Amit ma megtehetsz, halaszd inkább holnapra! - a halogatás pszichológiája

2015. március 23. - humánia

Akkor beszélünk halogatásról, amikor egy tevékenységet valamilyen okból kifolyólag későbbre halasztunk, késleltetünk, vagy egy döntést nem hozunk meg időben. Mondjuk a mára betervezett feladatainkat úgy halasztjuk holnapra, hogy tudjuk, igazából ma is elvégezhetnénk őket. A belső lelki vivódás ilyenkor jelentős stresszel járhat, amit bűntudat, önutálat, alkalmatlanságérzés, szorongás, illetve depresszív hangulat kísérhetnek. Ráadásul sokszor hiába csinálunk a tervezett dolog helyett valami sokkal izgalmasabbat, az említett, egyre inkább elhatalmasodó érzések tovább kísértenek, és az önsorsrontó körből egyre nehezebbé válik a szabadulás.

Vancsura Petra, az ELTE egytemi hallgatója viszont nem halogat tovább, hanem kutatásában inkább megkeresi a válaszokat arra a fontos kérdésre, hogy vajon miért halogatunk. Alább az ő szavait olvashatjátok.

Procrastination from Johnny Kelly on Vimeo.

A halogatás egy széleskörű és könnyen felismerhető jelenség, amelyet pszichológiai szempontból akár személyiségvonásként is értelmezhetünk, amennyiben krónikus halogatásról van szó. Akkor beszélhetünk erről, amikor a késleltetés nem tervszerű, megfontolt cselekedet, hanem a már eltervezett döntések folyamatos későbbre halasztása történik. A halogatás tehát más, mint a késleltetés, olyankor ugyanis tudatos döntést hozunk a feladatok prioritásának a megváltoztatásáról. Ez általában nem okoz különösebb stresszt, a halogatás viszont igen.

Mivel az emberek többsége több dolgot csinál egyszerre, ezért nagy szerep jut a feladatok elvégzése tekintetében az önkontroll képességének, illetve a jutalmak későbbre való halasztásának is. Emellett a kutatók a halogatást egy olyan folyamatként szemlélik, amelynek során egy konkrét szándék végrehajtását kerüli el valakiés helyette számára sokkal kellemesebb tevékenységekkel vagy gondolatokkal tereli el a figyelmét. Fontos leszögezni, hogy nem arról van szó, hogy ilyenkor nem csinálunk semmit,

hanem csak mást csinálunk ahelyett, amit éppen tennünk kéne.

Persze ettől még úgy érezzük ilyenkor, hogy igazából nem csinálunk semmit, de mégis valahogy azon kapjuk magunkat, hogy miután órákig, üveges szemmel tekergettük a Facebook falunkat, végignéztük a Youtube teljes tartalmát, elmosogattunk, bevásároltunk, és megettünk mindent, ami a hűtőben volt, valahogy az aznapra tervezett fontos feladat már nem fér bele, mert azért mégiscsak annyi dolgot  hirtelen el kellett ma intézni. "Nem baj, majd holnap" - mondjuk ilyenkor. Az, hogy milyen tevékenységbe fog bele az ember, leginkább attól függ, hogy mennyire ítéli vonzónak az eltervezett feladatot. Ilyenkor mérlegelni kezdjük azt, hogy a cselekvés sikeres végrehajtása mit kíván, ennek mi az értéke, és hogy az elvégzett munka után mikor kaphatjuk meg a jól megérdemelt jutalmunkat. Ha ez nem elég motiváló, akkor könnyen más, kiszámíthatóbb jutalmakkal kecsegtető tevékenység után nézünk.

“Alvó róka nem fog nyulat" - szól a mondás. Sokszor pedig tényleg lustának, a feladat teljesítésére képtelennek címkézik a halogató személyeket (és sokszor ők saját magukat is), de ennek hátterében a kutatások szerint inkább csak nagyfokú bizonytalánság érzés húzódik, amit könnyen összekeverünk a lustasággal. Ha a személy bizonytalan a tervezett cselekedet kimenetelében, vagyis úgy érzi, hogy fény derülhet az általa feltételezett inkompetenciájára, akkor érthető módon, inkább elkerüli az adott feladatot, szituációt vagyis halogatni kezd.

ora_halogatas_pszichologiaja.jpg

Ebből kiindulva, egyáltalán nem meglepő, hogy a kutatások szerint a tökéletességre való törekvés, illetve a kudarctól való félelem is szoros összefüggésben van a halogatás jelenségével. A maximalista ember sokszor túl magas elvárásokat támaszt önmagával szemben, egyúttal folyamatosan figyeli, bírálja önmagát és munkáját, ez pedig könnyedén eredményezheti az önbénító regressziós stratégiák bevetését, ezekkel saját magának állítva akadályt. Úgy tűnik, hogy azok a személyek gyakrabban halogatják döntéseiket, akik félnek szembesülni saját kudarcaikkal, illetve félnek attól, hogy negatív visszajelzést kapnak a munkájukra. Ezáltál a halogatás kiváló énvédő stratégiának is tud bizonyulni, hiszen egyszerűbb kivágni magunkat egy Ha időben nekiálltam volna…” kezdetű mondattal. Így elkerülhetjük azt, hogy saját képességeinknek kelljen tulajdonítanunk a kudarcot, és a késleltetés lesz a ludas, meg az a sok minden, amit az adott cselekvés helyett hirtelen "meg kellett" csinálnunk.

Az elvégzendő feladatokat az emberek automatikusan kategorizálják képességeik, a feladatok milyensége és nehézsége mentén. Ennek során döntünk úgy, hogy egy unalmas, könnyű feladatnak direkt csak később állunk neki, így viszont növeljük a feladat elvégzésének kockázatát, ez pedig jelentős stresszhez vezet. Ugyanakkor azzal, ha egy fontos és nehéz feladatnak nem álltunk neki időben, ám végül mégis sikeresen teljesítettük végül, megerősíthetjük magunkat a halogató viselkedésben, így lesz kínszenvedés ugyanazt a feladatot újra és újra elvégezni, hiszen a halogatás játszmájával együtt járó küzdelem mindennapossá válhat, mert már tudjuk, így is képesek vagyunk teljesíteni. Ez persze később komoly bajt okozhat, ha új szituációval találja szembe magát az ember, amit nem képes helyesen felmérni. 

A kutatások szerint azonban a halogatással azért pozitív dolgok is együttjárnak. A halogatókat inkább jellemzi az, hogy könnyen belefeledkeznek a dolgokba, vagyis a flow állapotra is jellemző idő nélküliség érzése gyakrabban alakul ki náluk, mint a nem halogatóknál. Ezáltal a halogatás jobb teljesítményhez vezethet kreatív feladatok esetén. Bár a szakirodalom a halogatást alapvetően hátrányosnak tartja a megfelelő időkezelés akadályozása miatt, fontos azt is leszögezni, hogy ha senki sem tudna kellőképpen belefeledkezni egy-egy tevékenységbe, akkor valószínűleg sok igazán kreatív, újszerű, és előremutató remekmű megszületéséről kellene lemondanunk, például művészeti alkotásokról vagy akár olyan nagyszerű ötletekről, amelyekből start-up vállalkozások szoktak kinőni mostanság.

A cikk szerzője Vancsura Petra

--- Tetszik? Akkor kövess minket a Facebookon is! ---  

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr507290975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.