Hétvégén mindenkinek a Pszinapszison a helye! Az idei téma: Évgyűrűink

2016. április 11. - humánia

Európa legnagyobb, kizárólag diákok által szervezett tudományos-kulturális rendezvénye idén is közös gondolkodásra hívja a pszichológia rejtelmei iránt érdeklődőket.  Az "évgyűrűink" alcím egyaránt utal a változásra, önismeretünk bővülésére, bölcsességünk elmélyülésére vagyis arra, hogy miként formálnak minket az évek, illetve az évek során felhalmozott tapasztalataink. Lelki évgyűrűi ráadásul nem csak nekünk, hanem másoknak, sőt kapcsolatainknak is vannak, amelyekkel szintén dolgunk lehet.

12321584_1039950582731849_5287038412867095879_n.jpg

A téma mindannyiunkat érint, ugyanis az elmúlás, újjáéledés, a folyamatok élménye időről-időre szembesít minket új helyzetekkel, ahogyan életünk különféle területein lezárunk és elkezdünk újabb és újabb szakaszokat. A múltba való visszatekintés általában érzékenyen érinti az embert, hiszen intenzív érzelmeket mozgósíthat, legyen szó akár pozitív, akár negatív élmények felidézéséről. A pszichológia tudománya pedig többek között arra hivatott, hogy a múlt ijesztő, félelmetes, fájdalmas emlékeit elfogadható és kezelhető jószágokká szelídítse, így segítve a megküzdést, az elengedést és a boldogulást.

Tovább

Hogyan bontakoztathatjuk ki gyermekeink képességeit?

Bármennyire is divatos manapság a gyermekek autonómiáját hangsúlyozni, nem szabad elfelejtenünk, hogy függő helyzetben élik életüket és leginkább szüleikkel való kapcsolataikban tudnak megfelelően fejlődni. A csecsemőkort jellemző, szinte 100%-os testi és lelki kiszolgáltatottság szépen fokozatosan csökkenni kezd, ahogy a gyermek cseperedik. Ideális esetben a felnőtté válás folyamata során önállósága fokozatosan növekszik, és ha minden jól megy, kompetens, sikeres, boldog felnőtt válik belőle. Ha igen, akkor az arra utal, hogy megfelelő támogatást kapott ahhoz, hogy elérje az újabb és újabb fejlődési stádiumokat, és megbirkózzon az ezekkel járó kihívásokkal. Egyedül ugyanis egyszerűen nem lenne rá képes.

kid_fly_and_skate.jpg

Szóval a felelősség nagy, és a gyermekek nevelése a szülők részéről folyamatos alkalmazkodást követel meg. A szülők és az utódot körülvevők dolga lelki értelemben leginkább az, hogy megfelelően rá tudjanak hangolódni a gyermek lelki működésére, és segítsék kibontakoztatni a benne rejlő potenciált. A gyermekeket nem kell különösebben fejleszteni vagy “edzeni”, hiszen fejlődnek - illetve inkább bontakoznak - ők maguktól, amennyiben megkapják az ehhez szükséges, személyre szabott támogatást. Nézzünk néhány dolgot, ami ebben segíthet.

Tovább

Hullámzó teljesítmény ≈ hullámzó figyelem?

A felnőtt- és gyermekkori figyelemproblémák esetén a kitartó figyelem gyengesége, a kontrollálhatatlan mozgékonyság a frontális lebeny hiányos működését jelzi, hiszen ez az agyterület segít minket abban, hogy fékezhessük magunkat. Figyelemhiányos állapotban homloklebeny lefagy a koncentrációt igénylő feladatoknál, így agyunk képtelen gátolni magát, nyugtalanná válik és a nem tud a feladatra fókuszálni.

A figyelem márpedig alapja valamennyi pszichikus működésünknek, így nehéz különválasztani a többi kognitív képességünktől. A figyelem az a terület, ahol a megismerő, valamint a viselkedésünket szervező rendszerek összekapcsolódnak. Mivel a minket érő környezeti ingerek csak egy bizonyos részét vagyunk képesek befogadni, így a figyelem, mint alapvető szelektáló folyamat teszi lehetővé, hogy hatékonyan, fókuszáltan tudjuk elvégezni feladatainkat.

figyelemhiany.jpg

Valószínűleg mindannyian tapasztaljuk minden egyes nap, hogy érzelmeink, és aktuális lelki állapotunk hatással van figyelmünkre. Ha csak arra gondolunk, hogy napközben mennyire érezzük magunkat hatékonynak, vagy egy fárasztó nap után milyen minőségben tudunk figyelni a környezetünkre. Nem is beszélve arról, ha szomorúak riadtak vagyun vagy szorongás kerít hatalmába minket.

