A Pszinapszis lényege, hogy mindenkit megszólít! - Interjú Garai Dóra főszervezővel

2017. április 17. - humánia

Amint már beszámoltunk róla, közeleg a XXI. Pszinapszis, Közép-Európa legnagyobb pszichológiai konferenciája, amit idén a szervezők egyszerűen csak a "pszichológia fesztiváljaként" aposztrofálnak. Az Április 21-23. között tartandó rendezvény 3 napja során közel 60 interaktív ismeretterjesztő előadás, 30 gyakorlati foglalkozás (workshop) és 40 kulturális program (kiállítás, koncert, színház, civil utca, kerekasztal beszélgetés, élő könyvtár, életmese, bűvész show, jóga, hangfürdő, slam poetry verseny, tánc) valósul meg. Az alábbiakban az idei főszervezővel, Garai Dórával készült interjúnkat olvashatják.

img_8543.jpg

Mit jelent számodra a Pszinapszis? Mi az, amit a legfőbb értékének tekintesz?

Természetesen számomra a Pszinapszis az az esemény, amit az idei évben a legjobban várok. Amit a Pszinapszis képvisel, az számomra egyedülálló, és nagyon fontos jelentéssel bír. Nem csupán azért, mert 4 éve már, hogy a szervezők között lehetek, hanem azért is, mert a saját szememmel láthattam, hogyan fejlődik évről-évre. Úgy vélem, hogy a Pszinapszis legfőbb értéke az, hogy megszólítja a látogatókat, akik lehetnek előadók, műhelytartók, laikusok, pszichológus hallgatók, sajtósok. Szóval mindenkinek tartogathat valamit, amit eltehet, akár egy életre. Emellett nagy értéknek tekintem azt is, hogy ennyi szakmai előadó, műhelytartó, szervezet és művész megtisztel minket azzal, hogy részt vállalnak a programban. A rendezvényt 80 önkéntes diák szervezi, mérhetetlen lelkesedéssel. Szerintem ők képezik a "Pszinapszis magját" leginkább.

Mi lesz az idei rendezvényben más vagy különleges, a korábbiakhoz képest?

Idén a szakmai program szekcióit megújítottuk, többek között külön témát kapott a munka- és szervezetpszichológia, így ha bárki specifikusan szeretne erről többet megtudni, most megteheti. Emellett rengeteg újdonsággal készülünk, mint például helyi szabadulószobával és véradással is. Az idei SlamPoetry is nagyon erős lesz, úgy vélem. A következő nemzedék kutatói pedig idén is pályázhattak, hogy előadhassanak. Újdonságképpen a szerencsés 8 jelölt poszterrel és előadással készül, amit reményeink szerint egy szakmai zsűri fog elbírálni.

Hány látogatót vártok idén? Összesen hány szakmai programra kerül sor a rendezvény során?

Ahogy az eddigi években is, idén is több ezer látogatóra számítunk. A szervezők 9 hónapon keresztül keményen dolgoztak, hogy a lehető legszínesebb programot állítsák össze a látogatók számára, így reméljük, hogy idén is sokaknak vonzó lesz ez a három nap. Én biztosan részt vennék sok előadáson, műhelyen, ha tehetném. Összesen 100 előadás és műhely várható, amit kiegészítenek a Teaházban tartott szakmai beszélgetések is.

Miért választottátok idén ezt a tematikát? Mi az aktualitása annak, hogy "porondon a valóság?"

Ezt a tematikát éppen az aktualitása miatt választottuk. Manapság a valóság előtérbe emelése, és vizsgálata nagyon is indokolt lehet. Nem csupán a tabuk feloldásáról van itt szó, hanem a realitás észleléséről, világunk rohamos fejlődéséről, pontosabban a virtuális valóságról vagy akár a pszichológia határairól. Ezért esett erre a választásunk. Érdekes, feltevés, hogy a valósághoz úgy juthatunk közel, hogy távolabbról szemléljük. Mi a porondra emeltük, ezzel egy kettősséget létrehozva, hogy elgondolkodjunk, mégis közelítsünk afelé, hogy megismerhető-e egyáltalán a valóság?

Melyik programokat várod leginkább?

Én nagyon várom a kerekasztal beszélgetéseket. Idén különösen érdekes témákkal készültünk. Ezen kívül nagyon várom Pál Ferenc, Hevesi Krisztina és Tari Annamária előadásait. Emellett nagyon kíváncsi vagyok Hesnára is, aki a Teaházban fog előadást tartani.

5.jpg

Mit tartasz a Pszinapszis legfőbb céljának és miket a legfőbb erősségeinek?

A Pszinapszis célja, hogy a pszichológia tudományát népszerűsítse. Egyaránt nyújt programot az érdeklődőknek és a szakmabelieknek is. Pályaorientációs útmutatást is adhat. Ezért találtuk ki középiskolás programunkat, aminek segítségével igyekszünk minél több középiskolás diákot elcsábítani a rendezvényre.

Legfőbb erőssége a csapatszellemben rejlik. Leírhatatlan élmény létrehozni egy ilyen eseményt, és minket, diákokat rendkívül motivál az, hogy az ötleteinket megpróbáljuk valósággá váltani. Idén úgy érzem, épp eléggé bátor csapattal dolgozhatok együtt, akik mernek változtatni. A változásra való készséget mindenképpen erősségként fogom fel, ha kívülről nagyobb macerának tűnik is.

Mi az, amit még kiemelnél az idei Pszinapszissal kapcsolatban?

Mindenképpen szeretnénk azt képviselni, hogy számunkra minden előadó fontos, épp ezért figyelünk arra, hogy előadóink és műhelytartóink minél szélesebb rétegét képviseljék a pszichológiának. Szeretném hangsúlyozni, hogy célunk a kerekasztal beszélgetésekkel a párbeszéd létrehozása, hiszen az is fontos, hogy minden nézetet bemutassunk. Ezen kívül az Élő Könyvtárra is felhívnám a figyelmet a párbeszéd kapcsán. Nem sokszor van alkalmunk arra, hogy tabuk nélkül beszélgessünk különböző emberekkel. Az élő könyvtár gyakorlatilag arról szól, hogy ki lehet kölcsönözni különböző élethelyzetben élő embereket, és beszélgetni lehet velük egy bizonyos ideig. A Könyveket mi hozzunk, a látogató pedig érdeklődése szerint választhat. Ezután nagyjából egy nyílt beszélgetés indul el köztük. Én személy szerint nagyon tisztelem ezt a lehetőséget, hiszen olyan betegségekről vagy akár élethelyzetről adódhat alkalom beszélgetni, ami akár sosem adatna meg egyébként. (pl. hajléktalan, Down-szindrómás, homoszexuálitás stb.).

További információ a rendezvényről itt:

A Pszinapszis weboldalána Facebookon és a XXI. Pszinapszis hivatalos Facebook eseményén.

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1912395723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.