Cellákba zárt szabadság: a börtönélet sajátosságai

2013. szeptember 02. - humánia

A börtön speciális, zárt közeg, ahol az uniformizáló, az individuális jellegzetességek megfosztására irányuló törekvések az elítéltek különleges informális hálózatának - pontosabban sajátos hierarchiarendszerének kialakulását idézik elő. A hely, ahol az autonómia, az önálló döntések meghozatalának képessége, vagyis a szabadság megteremtése válik a legfontosabb értékké. A rabhierarchia folyamatosan változó státuszpiramisában a fogvatartottak az egymás közötti viszonyok elemzésével, a társak folyamatos monitorozásával próbálnak naprakészekké válni, ugyanis az út a „szabadsághoz” legtöbbször a társak elismerésén, támogatásán, a megfelelő csoporthoz tartozáson keresztül vezet, ahogy az egyéniség, az individualitás hangsúlyozása is a társakhoz képest fogalmazódik meg.  A börtön tehát az egyik olyan közeg, ahol különösen fontossá válik a társas összehasonlítás szociálpszichológiai fogalma.

Bár minden egyén „egyedüli példány”, aki kizárólag saját életsors-személyiség-képesség kombinációjában és ebben az értelemben csak saját élete perspektívájában ítélhető meg és értékelhető, a saját magunkról alkotott kép megalkotásához szükséges a társak jelenléte is. Önreprezentációnk részben társas képződmény.

A társas összehasonlítás elméletét elsőként Leonard Festinger fogalmazta meg 1954-ben; ennek lényege, hogy a boldoguláshoz is elengedhetetlen és minél pontosabb énmeghatározás érdekében erős késztetés létezik bennünk saját véleményünk és képességeink folyamatos értékelésére, felülvizsgálatára. Erre a „fizikális” világ sokszor nem ad elég támpontot, sokszor nem érhető el objektív mérce. Ilyenkor a társas összehasonlítás – sokszor nem tudatos, automatikusan zajló - eszközeit alkalmazzuk, hogy levonhassuk a saját relatív élethelyzetünkre vonatkozó következtetéseket.

bortonracs.jpg

A pontosabb "énértékelés" érdekében leginkább a hozzánk hasonlókkal mérjük össze magunkat (ez tűnik ugyanis a leginformatívabbnak). Egyúttal keressük azokat az attribútumokat is, melyek másoktól megkülönböztetnek minket, így erősítve az egyediség érzését. Ez kétféleképpen történhet: felfelé hasonlítással, amikor valaki olyanhoz mérjük magunkat, aki bizonyos dimenziókban jobban teljesít nálunk, ösztönzőként hathat ránk, így segít abban, hogy többek, jobbak legyünk; illetve lefelé hasonlítással, amikor saját képességeinket ítélhetjük értékesebbnek nálunk rosszabbul teljesítő/alacsonyabb státuszban lévő társainkhoz képest. Ez utóbbi folyamatra „énkiemelésként” hivatkozik a szakirodalom. Az alacsony önértékelésű egyéneknél gyakrabban fordul elő, akiknél akár a "vakok között a félszemű a király" önfejlesztést gátló reagálásmódot is jelentheti. A társas összehasonlítás szabályai és funkciói nem csupán az egyének közötti, hanem a csoportok közötti összehasonlítás során is azonosan működnek. 

A fentiekből is kitűnik, hogy a társas összehasonlítás a csoportdinamika lényeges elemét jelenti, hiszen sokszor az egyének vagy a csoportok közötti versengés alapját adja, és így – a folyamatos státuszharc miatt – az erősen hierarchikus rendszerek szerves részét képezi.

A társas összehasonlítás szerepe a hierarchikus, „tudd, hogy hol a helyed típusú” rendszerekben – mint amilyen például a börtön –, jelentősen felerősödik, melyhez az is hozzájárul, hogy a zárt térben nem lehet a személyészlelés elől elzárkózni, vagyis inkább: nem lehet előle elmenekülni.

