is segítőket tudhat magáénak. Összesen mintegy 69 önkéntes hallgató munkálkodik 9 hónapon át azért, hogy a lehető legszínvonalasabb programok várják a látogatókat. A Pszinapszis jogi és infrastrukturális hátterét pedig a Pszichodiák Alapítvány biztosítja.

pszin_2014_plakat1.jpg

Kezdetben nem volt sok vetélytársatok, de manapság  számos előadássorozat, workshop, rendezvény létezik a témában. Mi az, amiben a Pszinapszis különleges tudott maradni?

A Pszinapszis Európában a legnagyobb önkéntes diákok által szervezett szakmai rendezvény. Mindamellett, hogy a szakma legnagyobbjai adnak elő nálunk, számtalan kuturális programmal is készülünk, amelyeknek egy része a pszichológiát az előadásokhoz képest kevésbé frontálisan, a mindennapokra jellemzőbben vonultatja fel. Gondolok itt például az életmesékre, ahol olyan emberek mesélnek életükről, akikkel szemben sztereotípiáink, előítéleteink szoktak lenni, akiknek az életét érdekes lehet megismerni. Ehhez a programhoz hasonló élőkönyvtárunk is, amely mind a három nap alatt elérhető lesz. Itt az embereket a könyvekhez hasonlóan „kölcsönözhetjük ki”, és beszélgethetünk velük. Számtalan Civil szervezet is képviselteti magát rendezvényünkön. Az ő munkájukat szintén áthatja nap mint nap a pszichológia.

Felsorolnál néhány olyan előadót, akiknek az esetében a legnagyobb érdeklődésre számítotok?

Számos „törzselőadónk” látható idei rendezvényünkön is. Többek között Mérő László fog a mémek pszichológiájáról beszélni a nyitóelőadáson, Bányai Éva a módosult tudatállapotokról, Bereczkei Tamás a macchiavellizmusról ad elő nekünk, Vekerdy Tamás a nevelés különböző divatjairól, Pál Ferenc pedig az önmagunkhoz való viszonyról. Lénárt Ágota a csapatsportok pszichológiáját veszi górcső alá, Hevesi Krisztina a szexuálpszichológiát, Zacher Gábor pedig a designerdrogokat mutatja be nekünk, illetve Tari Annamária, Almási Kitti és Pléh Csaba is tiszteletét teszi nálunk. Mind fantasztikus előadók, nagyon izgalmas témákkal. Mindemellett úgy gondoljuk, hogy a legnagyobb érdeklődést Philip G. Zimbardo professzor vasárnap esti előadása fogja kiváltani, aki, amellett, hogy a világhírű stanfordi börtönkísérlet kitalálója, a nem rég indult Hősök Tere kezdeményezés arca is. A hősiesség és a gonoszság maszkjairól fog beszélni. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy idén őt is előadóink között tudhatjuk.

A Pszinapszisnak mindig is fontos jellemzője volt az interaktivitás, és az olyan programok, ahol a látogatóknak önismereti élményekben is részük lehet. Milyen lehetőségek lesznek erre idén?

Mint minden évben, idén is lehetőségük lesz vendégeinknek különféle pszichológiai és terápiás módszerek kipróbálására kiscsoportos műhelyfoglalkozásainknak köszönhetően. Felmérethetik hipnábilitásukat, kipróbálhatják a zeneterápiát, meseterápiát, autogén tréninget, pszichodrámát, művészetterápiát, vagy jobban megismerhetik a börtöntetoválások világát. Lesz műhely, amely résztvevőit az asszertív kommunikáció alapjaival ismerteti meg, olyan, ami a párkapcsolatokkal foglalkozik vagy éppen a coachinggal. Mindezek persze csak töredékei azoknak a workshopoknak, amiket látogatóinknak kínálunk a három nap alatt.

Nyul_boglarka_1.jpg

A Pszinapszis évről-évre valamilyen speciális tematikát jár körül. Idén mire esett a választás és miért? Mi a célotok ezzel?

A célunk, hogy a rendezvény változatos tudjon maradni, minden évben más-más témakört járjon körül. A XVIII. Pszinapszis a Láthatatlan álarcok témaja köré szerveződik. Amikor közösen gondolkodtunk a szervezőkkel erről a témáról, arra jutottunk, hogy álarcokat mindenki visel. Ha magunkba nézünk, belátjuk: életünk minden területét áthatják ezek az álarcok. Legyen szó családról, barátokról, szerelemről, szexualitásról vagy munkáról, mindig tudjuk, melyikhez nyúljunk. Talán annyira természetessé vált, hogy velünk vannak, hogy már észre sem vesszük őket. Idén arra buzdítjuk vendégeinket, hogy egy pillanatra engedjük le az álarcot, lessünk be mögé, lássuk meg, mit rejtenek a kulisszák, mit rejtünk mi magunk! Talán ennél nehezebb feladat nincs is, mint tiszta tökéletlen valónkban magunkra nézni úgy, hogy nincsen semmi, ami elkendőzze az igazságot. Ki tudja, az is lehet, hogy tetszeni fog, amit találunk. Előadásaink és műhelyeink mind-mind ezt a témát járják körül és segítik az érdeklődőket abban, hogy közelebb kerüljenek saját maguk és álarcaik megismeréséhez.

Mi az, amit ki tudnál emelni a sokszínű kulturális és civil programok közül? Számíthatunk-e idén valami újdonságra ezen a téren?

A Civil utcánkban többek között jelen lesznek a következők: Big Five Akadémia, ÉFOÉSZ, ELTE Kortárssegítő csoport, Hősök Tere, HuMánia, Menhely Alapítvány, Szimpozion Egyesület. A Relax szobában hangfürdővel és különböző masszázsokkal várjuk megfáradt látogatóinkat. Azok, akik aktív kikapcsolódásra vágynak, ellátogathatnak az élménygyűjtőbe, akik pedig magukat akarják jobban megismerni rajzelemzésen, illetve IQ felmérésen vehetnek részt. Kiállításunk, mely szintén a Láthatatlan álarcok címet viseli, a rendezvény egésze alatt megtekinthető. Ezen kívül az előadások közötti szünetekben és esténként fellépőink fogják a látogatókat szórakoztatni, koncertekkel, táncházakkal és előadásokkal.

Milyen árban lehet jegyet vásárolni? Milyen elérhetőségeken lehet további információt szerezni a rendezvényről?

Mint minden évben, idén is van lehetőség előzetes jegyváltásra az ELTE Izabella utcai épületében. A napi belépők diákoknak és nyugdíjasoknak 1800-2300 Ft, felnőtteknek 2500-3000 Ft között mozognak attól függően, hogy előzetesen vagy helyszínen váltják meg, illetve, hogy melyik napra. A bérlet diákoknak és nyugdíjasoknak elővételesen 4500 Ft, felnőtteknek 6300, míg ugyanezek a helyszínen 5300 és 7300 Ft-ba kerülnek. További információkat weboldalunkon vagy Facebook oldalunkon lehet szerezni.

--- Tetszik? Akkor kövess minket a facebookon is! ---

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr745885836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.