„De csak játékból...” – hogyan hat és miben segít a mintha-helyzet?

2014. november 30. - John Balázs

A pozitív pszichológia képviselői előszeretettel teszik fel a kérdést, hogy mitől és hogyan válhat az ember jól működő, kiegyensúlyozott lénnyé. Ez önmagában is olyan szemléletet sejtet, amely a fejlődés és a folyamatos növekedés lehetőségét hangsúlyozza. De ahhoz, hogy az ember valóban pozitív irányban fejlődhessen, fontos, hogy megfelelő képességeket tudjon elsajátítani az újabb és újabb kihívásokkal való megküzdéshez.

Hogy jön a képbe a játék?

Rengeteg kutatás tűzte célul a fejlődést és alkalmazkodást segítő készségek azonosítását, melyeket „pozitív pszichológiai folyamatokként” említenek, és amelyek közül kiemelkednek olyan fogalmak, mint a kreativitás, a megküzdés, az érzelemszabályozás, az empátia, illetve a reményteljes gondolkodás. Beth L. Pearson és munkatársai szerint különösen fontos, hogy ezek a készségek már gyermekkorban formálódjanak, és hogy ehhez megfelelő tapasztalatok és kellő gyakorlási lehetőség álljon rendelkezésre.

A fejlődésközpontú szemlélet, illetve a korai élmények fontosságának felismerése valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a játék az egészséges személyiség kutatásának kiemelt témájává lépett elő. Az említett szerzők írása a mintha-játék sajátosságairól és hatásáról gyűjt össze néhány lényeges gondolatot.

pirate.jpg

Mi tekinthető játéknak?

Attól függően, miként határozzuk meg a játéktevékenységet, egyes megfigyelések alapján akár gondolhatjuk azt is, hogy a halak is képesek játékra. A játék lényegével és definíciójával kapcsolatban természetesen rengeteg kérdés merülhet fel, mégis van néhány általános támpont, amely szerint a játék: örömet okoz; látszólagos haszon nélkül, belső motivációból valósul meg; spontán és akaratlagos; illetve aktív bevonódással jár.

A gyermeki játéktevékenység különböző típusokba sorolható. A gyakorló- vagy funkciójáték lényege a tárgyakkal való egyszerű, ismétlődő manipuláció, a mozgásos tevékenység, és az ebből fakadó hatékonyság-élmény megtapasztalása (pl. dobálás, gurigatás). Ebből fejlődik ki a konstruáló- vagy alkotójáték, melynek során a gyermek apróbb elemekből (pl. építőkockákból) alkot valamilyen nagyobb építményt, rendszert. Az iskoláskorra jellemző, közösen elfogadott forgatókönyv mentén zajló szabályjátékot előzi meg az a fajta tevékenység, amely az óvodáskorban a legintenzívebb, és amelyet mintha-játékként, más esetben szimbolikus vagy szerepjátékként szoktunk emlegetni.

Mi történik a mintha-játék során?

A mintha-játék úgy határozható meg, mint egy „szimbolikus cselekvés, amelyben egy dolgot játékosan úgy kezelnek, mintha az valami más lenne”. Ennél persze valójában sokkal többről van szó. Egy kézre húzott zokni, amely bábként "életre kel”, máris rengeteg olyan eljátszott helyzetbe kerülhet, amely modellezi a való élet történéseit. Egy ilyen játékhelyzet egy sor kognitív (észlelési-értelmezési-gondolkodási), érzelmi és személyközi folyamatot feltételez.

A kognitív folyamatok közé tartozik a szervezési képesség (pl. egy történet elmesélése, az időbeli egymásutániság követésével), a szerteágazó gondolkodás (különböző lehetőségek, ötletek kitalálása és megvalósítása), a szimbólumképzés (tárgyak képzeletbeli átalakítása más dolgokká), illetve a fantáziamunkára való képesség (a „tegyünk úgy, mintha” hozzáállás, a valósághoz való kapcsolat megőrzése mellett).

Mindeközben a gyermek/játszó kifejezi érzelmeit, beépíti azokat az eljátszott eseményekbe. A közös játék nyújtotta öröm mellett találkozik a játszótárs érzelmeivel is, azokat azonosítja, empatikusan reagál rájuk, kommunikál, és ezáltal szabályozza saját felmerülő érzéseit. Ezzel együtt megjelenítheti feszültségeit, indulatait, megtapasztalva, hogy lehet bízni a másikban, aki képes megérteni és tartalmazni megnyilvánulásait.

barbie.png

„De hogyan győzzük le a zombimúmiákat?” – hatékony gondolkodás és megküzdés

Amikor egy gyermek teljesen bevonódik a játékba, az nagyjából olyan állapot, amelyet Csíkszentmihályi Mihály flow-élményként ír le. Ez akkor áll elő, amikor az embert figyelmét jóformán teljesen leköti egy élvezetes tevékenység, amely éppen megfelelő mértékben jelent kihívást, és igényel aktív, folytonos odafigyelést. Több kutató szerint a kreatív és hatékony működés szorosan kapcsolódik a flow-élményhez. Mivel a mintha-játék spontán tevékenység, amely improvizáción, akár pillanatonként változó forgatókönyvek gyártásán alapul, nagyban hozzájárulhat a kreatív, rugalmas gondolkodás fejlődéséhez.