Untitled

Bár az utóbbi időben egyre több speciális körlet nyílik az intézetekben a státuszharcok miatt kialakuló erőszak csökkentése érdekében (ilyen pl. az erőszakmentes körlet, a védett, „pszichoszociális” körlet, a drogprevenciós részleg, vagy a gyógyító-nevelő csoport). Az átlagos körletekben azonban sokszor még mindig a normákat sértő, antiszociális értékrend mentén szerveződnek a közösségi erőviszonyok. Így azoknak, akik ide kerülnek, a civil életben formálódott énképe, önértékelése könnyen összeomolhat a rácsok mögött, hiszen itt alapvetően más normarendszernek kell megfelelni. Az egymásról kialakított reprezentációk folyamatos árnyalása kulcsinformációkkal szolgál egy-egy helyzet követelményeinek megértésében, a pillanatnyi erőviszonyok („csípésrend”), az elvárások, az üzletmenet… stb. felmérésében, a saját, a benti „szabályon kívüli szabályok” szerinti státusz meghatározásában.

Kattints ide és olvasd el Fiáth Titanilla börtönpszichológussal készült interjúnkat is!

A börtönben fontos a naprakészség, vagyis tisztában kell lenni nem csak a saját hiedelmekkel, hanem a mások fejében (legyen az zárkatárs vagy börtönőr) lejátszódó folyamatokkal is. Vagyis a társas összehasonlítás egyrészt az adott csoportban elvárt normák, viselkedések mélyebb megértését segíti elő és ezzel a sikeres adaptáció fontos eszközévé válik ebben a közegben, másrészt a presztízsversengések, a „brigádozások” sokszor az önmeghatározásról, az énkiemelésről, a személyes tér kiterjesztéséről, vagyis lényegében a szabadságról szólnak, még a rácsok mögött is.

De vajon hogyan zajlik mindez egy látszólag uniformizált közegben? Egyáltalán hogyan keletkeznek összehasonlítható különbségek egy intézményben, ahol a szabályok alapvetően az individuális törekvések erős korlátozását célozzák?

titakönyv.pngErre a kérdésre Fiáth Titanilla „Börtönkönyv” című írása például izgalmas, meglepő válaszokkal szolgál. A „pszichológus bőrbe bújt antropológus” a divattól a cellák dekorálásán át a börtönpletyka jelenségéig számos stratégiát említ, amellyel az elítéltek közvetíthetik egyediségüket, vagy ellenkezőleg - a hasonlóságok kiemelésével – kifejezhetik egy adott csoporthoz való tartozásukat, a börtönhierarchiában elfoglalt pozíciójukat, illetve manipulálhatják a szociális térképet. A becsempészett mobiltelefon, a filctollal írt „Hugo Boss” felirat a tyúklábmintán vagy éppen a rabruha fazonjának átformálása, az akvárium, a poszterek és a filctollal firkált ágynemű jelenléte az eredetileg tisztán funkcionális zárkában, vagy éppen a fogkrém, az alsó ágy birtoklása, a női elítéltek rövidre vágott haja mind-mind olyan szimbólumok, melyek az értékrendszerről, az identitásról, a státuszról, a vagyonosságról árulkodnak. Ezeknek sokszor képlékenyen alakuló, vagyis „aktuálisan helyes” és kizárólag a rácsok mögött értelmezhető jelentése szintén csak a társas összehasonlítás eszközeivel válik felismerhetővé.

A könyvben egyébként a rabok mindennapjairól olvashatunk még; hogyan élik meg az idő múlását, a szexualitást vagy éppen hogyan főznek, vagyis hogyan boldogulnak a börtön világában. Ha még nem olvastátok, akkor irány a könyvesbolt de legalábbis a következő Vírus Pszicho Est! Addig is jöjjön egy link, ahol némi kedvcsinálóként bele lehet olvasni a kötetbe:

http://www.hatterkiado.hu/sites/default/files/Bortonkonyv_beleolvasas_tord.pdf

Írta: Déri Gabriella

Fotók: anjamation (Flickr)

--- Tetszik? Akkor kövess minket a facebookon is! ---

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr955491171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.