Tovább

Ki dönt a döntéseinkről? A KAPSZLI-n megtudhatjuk

Amikor nem értjük, hogy miért visel meg, amikor főnökünk kiabál a munkatársunkkal, amikor inkább elkerüljük a veszekedést a párunkkal, vagy amikor nem merjük felemelni a hangunkat egy számunkra fontos ügyben, felmerülhet bennünk a kérdés: Mi határozza meg, hogy ilyenek vagyunk? Vajon a múltunk vagy saját döntéseink határozzák meg életünk történéseit? A sorsunk rabjai vagyunk, vagy képesek vagyunk széttörni a rácsokat, és kiszabadulva a béklyóból autonóm döntéseket hozni? A márciusban megrendezésre kerülő KAPSZLI Szakmai Napok témája ezúttal "sorsmintáink" lesznek.

kapszli3.jpg

Az elmúlt időkben a világ egyre inkább abba az irányba halad, hogy (egyszer majd) mindenki számára biztosítsa a szabadság egyre nagyobb megtapasztalását, hogy minden embernek ugyanolyan jogai legyenek, és hogy ezt mindenki önmegvalósítása szolgálatába állíthassa. Így amikor egy elfogadóbb társadalom irányába kezdünk el haladni, és mégis „bezárva” érezzük magunkat, felmerülhet bennünk: miért? Lehetséges, hogy azért, mert múltbeli tapasztalataink meghatározzák gondolatainkat, érzéseinket és viselkedésünket: a méhen belül ért ingerek, a gyermekkori élmények, családunk értékrendje, élete és attitűdje például biztosan hatással van ránk. Ha ezek a korai tapasztalatok ilyen erősen befolyásolnak minket, akkor vajon mi irányítjuk az életünket?

Eric Berne, a játszmaelmélet megalkotója, Sorskönyv című művében azt írja, hogy a személyiség autonómiája annál nagyobb, minél pontosabban látja az ember, hogy mely gondolata, érzése, attitűdje az, amely saját, felnőtt megtapasztalásának része és következménye. Szerinte akkor lehetünk saját magunk urai, ha tudjuk, hogy mit vettünk át mások mintáiból, és mi az, ami a saját konstrukciónk eredménye. Ezáltal azt is meg tudjuk állapítani, hogy melyek azok a késztetéseink, amik már sem nem hasznosak, sem nem ésszerűek, csupán impulzusvezérelten, automatikusan alakulnak ki bennünk. Ahhoz, hogy minél többször saját, önálló döntéseket tudjunk hozni, hasznos lehet elmenni a rendezvényre és meghallgatni, hogy a hazai pszichológus szakma különböző szakemberei miként látják ezt a kérdést.

Tovább

Inkubátorház indult tanácsadóknak Budapesten!

Végre eljött a nagy pillanat és a start-up forradalom elérte a segítő szakmákat is. Miután egyre több inkubátor projekt indul, illetőleg "inkubátor ház" nyílik mostanában a versenyszférába betörni kívánó elsősorban IT/tech vállalkozásoknak, mostmár a humán vállalkozók számára is elérhetővé válhat egy ilyen jellegű segítség. A Human HUB célja, hogy ötvözze a segítő területeken működő szakemberek és vállalkozók szakértelmét az új generációs tanácsadók modern szemléletével, lelkesedésével és kreativitásával.

csibek.jpg

Az induló humán projekteket olyan szolgáltatásokkal kívánják támogatni és kiegészíteni, amelyeket a gyógypedagógiai, pszichológiai, pedagógiai vagy bölcsészkarokon biztosan senki sem tanulhatott meg, holott a szakmában való érvényesüléshez elengedhetetlenek lennének. Ezek közé tartozik például a marketing, a gazdasági és vállalkozási ismeretek vagy éppen a gyakorlati tapasztalat hiányosságaiból felmerülő számos kérdéskör (például szupervízió nélkül semmilyen segítő szakmában sem javallott elindulni). Éppen ezért a Human HUB-nál fogták magukat és a tanácsadó szakma legkülönbözőbb területeiről gyűjtöttek össze olyan szakembereket, akik tanácsaikkal, egyedi projektekhez illeszkedő, személyreszabott segítséget tudnak nyújtani.