A megküzdés (coping), illetve a negatív hatásokkal szembeni ellenállóképesség (reziliencia) szintén kulcsfogalmak a mai pszichológiában. A mintha-játék, illetve olyan módszerek, mint például a kognitív-viselkedésterápiás alapokon nyugvó játékterápia biztosíthatja a gyermek számára, hogy a modellként eljátszott problémahelyzetek révén olyan megoldási módokat sajátítson el, amelyek valós szituációkban is segítségére lesznek. A terapeuta segíti a gyermeket a játék során felmerülő érzelmek azonosításában és megértésében, illetve abban, hogy egy biztonságos, védett környezetben próbálhasson ki különböző stratégiákat.

„Nem akartalak bántani, úgyhogy ne legyél szomorú!” – önszabályozás és empátia

Az, hogy az egyén képes legyen szabályozni érzelmeit, alapvető fontosságú az adaptív működés szempontjából, különben a stresszkeltő vagy más intenzív hatású helyzetekből adódó érzések könnyen elhatalmasodnak az emberen, és hátráltathatják céljai elérésében. A játékterápia során a gyermeket arra biztatjuk, hogy fejezze ki, ugyanakkor integrálja érzelmeit egy értelmes, összefüggő történetbe, amely így keretet és tárgyat ad az egyébként kevésbé megformált indulatoknak.

Mindeközben a gyermek figyelembe veszi a játszópartner érzéseit – vagy ha nem, akkor a visszajelzések alapján megtanulja, hogy miként lehet ráhangolódni egy másik ember igényeire, gondolataikra, érzéseire. Egy eljátszott történet során változhatnak a szereplők céljai, motivációi, fondorlatos cselszövéssel verhetik át egymást, miután lehet, hogy végül együtt kell működniük egy mindkettejüket fenyegető veszély legyőzése érdekében. Mindez pedig magas szintű mentalizációs képességet igényel, vagyis azt, hogy mindkét fél kölcsönösen, újra és újra belehelyezkedjen a másik nézőpontjába.

 „De aztán újra felkel ám...!” – traumafeldolgozás és remény

Amellett, hogy a játékban lehetőség van rá, egy gyermek kipróbáljon olyan szerepeket, amelyeket egyébként nem tud, vagy megéljen új érzelmeket, arra is van mód, hogy feldolgozzon korábban átélt történéseket, amelyek jelentős szorongást hagyhattak maguk után.

babajav.png

Erikson szerint a játék során a gyermek újra és újra lejátszhat feszültségkeltő, sőt, akár traumatikus eseményeket, míg azok kezelhetővé válnak. A játék így biztosítja a kontroll élményét  azt, hogy ezúttal keretek között lehet tartani egy korábban irányíthatatlannak megélt helyzetet. Az áldozatból, a kiszolgáltatott elszenvedőből így aktív, cselekvőképes személy válhat, még ha csak átmenetileg is. Mégis, ez a tapasztalat erőt adhat egy következő nehéz élethelyzettel való megküzdéshez.

Ugyanez az élmény jelenti a szerzők által említett utolsó pozitív pszichológiai folyamat, a reményteljes gondolkodás alapját, amely egyben minden további motiváció forrása is. A reménynek két összetevője van: az, hogy az ember lásson maga előtt egy célt és az ahhoz vezető utat; illetve hogy magát aktív cselekvőnek tekintse, aki ezen az úton képes előrehaladni.

A játékban a remény mindkét komponense érvényesül. A gyermek kreatív ötletekkel új és új utakat járhat be, különböző megoldási kísérleteket találhat ki, egészen addig, míg a vágyott célt el nem éri. A történetet pedig azzal az érzéssel fejezheti be, hogy „meg tudtam csinálni, képes vagyok rá”. Mert az, hogy a mintha-játék olyan fontos a gyermekek számára, részben azért is van, mert így az egyébként frusztrációkkal és feladatokkal teli napnak lehet egy kis része, amikor a saját világukban végre ők lehetnek a leghatalmasabbak.

 

Forrás: Beth L. Pearson , Sandra W. Russ & Sarah A. Cain Spannagel (2008) Pretend play and positive psychology: Natural companions, The Journal of Positive Psychology: Dedicated to furthering research and promoting good practice, 3:2, 110-119, DOI: 10.1080/17439760701760617

A cikk szerzője: John Balázs, pszichológus

Képek:

Balla Csönge // smithsonanmag.com

 

--- Tetszik? Akkor kövess minket a Facebookon is! ---  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr646944251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.