Az idei Pszinpaszison belehallgattunk a nemzetközi szekció előadásaiba is. Ezek közül kedvencünk Littvay Levente témája volt, amely egyrészt szórakoztató ízelítőt adott az összeesküvés-elméletek furcsa természetéből, másrészt elgondolkodtató kérdéseket vetett fel, többek közt arról, hogy mi teheti fogékonnyá az embert a populista politikai propagandára.
Az amerikai bár és az éjjeli rádió mint kutatási anyag
Nem véletlen, hogy az előadást a nemzetközi szekcióban hallgathatták meg az érdeklődők: Littvay a CEU politikai viselkedéssel foglalkozó kutatócsoportjának (PolBeRG) tagjaként foglalkozik a témával, emellett hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, ahonnan tanulmányai, illetve sok személyes tapasztalat után sok válasszal, de sok kérdéssel is tért vissza azzal kapcsolatban, hogy az emberek hogyan gondolkodnak a politikáról, illetve tágabb értelemben véve a világ történéseiről.
A kutató elmondta, hogy a legjobb anyagot nem feltétlenül a kitöltött kérdőívek jelentik, hanem akár az, ha az ember egy hosszú éjszakai autóút közben, az éjfél utáni rádióműsor betelefonálóit hallgatva csodálkozik rá, hogy adott esetben milyen sajátos, a realitástól akár teljesen elrugaszkodott gondolatmenetek húzódhatnak meg az amerikai emberek politikai szélsőségessége mögött.
"Miközben a kutatásmódszertan iránt elkötelezett embernek tartom magam, többen mondták már, hogy néha úgy működöm, mint egy antropológus. Az Egyesült Államokban sok időt töltöttem azzal, hogy megpróbáltam megérteni egy nagyon konzervatív régió lakosainak gondolkodását. Ma már hiányolom ezeket a hosszas beszélgetéseket a helyi bárokban, mert abban az időben még lett volna válaszom rá, hogy emberek miért szavaznának olyasvalakire, mint Donald Trump." - mondta Littvay.
Az összeesküvés-elméletek tanulmányozásába Littvay részben azért fogott bele, mert lenyűgözőnek találta azt a gondolkodásmódot, amely az efféle értelmezések iránt fogékony embereket jellemzi. Ezek a sajátos, sokszor egészen elképesztő elméletek, illetve a hasonlóan extrém politikai gondolkodás pedig érdekes kapcsolódási pontokat és kutatási kérdéseket vet fel.
Az égből jövő mérgezés, az amerikai fejfájáságyú és az alufólia
Az összeesküvés-elméletek lényege leegyszerűsítve az, hogy bizonyos rendelkezésre álló információk alapján, egy adott jelenség magyarázatára megszületik egy olyan következtetés, amely sokszor nehezen egyeztethető össze a valósággal, és amely az emberekben mégis olyan meggyőződésé, hiedelemrendszerré szilárdulhat, melyet még a legracionálisabb érvekkel is nehéz lehet megingatni.
Sőt, egy kutatásban például azt találták, hogy emberek még egymást kizáró összeesküvés-elméleteket is vélhetnek egyaránt igaznak. Így előfordulhat, hogy valaki egyszerre valószínűsíti azt, hogy Diana hercegnő a királyi család által kitervelt merényletének esett áldozatul, illetve azt, hogy a hercegnő valójában még mindig életben van.
A hallgatóságot természetesen érdekelte, hogy Littvay milyen extrém elméletekkel találkozott kutatásai során. Volt szó például a gyíkemberekről, vagyis a David Icke nevéhez köthető összeesküvés-elméletről, mely szerint alakváltó, hüllőszerű humaoid űrlények tartják irányításuk alatt a Földet, akik emberi formában törnek politikai hatalomra.