A Human HUB tagja bárki lehet, aki összerak egy pályázatot, amelyben röviden ismerteti projektjét, majd ezután pályázata a szakmai csoportosulás részéről kedvező elbírálásban részesül. Ezzel kapcsolatban weboldalukon a következő áll: 

"Olyan projektek ötletgazdáit és életrekeltőit várjuk , akik az egyén és/vagy a társadalom életminőségének javításáért, lelki egyensúlyának fenntartásáért dolgoznak. A pályázóink köre lehet bármilyen humán segítő szakmából érkező szakember (bölcsészet, pedagógia, pszichológia, gyógypedagógia. társadalomtudományi, szociális területről)."

Tovább

Mi van a képességeinken túl? - a pályaválasztás mélylélektana

Lélektani értelemben a felnőtté válás utolsó lépcsőfoka az identitás, azon belül pedig a szakmai identitás kialakulása, amely ideális esetben fiatal felnőttkorban kristályosodik ki és szilárdul meg. Az ugyanis, hogy milyen szakmát, hivatást vagy munkahelyet választunk nem csak attól függ, hogy milyen képességeink, képzettségünk és vágyaink vannak, hanem attól is, hogy mennyire ismerjük saját magunkat, személyiségünk milyen egyedi jellemzőkkel rendelkezik, és milyen tudattalan folyamatok befolyásolják döntéseinket.

woman-wearing-two-different-shoes.jpg

Az identitásképződés egy egész gyermek- és kamaszkorunkat végigkísérő jelenségnek, az úgynevezett individuáció folyamatának eredménye. Ez tulajdonképpen a gyermekkori családunktól független, egyedi, minden értelemben felnőtt személyiségünk kialakulásának utolsó fázisa. Egy olyan bizonytalanságokkal teli időszak minden ember életében, amelyre Erik H. Erikson - a fejlődéspszichológia egyik legmeghatározóbb elméletalkotója - úgy hivatkozik, mint egy lélektani krízisre, amelynek központi kérdése a következő:

ki vagyok én, és mi lehet belőlem?

Általában a fiatalok úgy próbálnak megküzdeni a dilemmával, hogy különböző szerepekben próbálják ki magukat, és kísérleteznek azokkal, hiszen muszáj valamilyen saját élményt, tapasztalatot gyűjteniük a különféle, számukra éppen érdekes tevékenységekről. Azt azonban, hogy végül milyen dolgok felé orientálódik és köteleződik el valaki, számos tényező befolyásolja. A folyamatra biztosan hatással vannak a személy korábbi tapasztalatai, önmagáról és képességeiről alkotott képe, önértékelése, a családjában látott minták, környezetének elvárásai, illetve értékrendje, és a számára fontos személyek befolyása is. Mindezek viharában elképesztően nehéz feladat bölcsen, egész életünkre szóló pályaválasztási döntéseket hozni, és arra a bizonyos “belső hangra” figyelni, amely talán a legfontosabb lenne. Nem véletlen a mostanában oly divatos gyakorlat, miszerint sokan ebben az időszakban külföldre mennek egy kis időre világot látni, “lesz, ami lesz” alapon. Ilyenkor nem csak fizikai, hanem lelki értelemben is olyan utazáson vesznek részt, amely sokat segíthet a megfelelő elhatározások megszületésében az új tapasztalatok megélése mentén.

Tovább

Min múlik az, hogy kivé válunk?

Bio, pszicho, szocio. Ezt a három szót érdemes az agyunkba vésnünk arra az esetre, ha szeretnénk megtalálni a sokat emlegetett, klasszikus kérdésre a választ. Vajon hogyan alakul ki személyiségünk, és min múlik az, hogy kivé válunk?

kid_to_adult_1.jpg

A pszichológia történelme során rengeteg különböző válasz született, és az újabbnál-újabb megközelítések nagy odaadással próbáltak rácáfolni a korábbiakra. John B. Watson például biztosan nem szűkölködött önbizalomban, amikor jóval korábban, még a XX. század elején kijelentette a következőt:

“Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok.”

