Viszonylag sok helyen hallhatunk és olvashatunk a párválasztás evolúciós megközelítéséről, és arról, hogy rövid távú kapcsolataikban egymástól mennyire eltérő preferenciákkal élnek a férfiak és a nők. Míg a férfiak elsősorban a termékenység jeleit keresik alkalmi partnereiknél, a nők figyelmét – a szexuális vonzerő mellett – a magas státusz és vagyoni helyzet kelti fel.

Mi a helyzet a hosszú távú kapcsolatokkal?

Az ilyen jellegű párválasztás esetén a férfiak és nők preferenciáiban mutatkozó különbségek jelentősen csökkennek. Ahogy mélyül a kapcsolat a két fél között, mindkét nemnél egyre nagyobb szerepet kap a választásban a másik személy intelligenciája és egyes személyiségvonásai (pl. barátságosság), továbbá kiemelkednek azok a jellemzők, amelyek a partner előnyös genetikai készletéről, valamint jó szülői gondoskodásáról árulkodhatnak.

Ami ennél is izgalmasabb, az a hasonlóságon alapuló párválasztás, az ún. homogámia. A különböző kutatások ugyanis azt mutatták, hogy a házaspárok több tulajdonság mentén is hasonlítanak egymáshoz (pl. kor, iskolázottság, intelligencia, fizikai jellemzők, intro- és extraverzió). Az ilyen homogám párok, akik genetikai készletükben hasonlatosak egymáshoz, de vér szerint nem rokonok (azaz a gének megfelelő változatosságot mutatnak, mégis magas arányú a továbbörökítésük) tartósabb és kiegyensúlyozottabb házasságban élnek. Hogy mi állhat a hasonlóságon alapuló vonzalom hátterében, illetve mi működteti, arra nincsen egyértelmű magyarázat.

Az ún. fenotípusos illesztés elmélet szerint veleszületett képességekkel rendelkezünk arra, hogy felismerjük a hozzánk hasonló genetikai készlettel rendelkező egyéneket (pl. szag, fizikai megjelenés útján), hogy az irántuk érzett vonzalom és segítő szándék által lehetővé tegyük a közös gének túlélését, továbbörökítését (házasságra lépünk velük, vagy csak szimpatizálunk velük, megsegítjük őket).

Egy másik megközelítés, a szexuális imprinting mechanizmusa szerint azonban nem a hasonlóság felismerésének veleszületett képessége felel a homogámiáért, hanem egyfajta tanulási folyamat. A gyermek a fejlődése során megtanulja közeli rokonai jellegzetességeit (fizikai és személyiségbeli vonásait), és később, a párválasztás során azokat a személyeket részesíti előnyben, akik annyira különböznek, hogy nem a rokonai, de nagyon hasonlatosak. A fiúk tehát kialakítanak egy mintát édesanyjukról (a lányok édesapjukról), és feleségüknek (férjüknek) azt a személyt választják meg, aki nagyban megfelel ennek a mintának.

A kutatások azt sugallják, hogy egyik elmélet sem kap kizárólagos elismerést, ugyanis a párválasztás rendkívül komplex jelenség. A szexuális imprinting elméletét pedig azóta kiegészítették a gyermek-szülő kapcsolat érzelmi minőségével, erősségével, mélységével, ami nagymértékben befolyásolja a szülői minta keresését a leendő partnerben. Az elmélet jelentősége, hogy a házastársak közötti hasonlóságot, a párválasztást a gyermek-szülő kapcsolatban keresi.

--- Ha tetszett a bejegyzés akkor lájkolj minket itt ---