Az is kiderült, hogy Honduras miniszterelnöke, José Manuel Zelaya, miután puccsot hajtottak végre ellene, és egy nagykövetségi szobában húzta meg magát, meg volt róla győződve, hogy azért gyötri fejfájás és álmatlanság, mert az amerikaiak mikrohullámú agymanipuláló gépekkel támadják őt a távolból. Hogy ez ellen védekezzen, irodájának minden ablakát alumínium-fóliával borította be.
Littvay kiemelte még a chemtrail néven elhíresült jelenséget, amely különösen kidolgozott és igen széles körben elterjedt teóriává nőtte ki magát. Ez az összeesküvés-elmélet arra a hiedelemre épül, hogy valamely hatalommal bíró csoport repülőgépek segítségével olyan vegyi anyagokat juttat a levegőbe, melyek alkalmasak arra, hogy befolyásolják az emberek viselkedését és/vagy egészségi állapotát, illetve más vélemények szerint az időjárást is.
Külön érdekesség, hogy a chemtrail összeesküvés-elmélete még a magyar Parlamentbe is begyűrűzött: 2012-ben a Jobbik egyik képviselője írásbeli kérdést nyújtott be az országgyűlés elnökének, „Meddig permetezik vegyszerekkel hazánk lakosságát, mint a csótányokat?” címmel.
Összeesküvés-elméletek és politika
Talán az említett példákból is látszik, hogy az összeesküvés-elméletek sok esetben összefonódnak a politika különböző szintjein zajló eseményekkel, illetve a hatalomhoz kapcsolódó témákkal. Az egyes szokatlan eseteken túl azonban Littvay abban látja a bemutatott kutatási téma aktualitását, hogy az elmúlt években az amerikai politikában évről évre fokozódó polarizálódás mellett Európa demokratikus országaira is egyre inkább jellemzővé vált a szélsőségek felé tartó politikai viselkedés – a polgárok és a tisztségviselők részéről egyaránt.
Megfigyelhető, hogy az együttműködést és párbeszédet kereső politikai felfogás helyét mindinkább átvette a harcias, konfliktuskereső attitűd. Arra is láthattunk példát, hogy egyes kormányellenes megmozdulások elvileg demokratikus államokban is egyre erőszakosabbá váltak. Mindemellett a jobb- és baloldal politikusaira is egyre jellemzőbb lett a populista kommunikáció.
De tulajdonképpen hogyan is kapcsolódnak az összeesküvés-elméletek a populista politikához?
A két említett jelenségnek több közös vonása van. Ilyen például, hogy mindkét narratíva leegyszerűsített magyarázatot ad bonyolult kérdésekre, konkrét okot tulajdonítva sokszor igen összetett történéseknek is. Emellett az összeesküvés-elméletekben, illetve populizmus eszközeivel élő politikusok kommunikációjában is sokszor jelenik meg egy igen éles ellenségkép, amely legtöbbször egy bizonyos, kisebb vagy nagyobb embercsoportot jelöl meg veszélyforrásként. Az ellenségképző retorika jellemzője továbbá, hogy nagy mértékű agressziót képes csatornázni, és a megnevezett emberek ellen irányítani.
Mindezek alapján az előadásban bemutatott kutatási projektben két főbb kérdést fogalmaztak meg. A kutatás egyik részében azt vizsgálták, hogy azok az emberek, akik hajalmosabbak hinni az összeesküvés-elméletekben, fogékonyabbak-e a szélsőséges és agresszív politikai megnyilvánulások iránt. E kapcsán kérdés volt még, hogy ez az összefüggés valamelyest függetlennek tekinthető-e a agresszivitás önmagában vett hatásától, avagy inkább tekinthető az agresszió a két jelenség közös magyarázó tényezőjének. A kutatás másik része pedig konkrétan a populista politikai nézetekkel való azonosulás, illetve az összeesküvés-elméletekben való hit kapcsolatára vonatkotott.
„Ugyan már, ez nem lehet igaz. Vagy mégis?”
Littvay elmondta, hogy a kutatás megtervezésekor figyelembe kellett venni mindazokat a sajátosságokat, amelyek az összeesküvés-elméletekkel való találkozás helyzetéhez kapcsolódhatnak.
„Ha az embereknek egy konkrét összeesküvés-elmélettel kapcsolatban tesszük fel azt a kérdést, hogy szerintük az igaz lehet-e, akkor nem mindegy, hogy valaki hallott-e már az adott elméletről vagy sem. Ha valaki még nem hallott róla, akkor az első reakciója az lesz, hogy nem tartja igaznak. Könnyen lehet, hogy harminc másodperc múlva már elkezd hinni benne, de addigra már megválaszolta a kérdést.”
Ez nem csupán a kutatási eredmény szempontjából jelenthet gondot, hanem felvet egy olyan etikai kérdést is, hogy nem okoznának-e az efféle kérdések egy olyan nem kívánt hatást, hogy bizonytalanságot keltve a kitöltőkben tovább gerjesztik az összeesküvés-elméletek terjedését. A kérdőívek megválasztásakor épp ezért igen körültekintően jártak el, ügyelve a megfogalmazások általánosabb jellegére és feltételes voltára.
Az előadó ehhez kapcsolódóan kiemelte, hogy mint oly sok jelenség, az összeesküvés-elméletek elfogadására való hajlam is egy skála mentén írható le, és ezen a skálán jó eséllyel érne el bárki egy kisebb-nagyobb értéket.
Az agresszió utat keres magának
Eredményként azt találták, hogy az agresszió önmagában véve is meghatározó tényező a radikális politikai viselkedés szempontjából, ugyanakkor az összeesküvés-elméletekben való hit önálló közvetítő faktorként is megállta a helyét: mérsékelt, de jelenlévő kapcsolatot mutatott az erőszakos politikai hozzáállással. Hasonlóképpen, az összeesküvés-elméletekre való nyitottság összefüggött a populista attitűddel való azonosulással.
Nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy az agresszió mértéke és az indulatkezelési képesség a legtöbb élethelyzetben meghatározza az ember viselkedését. Miért is lenne ez másképp abban az esetben, ha politikáról van szó?
Az már azonban árnyalhatja a képet, ha megpróbáljuk azonosítani, hogy az agresszió milyen felületeket találhat meg, mibe kapaszkodhat bele, és hogyan képes ezáltal alapvetően befolyásolni világnézetünket, hiedelmeinket, félelmeink konkrét tárgyát. Úgy tűnik, az összeesküvés-elméletek például alkalmasak erre.
Mert sok esetben nem is tudjuk megfogalmazni, hogy miért érzünk magunkban dühöt, hogy kihez vagy mihez köthető valójában régóta hordozott keserűségünk vagy szorongásunk – a valódi okok felismerése és megmunkálása pedig nem kis erőbefektetést igényelne. Egy ilyen állapotban pedig egyszerű utat kínálhat az, ha készen kapunk egy átfogó, mindent magyarázó elméletet arról, hogy kire kell haragudni. Ha ennek a haragnak ráadásul közösségteremtő ereje van, és a közös erő, a kontroll és a valahova tartozás érzését kelti, az igen vonzó lehet. Titkon pedig remélhetjük, hogy a gyíkemberekkel azért talán mégsem kell megharcolnunk ebben az életben.
A felhasznált képek forrása:
http://orig10.deviantart.net/673f/f/2013/216/3/5/nightvale_by_gnomeschool-d6gmx03.jpg
http://jason-herr.deviantart.com/art/Lizard-in-a-suit-268426133
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/80/94/76/809476dc6ff232d299a0b41233dae4a5.jpg
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/8/82/Bryan,_Judge_magazine,_1896.jpg
http://img13.deviantart.net/7a2b/i/2014/127/6/e/the_artist_s_aggression_by_rlphotographs-d74diua.jpg