Merész elképzelés, nem? Minden bizonnyal az, de közben mégis benne rejlik a valóság egy fontos szelete. Gyermekeink nevelésének, illetve személyiségük fejlődésének lényeges eleme az érzelmi alapú kondicionálás, vagyis a folyamatos visszacsatolás, amely megerősítéssel vagy éppen helyreigazítással befolyásolja a későbbi viselkedést. A dicséret például pozitív érzelmeket, örömöt vált ki a gyermekben, míg a számonkérő, negatív kritika, önvizsgálathaz, bűntudathoz, nem megfelelő szülői hozzáállás esetében pedig szégyenérzéshez vezet. Az viszont legalább ugyanilyen biztos, hogy megfelelő rátermettség, érdeklődés és motiváció nélkül lehetetlen lenne végrehajtani a fenti kijelentésben szereplő vállalkozást. Úgy tűnik, hogy nem lehet bárkiből kiváló menedzser, ügyvéd, taxisofőr vagy orvos.

Tovább

Szülővé tett gyerekek: válás és parentifikáció

Sok családban előfordul, hogy a szülők egy idő után úgy döntenek, hogy külön folytatják az életüket. Ideális esetben megegyeznek és kulturáltan elválnak. Amennyiben a házasságban gyermek is született, a szülők életük végéig, kimondatlanul is össze lesznek kötve a gyerekért vállalt felelősség miatt. A válás nem feltétlenül rossz dolog, hiszen olyan esetekben, amikor a házasság nem működik, és csak folyamatos feszültséget generál, akár még előnyösebb is lehet új életet kezdeni. Mint minden családi változásnak, a válásnak is jelentős következményei vannak a gyermekek lelki világában, akár akarjuk, akár nem. 

valas.jpg

A válás mindenkit megvisel. A gyerekek általában sajnos elég rosszul viselik, hogy az addig kialakult dolgok és megszokott életük örökre megváltozik. Ez az érzés ahhoz hasonlít leginkább, mint amikor egy gyász folyamatát éljük át. Ez nem meglepő,

hiszen a gyermeknek ilyenkor valóban gyászolnia kell, nem mást, mint szülei addig megkérdőjelezhetetlen és biztonságot jelentő kapcsolatát.

A gyerekek az új helyzetben óhatatlanul is ritkábban fogják látni az egyik szülőt, mint ahogy azt korábban megszokták. A veszteség élményét ráadásul sok esetben a bűntudat érzése is súlyosbítja, hiszen hajlamosak úgy érezni, hogy ők tehetnek arról, hogy szüleik viszonya megromlott, az ő esetleges rossz viselkedésük az okozója minden változásnak. Előfordulhat az is, hogy úgy érzik, a szülő, aki elmegy, már nem szereti őket, a jövőben nem bír egy fedél alatt élni velük. Egy gyermek számára ez az időszak rendkívül megterhelő lehet, amelyben fontos a megkülönböztetett figyelem és a segítség a szülők, és más felnőttek, szükség esetén szakemberek részéről.

Tovább

Mire jó a krízis?

Az életben előfordulnak néha olyan kihívások, amelyek meghaladják az erőnket. Megfigyelhető, hogy vannak, akik ugyanazokkal a helyzetekkel és problémákkal könnyebben boldogulnak, míg mások fájdalmas gyötrelmek közepette belebuknak. A pszichológia fontos kérdése, hogy vajon milyen testi-lelki tényezők, képességek vagy személyiségjegyek azok, amelyek a sikeres, adaptív - vagyis alkalmazkodó - lelki működést és megküzdést eredményezik. Jó lenne tudni, hiszen a segítségnyújtás és a lelki fejlődés ezek mentén tud igazán megvalósulni. Sok ilyet feltételezhetünk, de egy dolog biztosan nagy szerepet játszik: az önismeret. De mi van akkor, amikor „becsap a ménkű” egy-egy krízishelyzet formájában, és „szétesünk”?

