Szülővé tett gyerekek: válás és parentifikáció

2015. október 25. - Kirisits Bálint

Sok családban előfordul, hogy a szülők egy idő után úgy döntenek, hogy külön folytatják az életüket. Ideális esetben megegyeznek és kulturáltan elválnak. Amennyiben a házasságban gyermek is született, a szülők életük végéig, kimondatlanul is össze lesznek kötve a gyerekért vállalt felelősség miatt. A válás nem feltétlenül rossz dolog, hiszen olyan esetekben, amikor a házasság nem működik, és csak folyamatos feszültséget generál, akár még előnyösebb is lehet új életet kezdeni. Mint minden családi változásnak, a válásnak is jelentős következményei vannak a gyermekek lelki világában, akár akarjuk, akár nem. 

valas.jpg

A válás mindenkit megvisel. A gyerekek általában sajnos elég rosszul viselik, hogy az addig kialakult dolgok és megszokott életük örökre megváltozik. Ez az érzés ahhoz hasonlít leginkább, mint amikor egy gyász folyamatát éljük át. Ez nem meglepő,

hiszen a gyermeknek ilyenkor valóban gyászolnia kell, nem mást, mint szülei addig megkérdőjelezhetetlen és biztonságot jelentő kapcsolatát.

A gyerekek az új helyzetben óhatatlanul is ritkábban fogják látni az egyik szülőt, mint ahogy azt korábban megszokták. A veszteség élményét ráadásul sok esetben a bűntudat érzése is súlyosbítja, hiszen hajlamosak úgy érezni, hogy ők tehetnek arról, hogy szüleik viszonya megromlott, az ő esetleges rossz viselkedésük az okozója minden változásnak. Előfordulhat az is, hogy úgy érzik, a szülő, aki elmegy, már nem szereti őket, a jövőben nem bír egy fedél alatt élni velük. Egy gyermek számára ez az időszak rendkívül megterhelő lehet, amelyben fontos a megkülönböztetett figyelem és a segítség a szülők, és más felnőttek, szükség esetén szakemberek részéről.

Életkoronként változó lehet a gyerekek reakciója

Életkoronként változó, hogy miként élhetik meg ezt a helyzetet a gyerekek. Óvodás korban jellemzően szeparációs félelem jelentkezik. Számukra az egyik szülő “távozása” azt jelentheti, hogy a biztonság az egyik pillanatról a másikra megszűnhet. Előfordul, hogy a gyermek ilyenkor fokozottan igényli valamelyik szülő állandó jelenlétét: nehezebb az elválás reggelente az óvodában, vagy például este a lefektetésnél, fokozottabb szorongást élhet át, mint korábban, amikor még a szülők együtt voltak. A gyermek sokszor átmenetileg regresszióba esik, vagyis tulajdonképpen visszatér egy korábbi fejlődési fázisban mutatott viselkedéséhez. Amennyiben ez az állapot átmeneti, és nem tartós, normálisnak tekinthető. Azt sugallja, hogy a gyermeknek időre és lelki támogatásra van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a változást.

Kisiskolás korban a gyerekek már érettebben gondolkoznak, rájuk már kevésbé jellemző a szeparációs szorongás, sokkal inkább a szomorúság az, amit átélnek. A félelmeik már nem alaktalanok, hanem konkrét formát öltenek. Attól tartanak például, hogy idegenekhez kerülnek, vagy félnek, hogy nem kapnak enni. Ebben az életkorban nagyon intenzív a különvált szülő utáni vágyakozás. Nagyobb iskolás korban a düh az uralkodó reakció, de ők azok, akik a legérettebben kezelik a válás tényét, igénylik a válás körülményeivel kapcsolatos felvilágosítást is, amit érdemes befogadható módon elmondani nekik.

Serdülőkorban kezdik a gyerekek elsajátítani a felnőtt szerepeket, ezért rájuk nézve is legalább annyira kritikus hatást gyakorolhat a válás, mint a fejlődés korábbi szakaszaiban. Szükségük van arra, hogy a gyermeki és felnőtt szerepek közötti átjárásban biztonságos környezet vegye őket körül. Problémát jelenthet, hogy a korábban kialakult szülői kontroll megbomlik, és ezáltal a fiatal viselkedése parttalanná válhat. Éppen alakulóban lévő felnőttes viselkedése, vagy bontakozó szexuális élete kicsapongóvá válhat, és elképzelhető az is, hogy a jövőt negatívan látja, arra gondol, hogy ő sosem fog megnősülni, vagy sosem lesznek gyerekei.

