Humánia Pszichológia Blog

Pszichiátriától a reflektorfényig - 10 éves a KAPSZLI

2014. március 27. - John Balázs

kapszli.pngPénteken indul az ország legnagyobb ingyenes pszichológiai témájú rendezvénysorozatának idei felvonása. Immár tizedszer látogathatunk el a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói által szervezett Szakmai napokra, amely ezúttal a Lelkünk (Sz)árnyai címet kapta. Az évforduló alkalmából a főszervezőt, Gáspár Mariannt kérdeztük az eddigi tíz évről és az aktuális programról.

 

 „Most lesz KAPSZLI!” – mondogatja egyre több ismerősöm, és én is évről évre így emlegetem ezt az örömteli eseményt. De akkor hogy is van ez? Mi az, hogy KAPSZLI, kik vagytok Ti, és mi a rendezvény hivatalos neve?

A KAPSZLI a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatóiból kialakult társaság. A csapat 15 főből áll, és mi szervezzük évről évre a Szakmai napokat. A KAPSZLI név eredetét balladai homály fedi, rengeteg embert kérdeztünk meg az alapítók közül is, és régi KAPSZLI-sok közül is, de senki sem tudta, hogy miért és miből jött ez a név. Végül a Károli és a pszichológia szavak játékos összevonásaként értelmeztük, de a valós eredete rejtély számunkra is mind a mai napig. 

Talán ez is jelzi, hogy tíz év már tekintélyes múlt, mély gyökerekkel – ugyanakkor hallgatók a szervezők, így a csapat valószínűleg folyton cserélődik. Hogyan befolyásolja ez a munkátokat? Vannak-e kialakult hagyományok? Van-e kapcsolat a „régiekkel”? Vagy minden év egy teljesen új kezdet?

Igen, szinte minden évben változik a csapat összetétele, ez egyrészről jó, mert új arcokkal ismerkedünk meg és új emberekkel dolgozunk együtt, másrészről egy jól összeszokott baráti és munkatársaságtól búcsúzunk el. A régiekkel mindenképp tartjuk a kapcsolatot, eljönnek a rendezvényeinkre, összeülünk beszélgetni. Nem tűnnek el az életünkből, mert fontos részei annak. Természetesen vannak hagyományok, de újítások is! Rengeteg fantasztikus új ötlet születik minden évben, idén például a 2 hetente rendezett LelkiMorzsa is. Nagyon inspiráló, amikor végignézek ezen az egy éven. Rengeteg dolgon mentünk keresztül és nagyon jó volt látni, hogy amikor az újak becsatlakoztak, milyen hamar és zökkenőmentesen szoktunk össze és váltunk egy remek csapattá.

kapszli.jpg

Amikor a „Szakmai Napok” megnevezést látom, felmerül bennem, hogy a rendezvény talán inkább pszichológusoknak szól. Mit gondoltok Ti, ki lehet a célközönség? Mik a szempontok, amikor összeállítjátok a programot?

Igyekszünk minden évben olyan programot összeállítani, ami mindenkihez szól, ugyanis a célunk az, hogy közelebb hozzuk a pszichológiát a legkülönbözőbb emberekhez - hogy megismertessük a laikusokkal, illetve hogy új ismereteket, elmélyülést biztosítsunk a pszichológus hallgatóknak is. Fontos számunkra, hogy minél több embernek átadhassuk azt a szenvedélyt, amit mi is érzünk a pszichológiával kapcsolatosan. Ezért fontos az is, hogy ingyenesek legyenek a rendezvényeink.

Hogyan alakult az évek során a látogatók száma? Van valamilyen kapcsolat a közönséggel? Kaptok visszajelzéseket, kéréseket? Volt valamilyen emlékezetes élmény, amit szervezőként szívesen idéztek fel?