lighthouse-in-storm.jpg

Önismeretünk lelki fejlődésünk velejárójaként bővül egész életünk során. Ez biztosítja számunkra, hogy a felmerülő kihívásokra egyre magabiztosabban és hatékonyabban tudjunk reagálni. Mindez egy olyan magunkra vonatkozó bölcsesség, amely különböző tapasztalataink megszerzése során beépül az énképünkbe, majd viselkedésünk, gondolkodásunk és reakcióink változásához vezet. Az önismeret bővülésével felkészültebbé, rugalmasabbá válunk, és ellenálló képességünk is megnő. Így fordulhat elő, hogy azok a helyzetek, amelyeket korábban krízisként éltünk meg, később már nem jelentenek akkora gondot, hiszen tapasztaltunk már hasonlót, és sikeresen túl is jutottunk rajta. A krízis olyan külső események által kiváltott kritikus állapot, amelyben lelki működésünk egyensúlya felborul. Ilyenkor tulajdonképpen a feje tetejére áll minden,

a megszokott életvitel megszakad, és a veszélyt jelentő helyzet megoldása válik az egyetlen központi kérdéssé a személy életében.

Életünkben vannak előre látható krízisek, például egy tudatos munkahelyváltás vagy gyermekeink kirepülése a családi fészekből, más esetben azonban váratlanul jön a csapás, mondjuk, egy elbocsátás, baleset, katasztrófa vagy egészségügyi kihívás formájában. Utóbbit balesetszerűsége okán általában akcidentális krízisnek nevezi a tudományos világ. Mindkét esetben emberpróbáló feladatról beszélhetünk, amely átmenetileg mindent felülír, és lelki működésünket is felforgatja.

Tovább

Miként gondolkoznak gyermekeink a szexről és a halálról?

Születésünkkel kezdődik életünk, onnantól kezdve pedig mindannyian a halál felé tartunk. A halál ténye legtöbbünket megrettent és félelemmel tölt el, ezért inkább nem foglalkozunk vele, és - többnyire tudattalanul, de sokszor tudatosan is - legátoljuk magunkban a halál közeledő tényének még a csíráját is. Úgy tűnik lelki békénk megóvása szempontjából szükséges, hogy omnipotens képet alakítsunk ki magunkban, ami megóv minket az elmúlással, sebezhetőséggel kapcsolatos szorongástól, valamint a szexualitáshoz kapcsolódóan is számos tabu létezik. De vajon mi lehet a gyerekek fejében mindezzel kapcsolatban?

question_2.jpg

A halállal, és a másik igen gyakori tabutémával, a testiséggel kapcsolatos szorongásoktól természetes módon próbáljuk megóvni gyermekeinket is, ami bizonyos szinten hasznos, de előfordul, hogy átesünk a ló túloldalára, és nem vesszük komolyan a gyerekek ezzel kapcsolatos kérdéseit, mert egész egyszerűen zavarba jövünk tőlük. Előfordul, hogy feltesznek egy kérdést, mi pedig elodázzuk a választ: “Majd, ha nagyobb leszel, elmondom! Kicsi vagy még ehhez!”

A gyerekek azonban rengeteget tudnak a világról, sokkal nagyobbak annál, mint amire méretbeli jellemzőikből következtethetnénk. Minden hiányzó részt az életkoruknak megfelelő tartalommal töltenek fel, hiszen magyarázatokra nekik is szükségük van, a magyarázatokat pedig nyilvánvalóan szüleiktől és más felnőttektől várják leginkább. A kisebbek mágikus, animisztikus – tulajdonképpen páratlanul kreatív – gondolatokkal vértezik fel magukat, hogy el tudják helyezni az életükben ezeket a ködös és bonyolult folyamatokat. Ezért van az, hogy a születésről azt gondolják például, hogy a gólya hozta őket, vagy azt, hogy korábban hópihék voltak, akik egyszerűen lehullottak a családba.

Amikor például esti mesét olvasunk nekik, mindig annyit és úgy értenek meg belőle, amilyen érzelmi és biológiai fejlődési szakaszban állnak, vagyis saját világképüknek, fantáziaviláguknak megfelelő magyarázatok kialakítására törekszenek.

Tovább