Látható, hogy minden életkori szakasznak megvannak a maga jellegzetességei, az is elmondható azonban, hogy nem a válás ténye az, ami a kritikus pontokat jelenti, hanem az, hogy a szülők milyen módon oldják meg az egymás közötti konfliktusaikat. Összességében azonban lényeges, hogy nem az a legfontosabb, hogy

a szülők milyen hivatalos státuszban állnak egymással, hanem az, hogy képesek-e éretten viselkedni a gyermekeikkel és egymással.

kids_children_childhood_teddy_bear_road_way_path_walking_alone_lonely_forest_jungle_landscapes_nature_earth_1280x600.jpg

Szülővé tett gyerekek

A gyermekek számára az egyik legnehezebb helyzetet az okozza, amikor valamelyik szülő parentifikálja őket. A parentifikáció azt a helyzetet jelöli, amikor egy családban a gyermek a szülői alrendszer részévé válik. Megkülönböztetünk fizikai és érzelmi parentifikációt. A fizikai parentifikáció az, amikor egy gyermek szülői szerepeket lát el, például, amikor a szülők rábízzák az egyik testvér gondozását a másikra, vagy a gyerek az, akinek főznie, bevásárolnia kell.

Érzelmi parentifikáció általában olyankor fordul elő, amikor egy válást követően az egyik vagy mindkét szülő olyan bizalmi pozícióba helyezi a gyermeket, amely megterhelő a számára. Előfordul, hogy az egyik szülő olyan információkat oszt meg a másikról, ami érzelmileg teljesen szétszakítja a gyermeket. Számukra a szüleik egyaránt fontosak, ezért nagyon destruktív az, amikor olyan tudás birtokába jutnak a másik szülővel kapcsolatban, ami a korábban kialakított képhez viszonyítva negatív töltetű vagy nagyban eltérő. Sajnos sok szülő tudattalanul ugyan, de sokszor a gyermeket használja fel arra, hogy a másik szülő közelébe férkőzhessen. Ilyenkor a szülő szinte barátként kezeli a gyermekét, neki panaszolja el a másikkal kapcsolatos problémáit, és ez óhatatlanul is lojalitás-konfliktushoz vezet. Ez azt jelenti, hogy a gyermek választás elé kényszerül, holott számára teljesen természetes, hogy mindkét szülő ugyanolyan fontos. Ha meghallgatja és támogatja az egyik szülőt, akkor elárulja a másikat, és vice versa. Sokszor mindez arról szól, hogy a szülő megnyerje magának a gyermeket, hogy a saját oldalára állítsa, és elérje, hogy vele értsen egyet. 

A probléma az, hogy ez a fajta lojalitás-konfliktus bűntudathoz, ezen keresztül pedig, lelki zavarokhoz vezethet.

A családi védőháló válás után is megmaradhat

Rendkívül fontos, hogy a válást a szülők úgy oldják meg, hogy ne a gyermekük legyen a köztes csatorna, amin a mérhetetlen feszültségek átáramlanak. A szülők kötelessége válás esetén az, hogy gyermekeiket biztosítsák arról, hogy ettől még ugyanúgy szeretik őket, és továbbra is arra törekednek, hogy biztonságot nyújtsanak nekik. Ha mindezt nem képesek megtenni, akkor a gyermek biztonságérzete sérülhet, a családi védőháló, amely egészséges fejlődését támogatja elgyengülhet, és ennek komoly lelki következményei lehetnek. Ilyenkor érdemes lehet szakemberhez fordulni, aki megtámogatja a családot és a gyermeket a válás rögös, sokszor kilátástalan helyzetében.

Bognár, G., Telkes, J., (1994): A válás lélektana. Budapest: Haas és Singer Alapítvány

A cikk szerzője: Kirisits Bálint pszichológus

-------------------------------------------------------------------------------------------

Gyermekpszichológia sorozatunkban nem rég írtunk már a játék fontosságáról, az elég jó szülőség és az átmeneti tárgyak jelentőségéről, a gyerekek és a média kapcsolatáról, a kötődéselméletről, valamint az anya-gyerek kapcsolatokról, a gyermekterápia folyamatáról, és a gyermekek tabu témákhoz való hozzáállásáról is.

--- Tetszik? Akkor kövessen minket a Facebookon is! ---  

 

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr87987243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.