A stressz és az alkalmazkodás örök kérdése

A reziliencia mint pszichológiai jellemző

2013. február 12. - Juhász Dániel

Reziliencia: jelentése rugalmas ellenállóképesség. Ez a némiképp paradox fogalom egyszerre jelenti egy rendszer (személy, család, immunrendszer, ökológiai rendszer, stb...) teherbíró, azaz stressztűrő képességét és állandóságát, vagyis a változás ellen ható stabilitását is. A kutatók és elméletalkotók úgy oldották fel ezt az ellentmondást, hogy a rezilienciára leginkább úgy tekintenek, mint a fejlődés egységére. Időnként ugyanis a különféle ökoszisztémákat olyan behatások érik, amelyek kibillentik azokat korábbi egyensúlyi állapotukból. Rezilienciáról akkor beszélhetünk, ha a rendszer rugalmas módon egyensúlyt képes kialakítani, de immáron egy magasabb szinten stabilizálódik az új állapotban.

house of waves.JPGA reziliencia eredetileg természettudományos fogalom, de pszichológiai jellemzőként is felfogható az egyénekre vonatkoztatva, mondjuk olyankor amikor a "lelki edzettségről" beszélünk.

Werner és munkatársa olyan nehéz sorsú gyerekeket vizsgáltak, akiknek az életében a legkülönfélébb kihívások voltak jelen már egészen kis koruktól kezdve. Például valamilyen súlyos betegség, alkoholista szülők vagy mentálisan beteg felmenők, krónikus szegénység, perinatális komplikációk, krónikus családi konfliktusok. Sok olyan gyereket is vizsgáltak, akiknek szülei alacsonyan iskolázott, alacsony szocio-ökonómiai státusszal rendelkező személyek voltak.

A vizsgálati személyek szelekciója során az volt a kritérium, hogy gyerekek életére a fentiek közül legalább 4 rizikófaktor jellemző legyen. Időnként megvizsgálták őket és egészen felnőtt korukig kísérték a fejlődésüket, majd a következő eredményeket kapták.

Összesen négy fajta mintázat volt megfigyelhető a reziliencia szempontjából kiemelkedő gyerekeknél:

    • aktív megközelítés az élet problémáinak megoldása irányába.
    • tendencia arra, hogy az életükben szerzett tapasztalataikat konstruktívan használják fel és pozitívan éljék meg, még akkor is, ha fáj.
    • képesség arra, hogy mások figyelmét felkeltsék.
    • képesség arra, hogy pozitív képet alakítsanak ki egy értelemmel teli életről.

Érdekes, hogy ezzel szemben a vulnerábilis (törékeny, a reziliens ellentéte) gyerekek vagy negatív megküzdési stratégiákat (pl.: elkerülés vagy elutasítás) alkalmaztak, vagy egyáltalán nem rendelkeztek ilyenekkel.

A reziliens gyerekek már két éves korukban különböztek kevésbé reziliens társaiktól: nagyobb fokú autonómia és szociális érzékenység, jobb mozgás- és beszédfejlődési teljesítmény jellemezte őket, kisiskolásként jobban ment nekik az olvasás, nem voltak alkalmazkodási problémáik és jobb problémamegoldó képességekkel rendelkeztek.

A kapcsolatok szempontjából fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek a gondozóinál melegebb és érzékenyebb viselkedést azonosítottak a megfigyelők az anya-gyerek interakciók során, valamint ezek a gyerekek nagyobb mértékben alakítottak ki a családtagjaikkal és másokkal is bensőséges érzelmi kapcsolatokat. Nem meglepő módon, az is kiderült, hogy minél több volt a rizikófaktor egy gyerek életében, annál több védőfaktorra volt szükség a sikeres fejlődéshez és funkcionáláshoz.

Ebből is láthatjuk hogy a reziliencia esetében azok a belső, szociális és készségszintű tényezők emelkednek ki, amelyek együttesen biztosíthatják a boldogulást és hasonlóképpen, ahogyan testünket és szervezetünket karban kell hogy tartsuk, éppúgy lelkünknek is szüksége van a rendszeres edzésre és azokra a feltételekre és kapcsolatokra, amelyek ellensúlyozni tudják a néhol extrém stresszhatásokat is. Nem kell azonban megijedni, a személyes reziliencia szerencsére fejleszthető, a legjobb eszköz ehhez pedig a pszichoterápia.

A cikk szerzője: Juhász Dániel pszichológus

--- Ha tetszett a bejegyzés akkor lájkolj minket itt ---

A bejegyzés trackback címe:

http://pszichoblog.blog.hu/api/trackback/id/tr865065932