Én úgy érzem, hogy évről évre egyre több látogatót tudhatunk a rendezvényeinken, és ez felemelő érzés. Ekkor kapunk igazán visszajelzést, és látjuk, hogy megérte az a rengeteg fáradságos munka. Szoktunk megkereséseket, leveleket kapni az emberektől, ami pozitív visszaigazolás a számunkra. Nekem a legszebb emlékem tavalyról, amikor a Szakmai napok utolsó napjának estéjén, amikor már elment mindenki, megöleltük egymást és mérhetetlen nagy büszkeség és nyugalom töltött el minket, hogy láthattuk kiteljesedni munkánk gyümölcsét, hogy a három napon ott voltunk egymásnak, ha szükség volt valamire, és hogy végigvittük ezt a három felejthetetlen napot. Amikor ránéztünk az emberek arcára, az volt a legjobb visszaigazolás arról, hogy amit csinálunk, az jó. 

 

 

Mi lesz az idei téma? Mi minden fér bele a „Lelkünk (Sz)árnyai” címbe, és mi lehet a közös motívum mindabban, amiről hallhatunk majd?

Kórképek és terápiák a nagy téma, amire felfűztük a Lelkünk (Sz)árnyait. Igyekeztünk minél jobban tágítani a spektrumot, de mégis a témához szorosan igazodó előadásokat és műhelyeket behozni. Ezért lehetséges az, hogy szó lesz a szexuális perverzióktól kezdve a színészek színpadi és adott szerephez kötődő megküzdési módjain át a szeretet gyógyító erejéig mindenféle témáról.

Milyen típusú programok lesznek? Az előadások mellett mivel találkozhat még a látogató? Van-e esetleg valamilyen újdonság, ami idén lesz először?

Igyekeztünk idén olyan programot létrehozni, mely egyfajta megkoronázása a KAPSZLI 10. évfordulójának. Az előadások mellett 4, olykor 5 műhely fog párhuzamosan futni, ezzel is lehetőséget adva a közönségnek minél több és nagyszerűbb sajátélmény-műhely ingyenes kipróbálására. Esti programként idén egy fiatal színészek által előadott darabot nézhetnek meg, illetve tombolasorsolás is lesz az utolsó este, rengeteg fantasztikus ajándékkal. Napközben, ha elfáradtak a látogatók, betérhetnek teaházunkba és "nyugiszobánkba", hogy feltöltődhessenek. Relaxálás gyanánt pedig felkereshetik a masszázs-sarkunkat, ahol mindhárom nap profi masszőrök veszik le a terhet vállainkról. Emellett sikerült ez évben három nagyszerű kerekasztal-beszélgetést is megszervezni: szombat délután Pogány Judit fog Balogh Anikóval beszélgetni a színészi élet rejtelmeiről, nehézségeiről; vasárnap délelőtt Balla Eszter, Pozsgay Dóra és Polus Enikő, Koch Boglárka Lillával beszélget a fogyatékossággal való együttélésről; délután pedig Kassai-Farkas Ákost, Draskóczy Magdát és Simon Lajost hallgathatjuk meg a különböző terápiás kezelésekről és irányzatokról, Gajda András moderálásával.

Ti kiemelnétek valamelyik programot? Van olyan vendég, akinek különösen örültök?

Minden vendégünk eljövetele nagy megtiszteltetés számunkra. Mérhetetlenül örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy ilyen sok és neves előadó és műhelytartó igent mondott a felkérésünkre!

Mit gondoltok, milyen lesz a 20. évfordulótok?

Mindenképp szeretnénk mi is ott lenni. Reméljük, hogy ugyan olyan baráti társaság fogja szervezni a jobbnál jobb rendezvényeket, mint amilyenek mi vagyunk.

 

Köszönjük az interjút, és sok sikert a továbbiakra!

A részletes program és minden információ megtalálható a Szakmai napok facebook-eseményén és weboldalán.

     

--- Ha tetszett a bejegyzés, lájkolj minket itt ---

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr65880680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása