Min múlik az, hogy kivé válunk?

2015. november 29. - Juhász Dániel

Bio, pszicho, szocio. Ezt a három szót érdemes az agyunkba vésnünk arra az esetre, ha szeretnénk megtalálni a sokat emlegetett, klasszikus kérdésre a választ. Vajon hogyan alakul ki személyiségünk, és min múlik az, hogy kivé válunk?

kid_to_adult_1.jpg

A pszichológia történelme során rengeteg különböző válasz született, és az újabbnál-újabb megközelítések nagy odaadással próbáltak rácáfolni a korábbiakra. John B. Watson például biztosan nem szűkölködött önbizalomban, amikor jóval korábban, még a XX. század elején kijelentette a következőt:

“Adjatok nekem egy tucat egészséges, ép gyermeket s az általam megjelölt környezetet felnevelésükre, s garantálom, hogy bármelyiket véletlenszerűen kiválasztva olyan szakembert nevelek belőle, amilyet csak akartok.”

Merész elképzelés, nem? Minden bizonnyal az, de közben mégis benne rejlik a valóság egy fontos szelete. Gyermekeink nevelésének, illetve személyiségük fejlődésének lényeges eleme az érzelmi alapú kondicionálás, vagyis a folyamatos visszacsatolás, amely megerősítéssel vagy éppen helyreigazítással befolyásolja a későbbi viselkedést. A dicséret például pozitív érzelmeket, örömöt vált ki a gyermekben, míg a számonkérő, negatív kritika, önvizsgálathaz, bűntudathoz, nem megfelelő szülői hozzáállás esetében pedig szégyenérzéshez vezet. Az viszont legalább ugyanilyen biztos, hogy megfelelő rátermettség, érdeklődés és motiváció nélkül lehetetlen lenne végrehajtani a fenti kijelentésben szereplő vállalkozást. Úgy tűnik, hogy nem lehet bárkiből kiváló menedzser, ügyvéd, taxisofőr vagy orvos.

Érdekes példa a kondicionálásra Watson 9 hónapos kisérleti alanyán, a legendás kis Alberten végzett vizsgálata. A kondicionálás feltételezett mechanizmusának bizonyítása céljából a kisfiú elé helyeztek egy izgalmas fehér patkányt, amelyet ő igyekezett megtapintani. Azonban amikor éppen az állathoz nyúlt volna, a háta mögött hangos zajt csaptak egy acélrud és egy kalapács segítségével, amitől persze megijedt. Egy idő után azt figyelték meg, hogy a gyermek elsírta magát pusztán már a patkány látványától is, függetlenül attól, hogy volt-e kisérő zaj vagy sem.

 

A behaviorista nézőpont a kondicionáláson alapuló tanulásra, mint a környezet ingereire adott válaszra helyezi a hangsúlyt. Vannak azonban más megközelítések is, mint például a darwini alapokig visszanyúló biológiai elvű felfogás, amelynek lényege a genetikai meghatározottság. Eszerint a fejlődés okaként a biológiai érés van megjelölve, amely szintén egyfajta kódoltság mentén, nagyjából mindenkinél hasonló módon zajlik. Az öröklődés hívei nagy lelkesedéssel szokták példáként hozni elképzelésükre a temperamentum fogalmát, amely az ikerkutatások szerint valóban úgy tűnik, hogy jelentős mértékben öröklött lehet. Az is egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy számos, ma már jól körülhatárolható neurológiai háttérrel is rendelkező pszichiátriai betegség mögött szintén feltételezhetünk genetikailag meghatározott hajlamot (például depresszió, skizofrénia), de bizonyos elképzelések beszélnek például generációkon átívelő, továbbörökített traumákról is. Ez persze szerencsére egyáltalán nem jelenti azt, hogy ebből kifolyólag ezek a problémák leküzdhetetlenek lennének. De akkor most valóban jellemzően “hozott anyagból” dolgozunk vagy inkább az számít, amit tanulunk? Valószínűleg mindkettő, és úgy tűnik ezen kívül még más tényezők is legalább ilyen fontos szerepet játszanak.

seeds.jpg

Az úgynevezett konstruktivista megközelítést például a fejlődéslélektan egyik legjelentősebb úttörőjének, Jean Piaget-nek köszönhetjük. Megfigyelései óriási fordulatot hoztak a pszichológiában, ugyanis ő beszélt először arról, hogy az emberi fejlődés tapasztalathoz kötött sémáink folyamatos alakulásán keresztül zajlik. Vagy a sémáinkba illesztjük bele a környezetből származó tapasztalatokat, vagy a tapasztalatokhoz igazítjuk már meglévő gondolkodási és viselkedési sémáinkat. Egyszóval a gyermekek bizonyos értelemben maguk konstruálják meg saját valóságukat és személyiségük, gondolkodásuk is a környezettel való folyamatos kölcsönhatásnak köszönhetően fejlődik. Ezt egészítik ki nagyszerűen a modern pszichoanalitikus elméletek is, amelyek szerint a csecsemők személyisége, mintázatai, énképe, illetve későbbi viselkedését, érzelmi világát meghatározó tapasztalatai a gondozókkal való kapcsolatban szerveződnek, és nagyon fontos, hogy az adott gondozó milyen módon járul hozzá ehhez a folyamathoz. Utóbbi olyannyira hangsúlyos, hogy számos esetben a felnőttkori kötődési, párkapcsolati problémák, illetve akár súlyosabb személyiségzavarok hátterében is ennek hiányosságait feltételezik a kutatók.

A pszichológia fejlődésről alkotott képéhez természetesen ma már az egészség-, illetve a pozitív pszichológia is hozzáteszi a magáét, mégpedig a cikk elején már említett biopszichoszociális modell formájában, amely remekül foglalja össze a különféle irányzatok lényegét a következő módon:

személyiségünk és egészségünk alakulása genetikailag meghatározott hajlamaink, a minket érő környezeti ingerek, a nevelés és a tanulás különböző formái, illetve saját erőfeszítéseink kölcsönhatásainak az eredménye, amelyet kapcsolataink minősége, mintázata és jellege is nagyban befolyásol.

A pozitív pszichológia még azzal is megpróbálkozott, hogy számszerűsítse ezeket az arányokat az emberi boldogság forrásainak keresésekor. Azt találták, hogy a pozitív érzelmek átélésére való hajlamunk - amely jelentős összefüggést mutat boldogságunk szintjével - átlagosan 50%-ban génjeink által meghatározott, 10%-ban a környezetnek köszönhető, míg legalább 40%-ban saját, tudatos cselekedeteink és viselkedésünk eredményeképpen jön létre.

Mindez megerősíti azt, hogy a XXI. század pszichológiájának kompetens emberképe helyénvaló, hiszen azon alapszik, hogy aki kézbe veszi életének irányitását, fejleszti önismeretét, szembenéz pszichés elakadásaival, leküzdi azokat és a negatív körülmények okozta nehézségeket, illetve elfogadja magát és megtanul együttélni öröklött tulajdonságaival és hajlamaival is, annak valószínűleg semmi sem állhatja útját a boldogulás, illetve a boldogság felé vezető úton.

A cikk az Üzlet & Pszichológia magazin 2014/6. lapszámában jelent meg. 

Szerző: Juhász Dániel pszichológus

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr547532590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.